18. fejezet

Sziasztok!

Nos, elkészültem, végre :) Valamennyivel hosszabb lett, mint az előző fejezet, szóval büszke vagyok magamra, a több mint egy hetes késés ellenére is. Én voltaképp eléggé szeretem ezt a fejezetet, szóval remélem, hogy nektek is tetszeni fog!

Puszilok mindenkit, legyen jó hétvégétek!
Dóri

18. fejezet

~B+J~

A kormánykeréken doboltam, minden második pillanatban az útról Angelára pillantva. Szörnyen karikás volt a szeme, a haja esetlenül össze volt fogva, és nekem fogalmam sem volt, hogyan vidíthatnám fel.

Bekapcsoltam a lejátszómat, a Beatles CD azonnal elindult. Angie kedvenc számához tekertem, mire ő felfelé görbítette a szája szélét – ez nem mosoly volt, inkább egy illedelmes grimasz. Úgy éreztem, a barátnőm belelépett az iszapba, ami egyre csak húzza beljebb, és én a szárazföldön toporgok, és nem teszek semmit.

Hirtelen ötletem támadt – kicsit vad, veszélyes, kiszámíthatatlan, de az egyetlen.

Lassítottam, miközben előkotortam a mobilomat.

-          Bella? – csicsergett a túloldalról. Mindig vidám, pörgős – pont, ami most nekünk kell.

-          Szia, Jess! – Láttam a szemem sarkából, hogy Angela felém fordítja a fejét. – Ráérsz?

-          Igazából Laurent várom már egy órája, de szerintem már ugrott a plázázásunk. Az én kocsim meg bemondta az unalmast. Képzeld el! Tél van! Nem tudok gyalogolni, befagy a fenekem! Apám viszont még nem ér rá megcsinálni, szerelőhöz meg nem visszük, mert tudod, hogy milyen drága, és…

-          Plázázni?

-          Igen. Karácsonyi ajik, leértékelések, gyorskaja meg talán egy kis mozi. Ó, és van egy új bár, azt hallottam, jók ott a pasik… bár neked ott van Jacob…

-          Figyelj, Jess – szakítottam félbe határozottan. – Mi is épp oda indulunk Angelával, és gondoltam, ha lenne kedved, gyere velünk.

-          Ó! Klassz, klassz, de… Bella, nem csak két személyes az autód?

Hoppá. Erre nem is gondoltam hirtelen. Angelára pillantottam, aki viszont még mindig olyan borongós tekintettel meredt ki a szélvédőn. Egy fene!

-          Az apám a rendőrfőnök, Jess. És elférünk hárman is – vontam meg a vállam.

-          Szuper! – lelkesedett be. – Tudod, hol lakom, ugye? Angela tudja. Várlak, szia! – ezzel le is tette.

-          Szia.

Úgy tűnt, Jess olyan hangosan csacsogott, hogy Angela is hallott mindent, így automatikusan igazított útba Jessicáék házához. Ő már széles mosollyal várt a feljárójukon, és amint meglátott, heves integetésbe kezdett, majd gyorsan bepattant a kocsiba, ezzel kettőnk közé szorítva Angie-t.

-          Brr! Meg áll az ember esze, olyan hideg van. Sziasztok!

Port Angeles felé nem nagyon kellett megerőltetnünk magunkat Angelával, Jess végigbeszélte az utat. Vicces sztorikat mesélt ismeretlen fiúkról, szidta a tanári kart és egy kicsit Laurent is – aminek mi Angelával eléggé örültünk, ugyanis nem nagyon szívleltük azt a lányt. Habár Jess, miután beszállt, az ötödik perc körül megkérdezte, „mi ez az ócskaság?”, utalva a zenére, és rögtön átváltott a rádió valamelyik sláger adójára, amiben vidám pop számokat adtak meg countryt.

Úgy tűnt, Angie kezd felrázódni. Mosolygott, és ritkán el is nevette magát, bár nem volt az igazi, de be kellett látnom, Jessica sokkal jobb felvidítás terén, mint én. De pont ezért hívtam.

-          Imádom ezt a számot! – visított Jess, és úgy feltekerte a hangerőt, hogy azt hittem, megsüketülök. Kicsit meg is ijedtem, hogy a rendőrök esetleg felfigyelhetnek ránk, és nem lenne nehéz kiszúrni, hogy hárman ülünk az autóban. De nem szóltam rá Jessicára. – Angie, énekelj velem!

-          Én… nem.

Úgy tűnt, Jess képes egyedül is énekelni. Angelára néztem, és futólag összemosolyogtunk. Kezdtem fellélegezni, hogy lesz egy klassz napunk.

Nemsokára beértünk a városba, és Jess útbaigazított a plázához. Azt mondta, a nyáron fejezték be az építkezést, szóval vadi új az egész. Meg hogy szégyelljem el magam, amiért még nem jártam itt.

-          Három szint van, de a legfelsőn csak valami könyvesbolt, meg a kajáldák, szóval oda ráérünk majd csak akkor felmenni, ha megéheztünk. A középső szint butik hátán butik. Nyugi, ismerem a legjobb helyeket, nem fogunk eltévedni – legyintett mosolyogva, miközben a bejárat felé indultunk. Úgy tűnt, elég nagy a tömeg, így, a karácsony közeledtével. – Idelent hátul van egy nagyon szuper ajándékbolt, és egy olyan ékszerüzlet, amit kötelező látnotok. Még mindig nem hiszem el, hogy nem voltatok itt! Mindegy. Nekem először is szükségem van egy kis szénhidrátra, és… istenem, érzitek ezt? Friss péksütemény! Erre! – és már karon is ragadott miket.

Jessicával igazán mulatságos volt vásárolni. Azt hittem, idegesítőbb lesz, de kellemesen csalódtam. Az egyik üzletből cselesen kiküldte Angelát, hogy nézze meg, nagy-e még a sor az új ízesített ásványvizek kóstolós pultjánál. Amint Angie látó- és hallótávolságot kívülre ért, Jess megragadott egy gyönyörű sálat, és kijelentette, hogy ezt meg kell vennünk neki felesben karácsonyra. Így aztán gyorsan fizettünk, majd begyűrtük a sálat a táskámba, és mentünk Angela után. A cipőboltból sikerült kisurrannom, miután megbeszéltem Angelával, hogy nekünk is kéne vennünk valamit Jessnek. Visszarohantam az ékszerüzletbe, és megvettem azt a lógós, színes fülbevalót, amit vagy tíz percig forgatott az ujjai közül, de végül nem vett meg.

Később a felső emeleten beültünk egy kávézóba – bár mindhárman forró csokit kértünk, különböző süteményekkel. Ekkor Jess jelentőségteljesen rám pillantott, majd a táskámra, mire én vettem az adást, és elővettem Angela sálját.

-          Boldog karácsonyt, Angie! – nyújtottam át neki mosolyogva.

-          Boldog karácsonyt – vigyorgott rá Jess is, és tíz másodperc után át is vette az irányítást; elvette a sálat Angelától, és divatosan körbetekerte a nyakán. – Tökéletes. Mondtam, hogy nagyon jól meg a bőrödhöz.

-          Köszönöm – pirult el Angela, majd ő is elkezdett kutakodni a táskájában.

Először azt hittem, Jessica ajándékát fogja elővenni, de aztán eszembe jutott, hogy az is az én táskámban lapul, így végképp nem tudtam, mit keres. Zsebkendőt?

-          Hát, mi is vettünk neked valamit, Bella – húzta elő a táskájából a kezét, benne egy mélykék inggel.

Több mint negyed óráig simogattam a butikban, és hiába volt leárazva, nem vettem meg. Túl kihívónak tartottam a hamar elfogyó apró gombokat, amik elég jó dekoltázst adtak volna, és egyben túl elegánsnak is a szabása, és a helyenként felbukkanó apró csipkék miatt. Azt gondoltam, úgysem tudnám felvenni sehová, ilyet nem hordok az iskolában, és Jake garázsába sem való.

-          Jesszus – kaptam a szám elé a kezem, miközben átvettem az inget. – Köszönöm! Ez annyira…

-          Jake el fog tőle ájulni – bólintott Angela.

-          Apádnak meg ki fog esni a szeme a gödréből, ha meglátja Jacob arcát, ahogy… khm… - mellkörnyéken mutogatott a mély dekoltázsra utalva.

Elvörösödtem. Na, pont ezért nem vettem meg ezt az inget! De nagyon örültem neki.

Gyorsan előhalásztam Jess fülbevalóját, aki egy rövid sikkantás keretében büszke volt ránk, hogy azt vettük meg, amire rá akart vezetni bennünket. Hát, ő már csak Jess.

Aztán előhozakodtam a fő problémával: hogy még mindig nem vettem Jacobnak ajándékot karácsonyra.

-          Ez nem nehéz. Dezodor. Tusfürdő. After shave – sorolta Jessica.

-          Jó, de izé… ez nem olyan, mintha azt üzenném vele: „Fürödj meg, büdös vagy!”, vagy valami hasonló? – vontam fel a fél szemöldököm kételkedőn, mire Angela kuncogott kicsit.

-          A pasik mind ezt, meg pénzt kapnak minden ünnepre. Aztán elverik fizetős pornóra, óvszerre, meg ketyerékre a hülye kocsijukba – jelentette ki, majd miután látta az arcunk, még hozzátette: - Csak mondom.

-          Jó, de akkor is, ez olyan… semleges. Semmi személyes nincs benne. Ilyet az apámnak is vehetek. Még a szomszédoknak is! Én valami olyat akarok, ami… amiről eszébe jutok, vagy valami – hadováltam.

Jess eltöprengve kortyolt bele a forró csokijába, én pedig idegesen kutattam fejben ötletek után. Nem volt az az olvasós típus, és fogalmam sem volt, milyen ketyerék kellenek a Rabbitbe még. Voltaképp azt sem tudtam, van-e kedvenc bandája, hisz mindig a rádiót hallgatta, és sosem említett együtteseket, csak a számok címét.

-          Megvan! – kapta fel a fejét Angie. Elkerekedett szemmel néztem rá – azt hittem, Jess fog valamivel előrukkolni.

-          Halljuk! – mosolygott Jessica, talán kicsit sértetten, amiért nem neki jutott eszébe hamarabb valami.

-          Széles, bőr karkötő – vonta meg a vállát. – Ha nem is hordja, ki tudja akasztani a kocsijában az illatozó kis fenyőfa mellé.

-          Ez tényleg jó –bólintottam. Már el is képzeltem, hogy a kész Rabbitben ott lóg a karkötő, a kis tükörre akasztva.

Miután befejeztük a sütit és a forró csokit, vissza is mentünk a bizsuboltba, és röpke negyed óra alatt sikerült is vennünk egy ujjpercnyi széles, sötétbarna, bőr karkötőt. Persze nagyon szívesen gondoltam arra a képre, hogy Jacob a csuklóján hordja, de úgy gondoltam, a kocsiban is jó helye lesz.

-          És apád? Neki vettél valamit? – kérdezte Jessica, miután Angela megvette az anyukájának az ajándékot.

-          Jacob szerzett valami spéci horgászcuccot, Billy is azt kapja. Majd este ugrik be vele, hogy be tudjam csomagolni.

-          És anyukád?

-          Már hétfőn elküldtem neki a kedvenc parfümjét. Csak rendelni lehet, és ő sosem tudta, honnan kell. De mindig úgy örült neki karácsonykor, mintha még sosem érezte volna az illatát, és hirtelen megtalálta volna az igazit, ami tökéletesen illik hozzá – magyaráztam, visszagondolva az eddigi karácsonyaimra. Egytől egyig anyámmal töltöttem mind, ez lesz az első nélküle. Hirtelen hiányozni kezdett.

Angelával a sarkunkra állva, határozottan bejelentettük kicsivel később, hogy mi akkor is elmegyünk a könyvesboltba. Jess nem tudott mit tenni, jött velünk – elvégre én voltam a fuvarja. Aztán le is ragadt a CD-k DVD- polcánál, később pedig láttam, hogy a lányos, önsegítő könyvekre fintorog.

Mi Angie-vel rögtön bevetettük magunkat a sűrűjébe – klasszikusok. Nem kerestem semmi konkrétat, hisz tudtam, hogy nem vehetem meg, ha spórolni akarok. Csak élveztem az illatukat, a gerincük tapintását, és féltékenyen pillantottam Angelára, aki viszont már a pénztár felé tartott.

Kicsit arrább mentem, a színművek felé, és rögtön kiszúrtam magamnak valamit; Romeo és Júlia, Shakespeare tollából, álmaim díszkötésében. Az ára viszont messze az álmaim felett volt.

-          Kizsákmányolás ennyit elkérni egy könyvért! – ért mellém Jess, és úgy tűnt, neki is ugyanott akadt meg a szeme, mint nekem.

-          Nagyon szép, díszkötéses – kezdtem el a védelmére kelni, de hiába.

-          Jó, persze, de a belseje még mindig ugyanolyan vékony, és a harmadáért meg lehet venni normálisan. Ráadásul ilyet nem azok vesznek, akik olvasták már, és imádják? Ha megvan nekik egy példányban, minek költenének ilyen átkozottul sokat még egy darabra? Semmi értelme. A másikkal mit fogsz csinálni? A billegő szék alá rakod?

Inkább nem figyeltem oda Jessre, mert tudtam, bármit mondok, úgyis csak a saját igazát szajkózná. Amikor viszont Angela visszatért, ő egyetértett velem, hogy bár tényleg nagyon drága kötet, a legszebb Romeo és Júlia, amit valaha láttunk. Aztán nehéz szívvel otthagytuk.

A hazavezető úton megint bömbölt a rádió Jessica jóvoltából – úgy éreztem, lassan kezdek megsüketülni. Angela viszont láthatóan jobban lett, és ennek nagyon örültem.

Sötétedés után tettem, ki a lányokat, majd úton hazafelé már csörgettem is Jacobot.

-          Indulhatok?

-          Neked is szia – mosolyogtam. – Amúgy igen, két perc, és hazaérek.

-          Ilyen jól sikerült a nap?

-          Elvittük Jessicát is. Tudod, milyen pörgős, jót tett Angelának.

-          Oké, akkor mindjárt ott leszek én is. Szia!

-          Szia, Jake.

A házunktól jó pár méterre leálltam, mert tudtam, hogy apa furcsállná, ha tíz percig várakoznék a kocsimban. Mikor megláttam Jacobot közeledni, és is beindítottam a kocsit, és a házunknál összetalálkoztunk.

-          Hiányoztál – mosolygott, miután megcsókolt.

-          Nekem is – mondtam, noha elég jól telt a napom a lányokkal.

-          Felvásároltatok mindent, ugye?

-          Á, dehogy. Le vagyok égve, ha a fősulira félretett pénzemet nem nézzük – márpedig ahhoz nem akartam nyúlni, gondoltam.  – Amúgy valami plázában voltunk, ami a nyáron épült. Jess úgy mozgott benne, mintha a saját házában lenne.

-          Aha - bólintott Jake. Tudtam, hogy nem igazán érdeklik ezek a dolgok.

-          Te mit csináltál ma?

-          Hát… igazából nagyon semmit. Délig aludtam – vonta meg a vállát.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd Jake egy méretes nejlonzacskót nyújtott felém Charlie ajándékával. Mint végszóra, Charlie le- és felkapcsolta a kinti világítást, jelezve, hogy be kéne már jönnöm.

-          Köszi, hogy elhoztad.

-          Semmiség – mondta, majd búcsúcsókot adott, és nagy nehezen elváltunk egymástól.

Csak miután addig integettem, míg láttam az autót, vettem észre, milyen nagyon csípős idő van.

Fölkaptam a kocsiból a táskámat, amiben ott lapult az ajándékba kapott ingem és Jacob karkötője, majd beszaladtam a házba. A nagy nejlonzacskót próbáltam úgy tartani, hogy ha Charlie az előszobában állva vár, ne nagyon legyen feltűnő neki – de mázlim volt, valami meccs ment, így a szatyrot az előszobában hagyva köszöntem be neki.

-          Szia, apa!

-          Szevasz, kölyök – intett egyet, felém sem nézve. Miután viszont az egyik csapat pontot szerzett, és már indultam volna, felém fordult. – Milyen volt?

-          Klassz. Plázáztunk…

-          Aha. Na, és áll még, hogy a te Jacobod átjön karácsonyra?

-          Igen, apa, áll. De a te Billyd is jön vele. Emlékszel? Ősidők óta ismered őket… Jacobot is.

-          Na, persze – dörmögte. Előttem mindig úgy csinált, mintha nem kedvelné Jacobot, csak azért, mert a barátom, de tudtam, hogy voltaképp nem bánja – hisz nem egy vadidegen fiúval jöttem össze, akiről semmit sem tud, hanem azzal a sráccal, akit a születése óta ismer. Nem értettem, minek ez a nagy felhajtás.

Felmentem a szobámba, beraktam a szekrény aljába apa ajándékát, majd fogtam az új ingemet meg a pizsamámat, és bezárkóztam a fürdőszobába. Gyorsan megfürödtem és megmostam a fogamat, majd felpróbáltam az inget.

El kell ismerjem, jól állt. Boldogan hajtogattam össze, majd szökdécseltem le Charlie-hoz jó éjt kívánni. Akármilyen furcsa is lesz ez a közös karácsonyozás, legalább csinos blúz lesz rajtam, gondoltam.

~*.*~

December huszonötödike volt, és én teljes díszben, megterített asztallal, idegesen vártam, hogy a vendégeink megérkezzenek. Apa csak felvonta a szemöldökét az új ingemre, majd vonakodva megjegyezte, hogy csinos, csak annyira nem illik hozzám. Ő nem csípte mi magát, a szokásos cuccai voltak rajta, így kicsit meg is ijedtem, hogy talán én leszek az egyetlen túlöltözött a társaságban.

Aztán csengettek, és már nem volt időm magam miatt aggódni – már csak arra koncentráltam, hogy apa ne legyen túl fura Jacobbal, és éljük túl ezt az ebédet és a délutánt.

-          Sziasztok – nyitottam ajtót.

-          Szia, Bella. De csinos vagy! – mosolygott fel rám Billy a tolókocsijából, majd megbökte Jacobot, aki eddig kissé kidülledt szemekkel, és épp nem elnyíló szájjal meredt rám.

-          Igen – motyogta Jacob, majd odahajolt, és adott egy szolid puszit.

Billy értette a célzást, beljebb gurult, így alkalmunk volt egy gyors csókra is.

Gyorsan Billy után eredtünk, kézen fogva, aki a nappaliba tartott. Charlie a kedvenc foteljében ült, de ahogy meglátott engem Jacobbal, felállt, kinyomta a tévét, és komoly tekintettel nézett Jake-re. Megszorítottam a kezét – bár bíztam benne, hogy apámnak megjön az esze.

-          Charlie – nyújtott kezet Jacob, a baljával még mindig engem fogva.

Átfutott az agyamon a válasz, miszerint „Neked csak Swan rendőrfőnök”, de szerencsére Charlie nem viselkedett ennyire gyerekesen.

-          Jacob.

Összenéztem Billyvel, aki elfojtott vigyorral követte az eseményeket. Neki semmi problémája nem akadt azzal, hogy Jake és én egy pár vagyunk, persze. Csak az én apám lehet ilyen, morogtam magamban.

Kezet ráztak, majd egy pár másodperces csend következett. Jacob nyugodtnak tűnt, nem zavartatta magát, én viszont tiszta ideg voltam.

-          Apa! Most komolyan ezt kell csinálnod? – fakadtam ki végül, mert már nem bírtam tovább. Ez nem volt rám jellemző, de annyira azt akartam, hogy a barátom és az apám végre normálisan kijöjjenek egymással, hogy levetkőztem a gátlásaim, és a sarkamra álltam. – Ismered Jacobot, nem? Miért kell így viselkedned?

Billy most már vigyorgott, Jacob pedig kérdőn nézett rám, mintha ő észre sem vette volna, hogy valami nincs rendben az apámmal.

Charlie felsóhajtott.

-          Oké-oké – dörmögte. – Igazad van, tényleg ismerem Jacobot. Bocs, kölyök – nézett az említettre.

-          Semmi gáz – vonta meg a vállát Jake.

-          De nekem ki ne találd itt, hogy mostantól nála alszol hétvégenként, mert arról még szó sem lehet! – rázta meg az ujját felém, aztán visszahuppant a fotelba, mint aki jól végezte dolgát.

Jacobbal a konyhába vonultunk, és míg én az utolsó simításokat végeztem az asztalon, ő a pultnak támaszkodott.

-          Tényleg nem volt gáz, nyugi. Amúgy meg teljesen normális a reakciója, a lánya vagy, meg minden, én meg csak a suhanc, akit pont ismer, de ez nem változtat sokat azon, hogy félt tőlem.

-          Várj. Most te véded az én apámat? – fordultam felé összevont szemöldökkel.

-          Hát… - megvonta a vállát, és elmosolyodott. – Amúgy, mondtam már, mennyire imádom ezt a felsődet?

-          Még nem – pirultam el.

-          Akkor most mondom.

-          Egyébként neked is jól áll az ing – mutattam az ő szerelésére, amiben nagyon csinosan festett. A vörös ing kihangsúlyozta a réz bőrét, és nagyon jó háta volt benne. Hirtelen elkapott az érzés, hogy milyen fantasztikus barátom van.

-          Szóval mind a ketten nagyon dögösek vagyunk – vigyorgott. Már elkezdett volna felém indulni, ha meg nem halljuk a szüleink lépteit, amint közelednek.

Az ebéd jól sikerült, és úgy tűnt, közbe fel is oldódik mindenki – még én is. A befejeztével csak leszedtem az asztalt, majd két tányér sütivel beültem a fiúkhoz a nappaliba. A finomságokat az asztalra raktam, és már indultam volna vissza az üdítőért, mikor megláttam, hogy Jake valami furcsán becsomagolt dolgot szorongat a kezében. Az lenne az én ajándékom?

Voltaképp nem voltam túlzottan oda az ajándékokért – mindig úgy éreztem, hogy nem tudom meghálálni őket, de Jake meglepetésére nagyon kíváncsi lettem.

Hagytam az üdítőket, és gyorsan felszaladtam a szobába, hogy lehozzam Jake karkötőjét, ami egy kis sötétkék tasakban volt.

Mire visszaértem, Charlie már benyomta a tévét, és Jake a nappali ajtajának dőlve állt.

-          Most vagyunk a lehető legtávolabb tőlük a szobában, félig kettesben – magyarázta. – Szívesen felmennék a te szobádba, de szerintem Charlie még nincs erre felkészülve…

-          Ja, szerintem se – értettem egyet, majd ügyetlenül felé nyújtottam a kis tasakot.

Ő is átnyújtotta az én ajándékomat, és dilemmába estem, hogy vajon előbb bontsam ki én, vagy megvárjam a reakcióját a karkötőre.

Végül az utóbbi mellett maradtam.

-          Ne ijedj meg, nem kötelező hordanod, vagy ilyenek. Egész jó helyet gondoltunk ki neki. De persze el is dughatod az ágyad alá, ha nem tetszik, vagy valami, én…

-          Hé. Nyugi már, még nem is tudom, miről beszélsz – ezzel kihúzta a karkötőt a tasakból, és elkezdte a kezében forgatni.

A szívem a torkomban dobogott, és némiképp megkönnyebbültem, mikor Jake elmosolyodott.

-          Klassz. Hordani fogom, nyugi, te lüke – ölelt magához. – Tudtad, hogy anno a nővéreimtől is kaptam egy ilyet? Addig volt rajtam, amíg el nem nyűttem.

-          Nem tudtam, de örülök, hogy tetszik.

-          Na, de te is bontsd ki!

Még mindig félig hozzá voltam bújva, úgy téptem fel a csomagolást. Amin belül ott lapult a Romeo és Júlia, díszkötésben.

-          Jesszus, Jake! Ez szörnyen drága volt! Honnan tudtad, hogy kinéztem?

-          Szóval tetszik? – mosolygott rám.

-          Hát persze, hogy tetszik, imádom! – mosolyogtam rá, magamhoz ölelve a könyvet.

Kicsit beljebb pillantottam a nappaliba, és mikor láttam, hogy Charlie elmélyülten nézi a tévét és beszélget Billyvel, Jacobhoz hajoltam, és megcsókoltam.

Később a konyhában ücsörögtünk egy tál sütivel, és Jacob elővett egy kést, mire én furcsán néztem rá.

-          Mellékállásban sorozatgyilkos vagy?

-          És kettőnk közül te vagy az okosabb! Ilyen nincs – rázta a fejét, és leült mellém. – Nem vagyok gyilkos, csak támadt egy ötletem.

-          Van benne vér?

-          A késben? Nem, ez acél – viccelődött.

A karkötőjét maga elé fektette az asztalra, és megkért, hogy fogjam le a két megköthető oldalát, hogy ne kunkorodjon fel.

-          Figyelj, ha nem tetszik, inkább hagyd a fenébe, nem kell szétvagdosni.

-          Csak figyelj!

És ezzel elkezdett… valamit vésni a karkötő belső oldalába. A végeredmény az lett, hogy B+J, és nagyon aprón, alig kivehetően a dátum. Elpirultam, és nem bírtam semmi kinyögni, csak mosolyogtam, mint a vadalma – már az arcom is kezdett megfájdulni.

-          Hogy tetszik? – nézett rám Jake. – És most ne vedd figyelembe a tényt, hogy megrongáltam az ajándékodat.

Nem szóltam semmit, csak a székemről átültem az ölébe, és megcsókoltam. Később segítettem neki visszatenni a karkötőt a kezére.

Úgy éreztem, sosem volt még ilyen jó karácsonyom.

Este, miután már megint csak ketten voltunk apával a házban, az ágyamban visszajátszottam Charlie mondatát, miszerint még nem aludhatok Jacobnál. Még. Voltaképp eddig nem is nagyon fordult meg a fejemben, mert biztos voltam benne, hogy soha nem engedné meg, hogy nála aludjak, de most csak ez zakatolt a fejemben. Mi lenne, ha Jake aludna itt? Abba lehet, hogy könnyebben belemenne, hisz így szemmel tudna tartani minket?

Végül inkább az államig fölhúztam, a takarót, és megpróbáltam kiüríteni az agyam. A sötétben nagyjából arrafelé lestem, ahol az új díszkötetes könyvem hevert.

Alig tudtam elaludni…

17. fejezet

Sziasztok!

Remélem jól telt a hetetek! Én végig itthon gubbasztottam egy kis náthával, szóval volt időm megírni a fejezete, körmöt festeni, filmet nézni, olvasni és minden mennyiségben lustálkodni.Ez után rossz lesz jövő héten még három napra visszarázódni a tavaszi szünet előtt.
A fejezet második felében a Gorillaz Feel Good Inc c. számát hallgattam, majd észre is veszitek :P
Remélem a fejezet első fele tetszeni fog nektek. Szerintem nem lett "durva". Mármint én szeretem az ilyeneket is megírni, különben honnan tudnánk, hogy mélyül a kapcsolatuk? Na, de nem is árulok el többet előre, inkább olvassatok :)
Éééés: egy kis meglepi: új menüpontot nyitottam Extrák néven. Még elég kezdetleges, de majd dolgozok rajta :)

Puszilok mindenkit, jó hétvégét!
Dóri

U.i: A cím ne ijesszen meg véletlenül se senkit, totál nem képletes.

17. fejezet

~Mire jó egy roncs?~

-          Komolyan beszarsz? Komolyan? – püföltem a kormányt, de hiába próbálkoztam újra, az autó csak nem akart indulni. – Bazdmeg!

Kiszálltam, és egy erőteljes mozdulattal bevágtam magam mögött annak a hülye roncsnak az ajtaját.

-          Jake, nyugi – pattant fel a sámliról Bella, és az egyik karomra tapadt.

-          Áá! – folytattam fél kézzel a fejemet fogva. – Utálom. Érted? Annyi rohadt munkám van benne, és…

Belém kapaszkodott, és a tarkómnál fogva maga felé húzta a fejem, amíg össze nem értek az ajkaink.

Ez volt az a pont, ahol totál elfeledkeztem a hülye Rabbitről, vagy a félkész matekháziról a szobámban, és még arról is, hogy kicsit éhes vagyok. Most csak Bella volt – a megszokott parfümillat, az enyhén eper ízű ajkak és a teste, amint épp tökéletesen beleillik a karjaimba. Mintha egy egyedi, csak és kizárólag nekem gyártott alkatrész lenne – bár ezt nem mondtam neki, mert nem tudtam, mit szólna, ha alkatrészekhez hasonlítanám.

-          Azért ugye tudod, hogy csókolózással nem lehet mindig megoldani a problémákat? – dünnyögtem a fülébe, mikor már csak öleltük egymást.

-          Te komolyan elhiszed, amit mondasz?

-          Hát… - gondolkodtam el. – Nem.

És újra csókoltuk egymást. Elveszítettem az időérzékemet.

Szorosan magamhoz húztam, majd kicsit megemeltem, megfordultam vele és felültettem a motorháztetőre, mire ő a mellkasomba bokszolt.

-          Mm! – nyögtem volna, hogy „au!”, de mivel a csókolózást továbbra sem függesztettük fel, csak ennyire tellett.

-          Uh, üljünk be a kocsiba – tolt el magától. – Kicsit fázok.

Fel nem tudtam fogni, hogy fázhat Bella – én éppen felforrni készültem -, de nem ellenkeztem, csak kinyitottam neki az anyósülés ajtaját.

-          Üljünk hátra – javasolta bizonytalanul, és megint olyan furcsa pózban tekergette maga előtt a karjait. Néha azt hittem, ki fogja törni őket.

-          Okés – bólintottam, majd Bella bemászott hátra.

Mikor én is leülni készültem, megragadta a pulcsimat a nyakamnál fogva, és szinte berántott a hátsó ülésre. A kezem a kilincsen volt, így automatikusan behúztam magam után az ajtót. Ketten ültünk, pár centire egymástól a működésképtelen roncsomban. Azt gondoltam, már ezért megérte belevágni a Rabbit rendbe rakásába.

-          Ideges vagy? – kérdeztem rá.

-          Miért? – Olyan volt, mint egy ijedt nyuszi, pedig az előbb igazán magabiztos mozdulattal rántott be a kocsiba.

-          Olyankor szoktad olyan furán csavargatni a karodat – vontam meg a vállam.

-          Ó. – Láthatólag meglepődött, amiért ilyeneket is észreveszek. – Csak… csak holnap lesz valami dolgozat, és kicsit izgulok…

-          Bells – állítottam le. – Holnap van az utolsó suli nap a szünet előtt. Fene se fog veled dolgozatot íratni.

Az ölembe húztam, mire a vállamra hajtotta a fejét.

-          Miért vagy ideges? – Simogatni kezdtem a hátát, hátha attól megnyugszik, de inkább csak megfeszültek az izmai.

Nem értettem ezt a gyors váltást: az előbb még tök vidám volt meg magabiztos – berángatott a kocsimba (!), mint valami menő filmben, hogy az után…

-          Oh – esett le.

-          Mi az? – dünnyögte.

-          Ugye tudod, hogy nem foglak semmi olyanra kényszeríteni, amit te nem akarsz… kis unszolás után sem – vicceltem el, mire ő is felnevetett, de nem őszintén. – Olyan lökött vagy – szorongattam meg, miközben ráhajtottam a fejem a fejére. – De akkor mégis miért voltál ilyen az előbb?

Nagy levegőt vett, és kicsit fészkelődött, mielőtt rászánta magát.

-          Akkor jó ötletnek tűnt, de…

-          Megijedtél.

-          Igen! – húzódott hátra, hogy a szemembe tudjon nézni. – Mert ez, áh, ez olyan gáz! Teljesen ideges leszek tőle, és görcsbe rándul a hasam, és… ilyenkor olyan, mintha nem bíznék benned, pedig bízok, mert tudod, de… - hadovált. – Mi van, ha tök béna leszek, vagy ha leblokkolok? Tudom, hogy hülyeség, de mindig az jut eszembe, hogy kinevetsz, meg elmeséled Embryéknek…

-          Hé! – tettem a kezem a szája elé, hogy abbahagyja ezt az oltári idiótaságot. – Ez egy nagy hülyeség! – jelentettem ki. Pár másodpercig nagy néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetés, mire megint magamhoz húztam Bellát. – Először is: miért nevetnélek ki? Azt hiszed, nekem van bármi tapasztalatom? Mert akkor közlöm, hogy semmi. Nulla. Talajszint. Örülök, ha nem megyek el húsz máso… perc után- pontosítottam, és éreztem, hogy egyre vörösödik az arcom. Bella kuncogott, mire oldalba böktem. – És csak hogy tudd, mi nem vagyunk olyankor, mint ti, lányok. Mi nem beszélünk meg ilyeneket. Pláne akkor, ha te nem szeretnéd. Ez a mi dolgunk, hadd egye meg őket a sárga irigység, hogy gőzük sincs róla, hol tartunk.

-          Ez azt jelenti, hogy én sem mondhatok semmit Angelának?

-          Nem akarok tudni róla, miket beszéltek meg a hátam mögött – szögeztem le.

Csend telepedett közénk. Bella jobban odafúrta magát hozzám, majd egy idő után apró csókokat éreztem a nyakamon. Fokozatosan, apró lépésekbe haladt az arcom felé, miközben lovagló ülésben helyezkedett el a térdemen. Én továbbra is átfogtam a derekát, de nagy önfegyelmet igényelt, hogy ne tévelyedjen el a kezem.

Jesszus, megőrjített azzal, hogy nem csókolt szájon.

-          Meg akarsz ölni? – morogtam lehunyt szemmel.

Éreztem, hogy elmosolyodik, és teljesen felengedett.

-          Jól csinálom? – suttogta, és közben az egyik keze lejjebb ereszkedett a mellkasomra, míg a másikkal a hajamat birizgálta.

-          Profi kínzómester vagy.

Halkan felnevetett, majd én már nem bírtam tovább, muszáj volt megcsókolnom, úgy igazán.

Egy idő után megkíséreltem, hogy megszabadítom a dzsekijétől. Bella megértette, mit akarok, és könnyedén kibújt belőle a nélkül, hogy a csókolózást felfüggesztettük volna. Azután én jöttem. Nekem kicsit nehezebb dolgom volt, mert a háttámla miatt a dzsekim először sehogy sem akart megválni tőlem, de végül attól is megszabadultunk.

-          Fázol még? – hadartam, mikor elváltunk levegőért.

-          Melegem van.

-          Hát… khm… vegyél le még valamit – utaltam a pulcsijára. Meg a pólójára. És még a melltartójára is. Bella úgy tűnt, mindezt kiolvasta a szememből. – Ha akarsz.

Nem válaszolt, csak levette a pulcsiját.

-          Te jössz! – Én is levettem a pulcsim, így rajtam még rövid ujjú volt, Bellán meg egy hosszú ujjú.

Nem akartam erőltetni, de a kezem becsúszott a derekánál a pólója alá. Éreztem, hogy egy pillanatra megfeszülnek az izmai, de aztán kiengedett.

-          Segítesz? – sütötte le a szemét.

Nem válaszoltam, csak megfogtam a pólója alját két oldalon, és lassan felfelé húztam a testén. Mikor elértem a melltartója aljának vonalát, Bella becsukta a szemét, és fölemelte a karjait, és pedig lehúztam róla a ruhadarabot.

Azt hiszem, felesleges lenne mondani, milyen reakciót váltott ki belőlem Bells látványa póló nélkül, alig pár centire tőlem.

Bella nem hagyott nézelődni, gyors mozdulatokkal levette a rövid ujjúmat. Aztán már mind a ketten csak a másikat bámultuk. Igen, az utóbbi időben kicsit nekiveselkedtem a hasizmomnak, és örültem, hogy tetszik Bellának.

Odahúztam magamhoz, és megint csókolni kezdtem, miközben a kezem a szinte meztelen felsőtestén járt.  Mikor végigsimítottam a hátán eljátszadoztam a melltartója kapcsolójával. Egyetlen könnyű mozdulat – egész gyerekkoromban gyakoroltam Rachel és Rebecca melltartóival, amiért aztán néha jól elvertek, de ebben a pillanatban úgy éreztem, megérte az a pár lila folt, ha most nem fogok bénázni.

Közben Bella keze is lecsúszott a vállamról, mire én összerezzentem.

-          Jesszus, jeges a kezed – csúszott ki a számon, mikor levegőt vettünk.

-          Bocs –kapta el a kezét. – A tiéd jó meleg.

Békén hagytam a melltartóját, és a kezembe vettem az ő kezét, hogy kicsit megmelengessem, mielőtt a hasam kezdetleges kockáiból jégkockákat gyárt. Úgy gondoltam, máskülönben nem lenne fair, ha csak én nyúlhatnék őhozzá.

Mikor már langyos volt a keze, elengedtem, és újra végigsimítottam a hátán.

-          Akarod, hogy kikapcsoljam, vagy egyedül is megy? – kérdezte teljesen belevörösödve a saját kérdésébe.

Válaszul egy mozdulattal kikapcsoltam a melltartóját, de nem „téptem le” róla rögtön.  Bella keze a hasa előtt volt összefonva, mintha így bármikor eltakarhatná előlem a cicijét.

Bármit, csak ne takard el, könyörögtem magamban.

-          Biztos? – kérdeztem rá, miközben már majd’ megvesztem, hogy végre levegyem róla.

Bells nem várta meg, míg én csinálom, egy gyors mozdulattal megszabadult tőle, majd az egész arca lángra lobbant, és a keze is kicsit feljebb csúszott, de nem takarta el magát.

-          Uh – nyögtem ki véletlenül, mert semmi nem jutott az eszembe, csak hogy eltévedtem, és most biztos a mennyországban vagyok.

A kezeimet kettőnk között tartva egyszer előre nyúltam, de aztán gyorsan visszahúztam őket, mire Bella felnevetett, és az egész teste megrázkódott. Azt hittem, ott halok meg…

-          Én még sosem láttam ilyen klassz dolgot – csúszott ki a számon, pedig azt hittem, csak magamban motyogom. Bella még jobban nevetett.

-          Mint a cicim? – kuncogott. Láthatólag elmúlt a zavara. – Tudod, azt hittem, esetleg kicsinek fogod találni, vagy valami ilyesmi…

-          Dehogy, imádom őket – nyögtem.

-          Szeretem, hogy őszinte vagy – vallotta be, és biztos mosolygott, de én egyszerre nem akarództam az arcára nézni… még egy darabig. Ettől kicsit bunkónak éreztem magam, de…!

-          Szeretem, hogy nincs rajtad melltartó – mondtam megint őszintén. Ha már Bellának bejön a színtiszta igazság, akkor legalább elmondom neki, mit gondolok, cserébe hogy vagy egy perce csak a melleit fixírozom.

-          Kezdek fázni…

Ó, ne, légyszi, még ne! Még egy kicsit!

-          Meleg a kezem – vetettem fel. Ekkor jutott eszembe, hogy lehet, Bella pont erre célzott. Aha. Azt mondjuk nem értettem, miért nem lehet egyenesen kimondani, csak utalgatni rá – mintha logikai feladatokat kellene megoldanom, hogy rájöjjek, mit szeretne. Vagy, hogy ebben az esetben mire ad burkoltan engedélyt. Nők.

Én még dermedt voltam, amikor Bella csókolni kezdett. Beletúrt a tarkómon a hajamba, két kézzel, és úgy tűnt, őfelőle szabad a pálya. Én viszont – az idióta – még mindig vacilláltam.

Rögtön az ugrott be, hogy mi van, ha elmegyek? Mármint… jesszus, sosem fogdostam még ciciket. Olyanokat meg pláne nem, amik Bellához tartoznak, márpedig őt ruhában is jó fogdosni. Három lehetőség jutott eszembe: kinevet, és azt gondolja, gáz vagyok; megijed – mert ám nála ilyenre is számíthatok; vagy egyszerűen segít nekem keresni egy új nadrágot.

Ő viszont úgy tűnt, biztos magában; megfogta a kezemet, és a hasára rakta, hogy onnan menjenek arra, amerre jónak látják. Itt eldobtam minden elméletemet, és az eddig tűkön ülő ösztöneimet engedtem szabadon.

Bella kicsit felnyögött, mire én elhúzódtam tőle, de a kezem nem mozdítottam.

-          Szarul csinálom?

-          Nem – csókolt meg újra. – Csak… kicsit furcsa.

-          Hát… majd megszokod – kuncogtam, mire jól mellkason bokszolt. – Visszaütök! – fenyegetőztem.

-          Kötve hiszem – rázta meg a fejét.

Felváltva mozgatni kezdtem a lábaimat, csak hogy piszkáljam, de erre ő beütötte a fejét a tetőbe.

-          Au! – kapott a fájó ponthoz.

-          Basszus! Nem akartam, bocs – nevettem.

Először durcásan nézett, majd ütött egyet a mellkasomba. Aztán még egyet. És még egyet, és végül a kezemmel kellett védenem magam, úgy belejött a püfölésembe.

-          Megállj csak! – vigyorogtam rá.

Megragadtam a derekát, és csikizni kezdtem, mire ő megint felugrott kicsit, és újra beverte a fejét, de most nem foglalkoztunk vele – ő épp sikongatott, míg én a kínzásával foglalatoskodtam. Végül sikerült úgy elhelyezkednünk, hogy ő végignyúlva a hátán feküdt az ülésen, én pedig a dereka mellett két oldalt térdeltem terpeszben, mert véletlenül sem akartam ránehezedni. Igaz, az egyik térdem fele már lelógott az ülésről, de ott a talpammal támasztottam még magam a padlón.

Aztán újra csókolózni kezdtünk, és már mindketten fel voltunk teljesen oldódva. Mintha világéletünkben ezt csináltuk volna – amit én nem igazán bánnék, gondoltam.  Egy idő után úgy ügyeskedtünk, hogy én feküdtem alul, Bella pedig rajtam nyúlt el. Találtam egy pokrócot a földön, így azt magunkra terítettem, hogy Bells véletlenül se fázzon meg – de azért ne is kelljen fölöltöznie.

-          Beszéltél már Billyvel a karácsonyról? – kérdezte Bella, miközben fészkelődött kicsit.

-          Ühüm. Belement. De amúgy mit vártál, imádja a tévéteket – nevettem fel. – Charlie?

-          Hát, idézem, „Ideje volt már, hogy bemutasd nekem!” Mintha nem ismerne pisis korod óta! De szerinte „Ez most más, most a… most ő a te barátod. Ez más.” – dörmögött Bella Charlie hangját utánozva.

-          Tudod, kicsit tartok azért tőle – vallottam be. – Pisztolya van!

-          Nyugi – támasztotta meg az állát a mellkasomon, hogy a szemembe tudjon nézni -, nem fog rögtön lelőni.

-          Nem rögtön, mi? Bíztató.

~*.*~

Kilöktem az utas ülés felöli ajtót Bellának, aki durcásan vágta be magát mellém, és még puszit sem adott. Péntek volt, és ma úgy döntöttem, reggel is direkt korábban felkelek, és én furikázom Bellst – á, nem, dehogy, semmi köze nem volt ahhoz, hogy előtte való nap láttam félmeztelenül. Most délután volt, és megijedtem, mi történhetett a tanórák alatt, ami így felzaklatta.

-          Hé, Bells – hajoltam oda hozzá én adni egy puszit. – Minden okés?

-          Ühüm – dünnyögte, de makacsul az ablak felé fordult.

Egy percig csak némán ültem, és legszívesebben megráztam volna, hogy mondja már el, mi a gáz, de végül inkább csak higgadtan azt kérdeztem:

-          Később elmondod?

Aprót bólintott.

-          Elmenjünk kocsikázni?

Újabb bólintás.

Kiálltam a parkolóból, és találomra elindultam egy úton, miközben a fél szememet végig Bellán tartottam, és megpróbáltam kitalálni, mi lehet a baj. Rossz jegyet kapott? Valaki megbántotta a suliban? (Ez utóbbi személyt jól péppé verem.) Charlie-val van valami, vagy az anyjával? Összekaptak Angelával? Beteg? Rájött, hogy nincs Télapó? Nem ízlett neki az ebédje?

Egyre meredekebb ötleteim támadtak, miközben inkább benyomtam a rádiót, és találomra mesélni kezdtem neki a napomról, hátha aztán ő is mesél valamit.  Csak annyit sikerült elérnem, hogy most már az autó belseje felé fordulva duzzogott – de ez azért sokkal jobb volt, legalább az arcát láttam.

Épp valami Gorillaz szám szólt, vagy hasonló, mikor Bella a rádióhoz nyúlt, és hangosra tekerte, majd lehúzta az ablakot és kilógatta a kezét.

-          Nem fogsz engem megunni? – kérdezte. Épp csak hogy hallottam a zene mellett, ezért halkabbra vettem.

-          Mi?

-          Megunni.

-          Hé, most mi bajod van? – ráncoltam a szemöldököm. – Most izé… megjött, vagy mi van?

Sikert értem el; Bella elmosolyodott.

-          Dehogy unlak meg, te lökött – nyúltam a kezéért, hogy összefűzzem az ujjainkat. - Ez most hogy jött?

-          Angie és Ben összekaptak – nyögte ki. Én türelmesen bólintottam, és vártam a folytatást, ami nem jött. Úgy tűnt, ez volt minden, ami miatt Bella így kikészült.

-          Jesszus, én meg azt hittem, valami durvább – lélegeztem fel.

-          Bocs. Szar napom volt – rázta meg a fejét, és a szélbe tartotta az arcát. – Matekból bekaptam egy felelet kettest, tesin meg többet bénáztam, mint valaha.

Megszorítottam a kezét. Pontosan még most sem értettem, miért kellett ezért duciznia velem, de nem akartam feszegetni a dolgot, úgy tettem, mint aki érti, és bólogattam.

-          De hát, volt jobb dolgom tegnap, mint a matek – mosolygott rám, és beletúrt a hajába. Egy pillanat alatt olyan lett, mint a régi Bells.

-          Hé, én még nem is kaptam puszit – méltatlankodtam hirtelen.

Bella felhúzta az ablakot – jól tette, már kezdett bazi hideg lenni a kocsiban, és nem akartam pazarolni a fűtést -, aztán közelebb húzódott hozzám, és adott volna egy puszit az arcomra, ha én nem fordítom oda rögtön a szám.

-          Mm – húzódott el. – Karambolozni fogunk. – Hátradőlt az ülésében, és csak úgy mellékesen még hozzátette: - Meg amúgy hagymásat ebédeltem.

Kitört belőlünk a nevetés.

-          És is – vontam meg a vállam.

-          És te nem szóltál volna, mi?! – bökött oldalba méltatlankodva.

-          Mondja, aki a múlt héten valami olyan szörnyű szószt evett, hogy aztán fogat kellett mosnom – emlékeztettem.

-          Jól van na, bocs, még egyszer. Szerintem meg amúgy is finom az a szósz.

-          Pff.

-          És te? Mr. Mustár?

-          Azt hittem, szereted. Mindenki szereti a mustárt, jézusom!

-          Hát én utálom a mustárt – döntötte oldalra a fejét kicsit felvont szemöldökkel. Édes volt.

-          Legalább pasik terén jó az ízlésed – vigyorogtam.

-          Úúú! – rázta a fejét Bells. – Na, ez aztán az egó!

-          Ez egészséges önbizalom.

-          Aha. Én meg most traktorba ülök.

-          Hát, köztudott, hogy jármű-analfabéta vagy… - kezdtem, de ő már ütni kezdett, mire én leálltam az út mellé, és magamhoz húztam; megcsókoltam.

A kezei kettőnk közé szorultak, így aztán megadta magát, és visszacsókolt. A száját elhagyva rátértem a nyakára, mire ő megborzongott.

-          Brr. Ez csikis!

-          Mm… akkor hogy fogom majd kiszívni a nyakad? – dörmögtem, és teljesen rátapadtam a nyaka puha, felforrósodott bőrére. Egy pillanatig olyan volt, mintha megdermedt volna, de aztán izegni-mozogni kezdett, hogy kiszabaduljon az ölelésemből.

Később tovább autóztunk, és kicsit hangosabbra vettem a rádiót.

-          De ugye nem szívtad ki a nyakam? – kapott a kicsit pirosas területhez.

-          Nyugi, mire hazaviszlek nem lesz nyoma… gondolom. Mit szólna Charlie, ha karácsonykor egy nagy lila folttal lepném meg? Nem vagyok öngyilkos, szóval… még inkább nem.

Az egyik számnál Bella dúdolni kezdett, egész halkan, mire jó hangosra vettem a zenét. Azt vártam, hogy így esetleg fölbátorodik, és majd jó hamisan énekelni fog. Mivel nem tette, de láttam, hogy nagyon szereti a számot, próbáltam elkapni a szövegét, és egy csomó hülyeséget énekeltem be jobbra-balra dülöngélve. Bella erre nevetni kezdett, és az egészből az lett, hogy végre elkezdett énekelni. Kár volt aggódnia, alig hallottam a hangját, meg amúgy is, én is szörnyen hamis vagyok.

A dal végén visszavettem a rádiót, hogy halljuk egymás szavát.

-          Félsz előttem énekelni?

-          Hát… - vonta meg a vállát. – Most már annyira nem, hogy hallottam, te sem leszel énekes – nevetett fel, mire én megsértetten néztem rá, majd végül én is elnevettem magam.

-          De ne féljél, jó? – néztem rá komolyan. – Azt hittem, a lányok hamarabb mutatják meg az énekhangjukat, mint a cicijüket… - ugrattam.

Bella elfojtott vigyorral csóválta a fejét, és elvörösödött.

-          Mostantól minden második mondatod ehhez fog kötődni?

-          Nem. Minden harmadik.

-          Fiúk – csóválta a fejét.

-          Lányok – utánoztam.

Újra a kezéért nyúltam, ő pedig közel húzódott hozzám, és a vállamra hajtotta a fejét.