2013. június 8., szombat

20. fejezet

Sziasztok!
Hm, most nem is kellett olyan sokat várni, ugye? *büszke arckifejezés*
Oké, még mindig kívül esek a két héten, de már a hármon belül vagyok. Fejlődőképes vagyok, látjátok?
Jó, ezt mondjuk legfőképp az Andimnak lehet köszönni (elég inspiráló a lelkesedése, szóval majd' egy szuszra fejeztem be tegnap este a fejezetet - ma már csak egy végső bekezdést biggyesztettem a végére). Szóval nagy "DANKE" jár neki.
De hagylak is benneteket olvasni, remélem élvezni fogjátok. Mivel nem nagyon akarok megsúgni előre semmit, csak annyit mondok: vigyázat...! [rot circle]

Puszi mindenkinek!
Dóri



20. fejezet

~Szeret~






Egyszerre több dolog pörgött le az agyamban, miután felébredtem, de a szememet még nem mertem kinyitni.
Elsőként, hogy mégis miért érzem úgy, hogy enyhén sajog a fejem? És miért nem emlékszem a hazafelé tartó út végére? Elaludtam volna? Hol vagyok? Hol van Jacob? Te jó ég, egyáltalán mi történt?!

Azt meg tudtam állapítani csukott szemmel is, hogy a ruhám van rajtam, és hogy puha ágyban fekszem. Aztán jött az az ijesztő gondolatom, hogy mi van, ha Jake ágyában fekszem? Charlie mindkettőnket meg fog nyúzni elevenen! Életem végéig szobafogságban leszek, és nem találkozhatok Jacobbal.

Úgy véltem, jó lesz ezen minél hamarabb túljutni, szóval kinyitottam a szemem, és kiszaladt belőlem a megkönnyebbült sóhaj, mikor észrevettem, hogy a saját szobámban fekszek, a saját ágyamban, egyedül.
A szobám ajtaja be volt csukva, és nem hallottam mozgást, szóval a mobilomért nyúltam, ami a táskámban volt az ágy mellett. Felhívtam Jacobot, hogy tisztázzuk a helyzetet, és az esetleges félreértések elkerülése végett beszéljük meg, ki mit mond. Igen, vannak annak hátulütői, hogy az apáink barátok. Többek között az, hogy ha az én apám meghallja, hogy Jake nem ugyanazt mesélte Billynek, akkor annak nem lesz jó vége.

-          Monnya’ – szólt bele a telefonba végtelenül értelmesen a nyolcadik csörgés után.
-          Neked is jó reggelt, Jake!
-          Bella! – A hangja hirtelen sokkal éberebb lett. – Hogy vagy? – ásította.
-          Mi volt tegnap? – tértem a lényegre, figyelmen kívül hagyva a kérdését. Gondoltam, ő is elég fáradt még, és totál nem érdekli, hogy vagyok, úgysem fogja fel a válaszom. Abban bíztam, hogy a kérdésemre azért tud válaszolni.
-          Mmm… - Úgy hangzott, mintha nyújtózkodna. – Hát… - ásított újból – bealudtál a kocsiban, aztán nálatok fölvittelek a szobádba és ennyi. Charlie túl kómás volt ahhoz, hogy a köszönésen kívül mást is szóljon.
-          Aha. Elmondjuk a klubbot? Szerintem az én apám nem rajongana érte… bár ha kihagyjuk a piát – morfondíroztam, hogy mégse hazudjak akkorát.
-          Nekem tök nyolc.

Hát, nagyon sokra mentem Jacobbal, mondhatom. Végül úgy egyeztünk meg, hogy azt mondjuk, elmentünk még táncolni, de csak az étteremben ittunk, ott is alig. Bár én úgy gondoltam, hogy mindennemű alkoholt kizárok az élménybeszámolómból.

Miután tusoltam és rendbe tettem magam, lementem apámhoz, aki a konyhában ült, és újságot olvasott. Szerintem mondjuk ez csak álca volt, alig várta, hogy beszélhessen velem a tegnap estéről.
-          Szia apu! – mosolyogtam rá, és adtam neki egy puszit, ezzel is elkezdve a lágyítását. Nem tudtam haragszik-e, de a kedveskedés mindenképp jó ötletnek tűnt.
-          Szia Bells. Kialudtad magad? – utalt enyhén arra, hogy fél órán belül dél lesz.
-          Ühüm – bólogattam. – Mit csináljak ebédre?
-          Hagyd. Gondoltam, hogy fáradt leszel, szóval, ha neked jó, elmehetnénk abba a kajáldába, tudod, amibe régen olyan sokat jártunk.

Valójában fogalmam sem volt, miről beszél, de beleegyeztem. Húsz perc múlva már egy kis boxban ültünk, és az étlapot nézegettük. Két napon belül másodszor voltam étteremben – vagy hasonlóban -, ez igazi rekord! Régen anyával mindig házhoz rendeltük a kaját, miután megbizonyosodtunk róla, hogy anya még mindig nem tud főzni. Ennek az egésznek az lett a következménye, hogy hamar önnön szorgalomból elkezdtem főzni… meg hogy a futárfiúk ránk köszöntek az utcán.

Phoenixből visszatértem Forksba, az apámhoz. Rendeltem egy könnyű salátát csirkével – nem mertem megkockáztatni, hogy a gyomrom jól van a tegnapi után.
-          És – szólalt meg apa – milyen volt tegnap? Jacobbal?

Nagyon figyelni akart a válaszomra, le nem vette volna a szemét rólam. Így az volt a baj, hogy kényelmetlenül kezdtem érezni magam, és izzadt a tenyerem, mert tudtam, hogy ha hazudni nem is, de füllenteni fogok az apámnak. Mondhattam volna, hogy csak az ő érdekében teszem ezt, de minek beszéljek be magamnak ilyeneket? Csak azért csináltam, hogy ne éleződjön ki még jobban Jacobra. Már épp kezdtek egész jól kijönni egymással, a világért sem akartam ebbe belerondítani azzal, hogy bűntudatom van a kis füllentés miatt.

-          Nagyon jó volt – mosolyogtam kissé mesterkélten. Úgy gondoltam, ha megpróbálok csacsogni, nem tűnök majd túl furának, és le is tudhatjuk ezt a témát. – Valami kétszemélyes tálat ettünk. Életemben nem láttam még ilyen húsokat, apa! Aztán ettem még epertortát is, az nagyon finom volt. Utána meg még elmentünk táncolni. Mondtam, hogy Jake az egyik nővérétől milyen jól megtanult táncolni? Nagyon jól táncol!
Charlie összeráncolta a szemöldökét, így gondoltam, valamit mégiscsak rosszul csináltam. Talán nem kellett volna ennyire lelkesen mesélnem? Vagy hadartam?
-          Hát, örülök, hogy jól elvoltatok – felelt végül apa egy kis gondolkodás után. Biztosan felmérte, mennyire viselkedem furán egy tízes skálán. – De azt nem is tudtam, hogy szeretsz táncolni – grimaszolt, mintha a tánc és én két külön univerzumból származnánk. Ez voltaképp igaz is volt.
-          Hát, annyira nem is, de Jake nagyon imád – vontam meg a vállam, és az asztalterítő sarkával kezdtem el játszadozni.
-          Az a gyerek téged is imád – sóhajtott apa.

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor végleg belátta, hogy Jacob és én összetartozunk. Hogy mellette biztonságban vagyok, ő nem használ ki. Ő vigyáz rám, betartja a Charlie által felállított szabályokat és bízhatok benne. És hogy szeret.

Szeret. Sosem mondtuk ki még egymásnak, hogy „Szeretlek.”; azt hiszem azért, mert feleslegesnek tartottuk. Tudtuk, hogy szeretjük a másikat, és ahhoz, hogy ez igaz legyen, nem kell, hogy kimondjuk.
Apa kezéért nyúltam az asztalon, hogy megszorítsam, és azt üzenjem, hogy attól még az ő lánya vagyok. Kimondani nem mertem, ahhoz túlságosan meg voltam hatódva, és valószínűleg apa sem tudott volna mit kezdeni vele.
Így megy ez egy kissé antiszociális apa-lánya párosnál.

~*.*~

A februárból hirtelen március lett, és elkönyveltem magamban, hogy újból túléltem egy hideg telet. A végén még hozzászokom! Az idő egy fokkal jobb lett, és végre nem három, csak két takaróval aludtam.

Tanultam, néha sulin kívül összefutottam Angelával meg Jessicával, de legfőképp Jake társaságában töltöttem az időmet. Miután apa meglágyult egyre többet jött át, és én is náluk lehettem későig. Volt, hogy együtt tanultunk vagy elugrottunk moziba, aztán könyvesboltba. Néha egyszerűen csak a garázsában lógtunk. Olykor Quil és Embry is odacsapódtak hozzánk, így a végén az lett, hogy ők hárman valami számomra érthetetlen dologról beszélgettek meg vitatkoztak, én meg leckét írtam, olvastam vagy rendeltem pizzát magunknak. Jake sokszor aggodalmaskodott, hogy biztos untatjuk, de igazából jól elvoltam. Quil és Embry szerettek szórakoztatni engem, így amikor olyan nyelvre váltottak, hogy én is értettem a dolgokat, mindig feldobták a kedvem.


Épp vacsorát készítettem, apa pedig az asztalnál ült, és nyugodtan várt. Meséltem kicsit a suliról, aztán valahogy a rendőrségre terelődött a szó. Tudtam, hogy mostanában megszaporodtak a lopások és a randalírozások, sőt nem messze Forkstól több eltűnést és halálesetet is jelentettek.
-          A hét elején eltűnt egy pasas a városból – szólt hirtelen.
-          És… még mindig nem került elő? – kavargattam a tésztát.
-          De. Ma hajnalban megtalálták a holttestét – dobolt az ujjaival az asztalon, majd sóhajtott egy mélyet. Én pedig lefagytam. – Nagyon jó illata van, Bells, biztos nincs még kész?
-          Apa… a barátod volt? – suttogtam, miközben automatikusan elzártam a tűzhelyet.
Apa csak bólintott egy aprót, mire én hátulról átöleltem.

Nem tudtam, mivel vigasztalhatnám… semmi nem jutott az eszembe. Legkevésbé sem voltam felkészülve egy ilyenre. Egy konkrét halálesetre a városunkban. Apám baráti körében. Szörnyű!
Apa megköszörülte a torkát, és leültetett maga mellé, majd az asztalon felém csúsztatott valamit. Paprikaspay volt.
-          Szeretném, ha ez mindig nálad lenne, rendben? Mindig – kötötte ki határozottan. – És Jacobbal is beszélni fogok, hogy figyeljen oda rád és legyenek óvatosak a rezervátumban.
Beleegyezően bólintottam, bármennyire is idegenkedtem a paprikaspray gondolatától a táskámban, vagy bárhol. Ha ez apát megnyugtatja, hát legyen, gondoltam. Nem fogok belehalni. És, jutott eszembe, hátha így majd még jobban megbízik Jacobban.


Igazam is lett. Egy hét múlva, apa kicsit kelletlenül hívott oda magához, hogy mi a tervem szombatra.
-          Hát, úgy terveztük, hogy Jake átjöhetne, vagy valami… - vontam meg a vállam. Nem tudtam, miért kérdezheti.
-          És… khm… Jacob tudna kicsit tovább maradni?
Elkerekedett a szemem. Most az történik, hogy a saját apám ajánlja fog, hogy aludjon nálunk Jake? Az agyam ezt már nem volt képes, felfogni, így csak bambán visszakérdeztem.
-          Nagyon valószínű, hogy sokáig bent leszünk a fiúkkal, lehet, hogy csak hajnalban érnék haza, és nem akarom, hogy egyedül legyél. Jacob alhatna a kanapén.
-          Öhm… - nyögtem. Erre mit lehet reagálni? – Oké.
-          Rendben, akkor felhívom Billyt… bár szerintem neki semmi kifogása, mint mindig – dörmögte a mondat végét.

Ahogy hátat fordított nekem, szétterült a vigyor az arcomon, és máris milliónyi kép villódzott az agyamba arról, hogy együtt alhatok Jacobbal, hogy mellette kelhetek fel, és a többi…
Persze hallottam, hogy apa igen erősen utalt arra, hogy Jake a kanapén fog aludni, de mivel tudtam, hogy azon úgysem fog elférni, két lehetőség maradt. Vagy kihúzzuk a kanapét, és akkor ott aludhatok vele, vagy velem alszik, a szobámban. Ez már tök mindegy, a lényeg, hogy alhatunk együtt, ujjongtam magamban. Már csak abban kellett bíznom, hogy apa is rávezethető erre, és hogy megbízik bennünk.

Este Jake felhívott telefonon, így fölszaladtam a szobámba és magamra csuktam az ajtót, hogy normálisan tudjunk beszélgetni.
-          Ó, mondd, hogy meztelenül szoktál aludni! Kérlek!
-          Beteg! – nevettem fel, de közben a fülemig elvörösödtem.
-          Inkább fantáziadús.
-          Felőlem lehet dús a fantáziád, de beteg is.
-          Gyógyítsd meg – suttogta, mire megint nevetnem kellett zavaromban.
-          Meglátjuk… - vontam meg a vállam.
Miután leraktuk a telefont, elfeküdtem az ágyamon, és hirtelen görcsbe rándult a hasam. Azt hiszem, ekkor kezdtem el félni, izgulni, idegeskedni és végül is megőrülni.

Teljesen más poénkodva beszélni arról Jacobbal, hogy lefekszünk egymással, mint belátni, hogy ez pár napon belül konkrétan megtörténhet. Tudtam, hogy rajtam fognak múlni egy dolgok, és hogy Jake azt is megérti, ha én még nem vagyok készen rá. Az egyik részen fejest ugrott volna a dolgokba, a másik viszont visszahúzódott és begömbölyödött a csigaházába, minden bejárót elzárt, és kezdett bekattanni a sötét sarokban. És nem tudtam, melyik fog győzni.

~*.*~

-          Érezzétek jól magatokat – biccentett Charlie. – Mértékkel – tette hozzá még nyomatékosítva, és Jake kezére tévedt a pillantása, ami a derekamon pihent.
Apám nem hülye, tudta, hogy benne van a pakliban, hogy a kamasz lánya kihasználja a barátjával azt az időt, amit kettesben tölthetnek, egy üres házban. A múlt este próbálta volna a témára terelni a szót, de én berezeltem és inkább azt mondtam, nagyon fáradt vagyok, és elmentem lefürödni. Viszont még órákig fent voltam az ágyban, nem tudtam elaludni. Végig az ezt követő éjszaka járt a fejemben. A rémképeket álmaim romantikus pillanatai váltották, és végül valahogy csak bealudtam.


Miután Charlie elhajtott az őrsre, a szívem hevesebben kezdett verni, pedig még világos volt odakint – bár nem tudom, ezeket miért kapcsoltam össze, hisz az emberek fényes nappal is lefeküdhetnek egymással. Egyszerűen rám jött egy szolid kis pánikroham.

-          Baj van? – kérdezte Jake, és magával szembe fordítva átkarolta a derekam. A két szemöldöke között ránc jelent meg, de közben mosolygott.
-          Nem, nincs semmi – hadartam, és próbáltam a konyha felé venni az irányt, de ő szorosabbra fonta a karjait, és hozzám hajolt, hogy végre normálisan megcsókoljon – ugyanis apa előtt persze csak „puszikat” váltottunk.

Hamar elhúzódtam, és eltereltem a témát, megkérdeztem, éhes-e.
-          Ez egy komoly kérdés? Komolyan? Én? Bells, kezdem úgy érezni, nem ismersz engem – nevetett.
Savanyúan elmosolyodtam, és egy fokkal jobban kezdtem magam érezni a csipkés bugyimban, ami ott rejtőzött rajtam a farmer alatt. Végül is, tényleg ismertem Jacobot. Mitől kellene félnem?

Nyugodtabban bújtam oda hozzá a kanapén, miközben elindult valami film, amit hozott. Észrevettem, hogy kosztümös, és amikor felismertem, hogy Austen Büszkeség és balítélet című könyvének a feldolgozása kezdődik, értetlenkedve Jake-hez fordultam.
-          Azt hittem az ilyesmiket régi poros vackoknak tartod.
-          Hm – vonta meg a vállát. – Úgy gondoltam, örülni fogsz neki.
Hiába esett jól, hogy pont ezt a filmet választotta – pláne, hogy ezt a feldolgozást még nem is láttam -, kiéreztem a válaszából, hogy igazából azt akarta mondani „Remélem, hogy ettől ellazulsz, és engedékenyebb leszel”.
De úgy döntöttem, inkább a filmre koncentrálok, és nem agyalok annyit.

Összességében nekem tetszett a Büszkeség és balítélet, nagyon sármos volt benne Mr. Darcy, Jake viszont inkább végigszenvedte. Néha, mikor unottan sóhajtott egyet adtam neki egy csókot, mire ő úgy vette, hogy most már akkor csókolózhatunk, és viszont még mindig a filmre akartam koncentrálni, szóval… jól elvoltunk.

-          Áh, egy isten vagyok! – könnyebbült meg Jake a stáblista láttán.
-          Hogyhogy?
-          Kibírtam ezt a filmet. Bella, nekem díj kell! Korona! Vagy csak egy kis kárpótlás… - mosolygott rám sejtelmesen, és hozzám hajolt, majd csókolózni kezdtünk.

Nem tudom pontosan, mennyi idő volt, de már teljesen besötétedett, mikor egy telefonhívás zavart meg minket.
-          Igen? – vettem fel a vonalas telefont.
-          Szia Bells!
-          Ó, apu…
-          Öhm, én csak tudni akartam, hogy… rendben van minden?
-          Aha, persze. Most lett vége a filmnek – legalábbis valamikor most, tettem hozzá magamban. – Miért nem a mobilon hívtál?
-          Hát, csak… gondoltam, biztosan lent vagytok.
Aha. Erős utalás arra, hogy azt akarta tudni, nem hempergünk-e odafönn az ágyamban.
-          Igen apa, a nappaliban, a tévé előtt, mert filmeztünk.
-          Oké, akkor… majd még hívlak!
-          Rendben, apa. Szia!

Visszahuppantam Jake ölébe, és hitetlenül megráztam a fejem.
-          Charlie tudni akarja, rosszalkodunk-e?
Elvörösödtem, és csak egy bólintásra futotta. Most vettem észre, hogy odakint szakad az eső. Veszettül kopogott az ablakokon és a tetőn, de valahogy megnyugtató hatással volt rám.
Elhelyezkedtem szemben vele, még mindig az ölében ülve. A karjaimat a nyaka köré fontam, és odatámasztottam a homlokomat az övének.
-          Charlie úgy tudja, filmeket nézünk és zabálunk?
-          Aha – bólintottam csukott szemmel.
-          És… szeretnél neki hazudni? – siklott a keze a derekamról lejjebb.
Mélyen beszívtam a levegőt, amitől kitisztult az agyam. Jacob illatát éreztem, és ez ráébresztett, mióta tartom már természetesnek ezt a különleges aromát. Biztonságot jelentett. Egy biztos pontot.
Nem válaszoltam, csak megcsókoltam.


Az egyik keze a hajamba markolt, a másik közel préselt magához. Éreztem a szívdobogását, a puha kis tüskés haját az ujjaim között, a forróságot, ami a testéből áradt és azt a különleges illatot.
Elveszítettem az időérzékemet, szóval akár órák is eltelhettek, mikor Jake eltartott magától, és a derekamnál fogva velem együtt felállt, majd lerakott a földre, és kézen fogott.
Egymás mellett lépkedtünk fel a keskeny lépcsőn. A fülemben dobogott a vér, az arcom forró és vörös volt, én magam viszont ellazult voltam. Nem féltem, mi fog odafent történni, mert bármi is legyen az, kettőnk között marad, csak mi fogunk tudni róla.

Jake becsukta mögöttünk a szobám ajtaját, ahol így szinte teljes sötétség honolt, mire én fölkapcsoltam az egyik gyéren világító izzósoromat, ami titokzatos hangulatot adott a szobának.
Leültem az ágyamra, és Jacobra mosolyogtam. Ő is odatelepedett mellém, majd közel húzódtunk egymáshoz, és a nyakamat kezdte csókolgatni, miközben a keze a pólóm alá csúszott és végigsimított a hátamon. Egyszerre rázott ki a hideg és éreztem azt, hogy izzadok a forróságtól.

Elhúzódott tőlem, majd lassan lehúzta rólam a felsőmet, aztán az övét is, és a hintaszékemre dobta őket. Végigsimított az oldalamon, mire újból libabőrös lettem, és inkább a vállánál megragadva magamhoz húztam. Az ujjaim élvezettel járkáltak körbe az izmos hasán és hátán, miközben ő a melltartóm kapcsolóját birizgálta, majd végül kiakasztotta, a pántokat pedig óvatosan lecsúsztatta a vállamon, és a melltartómat is a hintaszékemre dobta.
Egyik keze a hajamban volt, ahogy végigfektetett az ágyon és fölém tornyosult, a másik viszont a melleimet cirógatta. Szerettem a nagy, meleg tenyerét magamon érezni. A hasáról az övére csúsztattam a kezem, és kikapcsoltam, majd elkezdtem a nadrágját kigombolni, végül lehúztam a zipzárt, és a fenekétől indulva megpróbáltam gyengéden lecsúsztatni róla, de még így be belenyögött a számba, és aztán segített, gyorsan lerángatta magáról a farmerját, és visszatért a szája és a nyelve az enyémhez.

Kicsit zihálni kezdtem, mikor Jake fél kézzel próbálta kigombolni a nadrágomat, és megéreztem, hogy az alsónadrágja nyomja a combomat. Leginkább csak meglepődtem, de Jake elhúzódott, fél kézzel a fejem mellett támaszkodva nézett kíváncsian a szemembe.
-          Meg… megálljunk? – Láthatólag nehezére esett feltenni ezt a kérdést, de értékeltem, hogy abbahagyná, ha én megkérném rá.
-          Nem, csak… - megráztam a fejem, és a tarkójánál fogva visszahúztam magamhoz.
Ő viszont megint elhúzódott tőlem.
-          Szeretlek, Bells – mosolygott rám.
-          Én is szeretlek – motyogtam kissé meghatottan. Azt hiszem, ha nem ebben a helyzetben lettünk volna, még tán el is sírom magam, de most nem a könnyek ideje volt.
-          Akkor is szeretni fogsz, ha veszettül béna leszek? – dörmögte az orra alatt, de én hallottam és értettem.
-          Őszintén remélem, hogy béna leszel, mert el sem tudod képzelni, mennyit agyaltam és izgultam e miatt az este miatt – vallottam be.
Kisimított egy tincset az arcomból.
-          Azért inkább hadd ne bénázzak.
Mosolyogva bólintottam, és újra csókolózni kezdtünk.

Lehúzta rólam a nadrágom, majd a zoknijainkat is gyorsan ledobtuk, és végül már mindkettőnkön csak alsónemű volt.
Jacob a számról először a nyakamra, majd fokozatosan egyre lejjebb vándorolt az apró, forró csókjaival, egészen a hasam aljáig, ahol csak egy pillanatra állt meg, hogy megszabadítson a csipkés csodámtól.

Örültem az égőimnek, hogy a felük már elromlott, és nem sokat látni a szobában, de csak egy pillanatig éreztem azt, hogy zavarban vagyok Jacob előtt. Aztán rájöttem, hogy felesleges.
Jake egy pillanatra leszállt rólam, a saját alsóját is levette, és matatott valamit, és pedig közben csukott szemmel mantráztam magamban, hogy még véletlenül se törjön rám semmilyen pánikroham, vagy hasonlók.

Mikor éreztem, hogy Jake megint fölém terpeszkedik, kinyitottam a szemem, és a mosolyával találtam szembe magam. Miközben újra csókolni kezdett, és egy kézzel még mindig támaszkodott a másik tenyerét a combom belső felén éreztem, ahogy befurakszik a lábaim közé.

Én a nyakába kapaszkodtam, és próbáltam teljesen beleveszni a csókunkba, mert nem tudtam, fájni fog-e, vagy sem, de végül is talán egy pillanatig tartott az egész rossz érzés, mikor a körmömet Jake vállába vájtam, és majdnem a nyelére haraptam, miközben ő furcsa, szinte állatias morgást hallatott, és kissé megbicsaklott a keze, amelyikkel a fejem mellett támaszkodott.
Óvatosan, nagyon lassan kezdett el mozogni, és a fél keze megint a melleimre tévedt. Végül már abbahagytuk a csókolózást, és csak néha-néha adtunk egy-egy csókot a másiknak, mert mindkettőnknek szüksége volt a levegőre.

Megengedtem a kezemnek, hogy a fenekére tévedjenek, majd vissza az izmos hátára, ami nemsoká megfeszült, Jacob szinte összes izmával együtt. A karja elgyengült, a fején a nyakam mellé fúrta, azzal támaszkodott, hogy ne nehezedjen teljes testsúlyával rám, de így is éreztem, hogy valósággal összeolvadunk.

Megizzadtunk, hevesen vert a szívünk, és nem akartunk elválni a másiktól, mert összetartoztunk. Testileg, lelkileg, bárhogy, ahogy emberileg csak lehetséges.

Pár perc pihegés után Jake legördült rólam, felült, majd kirángatta a takarót alólunk és rám terítette.
-          Ugye… ugye nem akarsz itt hagyni?
-          Dilis! Dehogy is. Csak legalább megkeresem azt a csipkés valamidet, meg a boxeremet.
-          Oké – mosolyogtam magamban, a takarót ölelve.
Nemsokára átadta a bugyimat, és miután fölvette a boxerét ő is befeküdt mellém.
Egymás felé fordultunk, ő pedig puszit nyomott a homlokomra, és szorosan magához húzott.

Számomra csak ez a szoba létezett, benne Jacobbal, aki a karjaiban tartott és a mellkasára vont. Újra ugyanolyan közel akartam lenni hozzá, mint pár perccel ezelőtt, de egyelőre megelégedtem azzal, hogy együtt alszunk el, és reggel arra ébredhetek majd, hogy itt szuszog mellettem.
Körkörösen simogatta a hátam, miközben én a szívverését hallgattam, és valahol mindeközben elnyomott az álom.

2013. május 20., hétfő

19. fejezet



 Sziasztok, legtürelmesebb és legkedvesebb olvasóim!
Azt hiszem, egy kiselőadásban nem tudnám összefoglalni, mennyire bűntudatom van, és sajnálom, hogy ilyen sokat késtem ezzel a fejezettel.
Magam védelmére csak annyit tudnék kinyögni, hogy kész :) Nagy késéssel és szenvedéssel, de elkészültem.
Nem húzom az időt, nehogy ezzel is az agyatokra menjek. Ha már ennyit vártatok, megérdemlitek a fejezetet, é hogy befogjam a szám.
Békítő-puszi
Dóri 

U.i: Ajánlom Nócinak (♥), aki kitartó, meg az én protekciósomnak, ahogy magát nevezi, aki csak a hét végén jut hozzá.

19. fejezet


~Farkasok~





Hetek mentek el mellettünk úgy, hogy szinte nem is vettük észre. Charlie ez idő alatt megbékült velem, és végre nem csak a garázsomban és apa kocsijában lóghattunk, hanem Belláéknál is. Megszokott lett, hogy péntek vagy szombat este kilenc-tíz óráig ott vagyok náluk, aztán még fél óráig búcsúzkodunk az autóban – ami januártól végre a Rabbitet jelentette.

A tizennyolcadik születésnapom szerdai napra esett, de még a suli sem volt olyan ramaty. Minden felelést megúsztam, hála Quilnek és Embrynek, akik mindig lelkesen bekiabálták, hogy szülinapos vagyok, és a szülinapost nem illik feleltetni.
Suli után otthon apa is mosolyogva fogadott, majd elém csúsztatott egy szép összeget, hogy a francba is, de fejezzem már végre be a kocsim, a maradékot meg költsem Bellára.

Aznap este Bells átjött, megittunk egy üveg pezsgőt, majd a szobámba vonultunk. Éjfél után egy perccel már felhívott, hogy elsőként kívánhasson boldog szülinapot, de számítottam még meglepetésekre, így nem lepődtem meg, mikor egy aprócska dobozt csúsztatott a zsebembe csókolózás közben.

-          Hm… mi ez? – dünnyögtem, miközben Bella áttért a nyakam csókolgatására, majd végül csak hozzám bújt, és várta, hogy kibontsam az ajándékát.
A sötétkék dobozban valami kerek hevert. Beletelt pár pillanatba, mire felismertem a Volswagen logóját a karikán belül, és hogy ez konkrétan egy kulcstartó.
-          Összebeszéltem kicsit apáddal.
Homlokon pusziltam, ahogy a kezemben forgattam a kulcstartót.
-          Köszönöm.
-          Hé, azért még lenézhetsz a doboz aljára – suttogta, mintha izgulna valami miatt. Ezek szerint van még egy meglepetés?

A doboz alján én csak valami anyagot láttam, de ahogy kipiszkáltam onnan, leesett, hogy nem közönséges textildarabbal nézek szembe, hanem egy aprócska, fekete csipkés bugyival.
A kulcstartót és a dobozt leraktam a földre, majd a bugyit az ujjam körül pörgetve magamra húztam Bellát.
-          Ez most azt jelenti, hogy nincsen rajtad bugyi? – vigyorogtam.
-          Hát persze! Álmodozz csak – helyezkedett el. A csípőmön ült, míg én a derekát fogtam. A haja az arcába hullott, és elég félhomály volt már. Azt kívántam, apa bár elhúzna a fenébe és kettesben maradhatnánk a házban. Vagy legalább lenne zár az ajtómon, és hangszigeteltek lennének a falaim.

Magamra húztam, és addig csókolóztunk, amíg el nem zsibbadt a szánk. Aztán Bella a mellkasomra feküdt, és tudtam, hogy lassan már indulnia kell, de még nem akartam, hogy menjen. Azt akartam, hogy velem maradjon egész éjszakára, hogy itt szuszogjon a fülembe, és rugdosson éjszaka, és ölelkezve aludjunk el.  Nyálasan hangzik, de szörnyen imádtam, mikor velem volt.

-          Elviszel egyszer egy olyan elegáns étterembe? – szólalt meg hirtelen.
-          Mi van? – ráncoltam a homlokom. Ember, örülök, ha van rám való farmer, nem hogy öltöny, meg ünneplős cipő.
-          Tudod, félreeső asztalok, gyertyafény, különleges menü… és felvehetném a ruhát, amit anyától kaptam a szülinapomra.
-          Szóval tévedjünk el még az éttermen belül is, gyújtsuk fel a terítőt, öklendezzük fel az egzotikus vackokat és… a ruha ellen nem tudok mit mondani. Felőlem ide is eljöhetsz benne – vigyorogtam rá.
-          Aztán meg összeolajozod a garázsban, meg beleakad a faágakba – nézett rám vádlón Bella.
-          Azt hittem, az én szülinapomon azt csinálunk, amit én akarok.
-          Én nem megyek el veled sztriptíz bárba - rázta a fejét, de azért láttam a szemén, hogy mosolyog.
-          Az én táncosaim házhoz jönnek – piszkáltam meg Bella blúzának gombját.
Ő erre félig nevetve felmordult, és lekászálódott rólam.
-          Haza kell mennem.

Elköszönt Billytől – aki csomagolt neki meg Charlie-nak egy kis kóstolót a sütikből, amit Sue sütött nekem -, majd én kikísértem a furgonjához.
Beült a vezető ülésre, és már a be is indította a kocsit, amikor megszólaltam: - Na, mikor akarsz étterembe menni?
Hirtelen kipattant az autójából, egyenest a nyakamba, és majdnem hátra is estem, annyira hirtelen ért a plusz súly, ami rám akaszkodott. De gyorsan megtaláltam az egyensúlyom; én is átöleltem és fel is emeltem a földről.

Ha szemét akartam volna lenni, odasúgtam volna, hogy „hová jutott a világ, hogy a saját születésnapomon is másoknak teszek szívességet”, de inkább csak csendben maradtam, és Bella nyakába fúrtam a fejem.

~*.*~

-          Ezt még meg fogom bánni – dörmögtem leginkább magamnak, de Bella persze meghallotta.
-          Naa! – ráncolta a homlokát, és játékosan vállon ütött.

Közelebb húzódott hozzám, és odabújt, hogy megpróbálja pozitív irányba terelni a véleményemet. Én inkább az utat figyeltem, és úgy tettem, mint akit cseppet sem hat meg, amit csinál. Meg eleve az útra kellett figyelnem – milyen lenne már, ha az első útján összetörném a Rabbitet, gondoltam.

-          Remélem, tudod, hogy olyan sok pénzem nem maradt, hogy halpetét meg gepárdcombot ehessünk. – Miután láttam, hogy „ennyire hülyének nézel?” magasságba vonta a szemöldökét, hozzátettem, mentegetőzőleg: - Csak mondom.
-          Amúgy sem akarok kaviárt enni. A gepárdok pedig olyan szépek…
-          Ó, megszólalt a vérbeli állatvédő – nevettem.
-          Te is egy állat vagy. Egy jó nagy állat.
-          De, mint tudjuk, odáig vagy az állatokért. Mi legyek? Tigris? Medve? Farkas?
-          A kiskutyák olyan aranyosak… meg a nyuszik…
-          Jesszus – borzongtam meg, ahogy elképzeltem, hogy Bells Nyuszikám néven becézget. Quil és Embry röhögő görcsöt kapnának, ha meghallanák. – Inkább hagyjuk ezt, jó? – grimaszoltam.
-          Nyuszikám – olvasott a gondolataimban Bella, mire én megborzongtam.
-          Szörnyű!Brr…
-          Nyuszi-muszi.
-          Azonnal visszafordulunk, és eltépem a ruhádat, ha nem hagyod abba – fenyegetőztem.
-          Igenis!

Bells védelmezően lesimította a ruhát a combján – mintha a simogatása meggátolná, hogy elszakadhasson. Mellesleg nagyon jól állt neki. Karcsú volt benne és nagyon csinos. Magas sarkút vett fel, parfümtől illatozott és biztos voltam benne, hogy több sminket visel, mint szokott. Kicsit furi volt, de annyira nem foglalkoztatott. Így is az én Bellám volt.

Az étteremben már volt asztalfoglalásunk, így rögtön oda is vezettek minket. Nem bírtam ki, hogy ne húzzam meg Bella ruhájának az alját, aki csúnyán nézett vissza rám a válla felett. Kihúztam neki a széket, majd be is toltam alatta, mert ezt láttam a filmekben, és úgy gondoltam, a sok idősebb pár és néhány család között jól mutat majd. Meg persze Bellának is tetszett. Asszem valamelyik régimódi, poros kedvenc könyvében érezte magát, mert nagyon elvarázsolt fejet vágott, és azt hittem, mindjárt magázni is fog, és a vacsora végén épp csak arcon csókolhatom.

Mielőtt ez bekövetkezhetett volna, megfogtam Bella kezét és összekulcsoltam az ujjainkat, berángatva ezzel a jelenbe, egy másik, ősi, kényelmetlen, de neki valahogy mégis nagyon kedves korból. Legalábbis ezzel áltattam magam. De az is lehet, hogy csak fel akartam vágni az idősebb, hideg párok előtt, akik több figyelmet szenteltek az asztalterítőnek, mint egymásnak. Belegondolni is rossz volt, hogy mi is juthatnánk oda.

Egy pincér nemsoká jött is a borral, amit még előre felírattam, mikor azt asztalt lefoglaltam. Nem igazán konyítottam a borokhoz, az ivásukon kívül, de a recepciós szerint náluk ez a legkedveltebb és a legkelendőbb a könnyebben megfizethető árkategóriában. Én azért még mindig nem vágtam volna rá, hogy olcsó.

Koccintottunk, majd míg Bella éppen csak belekortyolt a pohárba, én egyből a feléig megittam. Az étlapot kezdtük nézegetni, és nevetgéltünk a furcsa kifejezéseken, amit még elbetűzni is alig tudtunk, nemhogy kiejteni. Végül egy két személyes tálat rendeltünk, furcsa, kissé különleges húsokkal és köretekkel.

-          Hm… mondtam már, milyen jól áll a fehér ing? – mosolygott rám Bells a poharából, miközben kortyolt párat.
-          Mondtam már, hogy Embrytől loptam?
Bella belenevetett a pohárba, és próbálta nem visszaköpni a bort. Egy harmincas nő felénk pillantott, de nem azzal a lebecslő tekintettel. A férje szája közben végig mozgott, szóval tuti rizsázott valamiről, a nő meg csak bólogatott, és gyászos pillantást vetett rá.
-          De a farmer az enyém. Meg a cipő is… bár nyomja a lábam – fordultam vissza Bellához.
-          Az én cipőm Jessicáé – vallotta be.

Beszélgettünk és próbáltunk minél visszafogottabban nevetgélni, amíg vártuk, hogy kihozzák a rendelést. Mikor a második pohár bor is elfogyott; jött a pincér, először a tányérokkal, majd hozta a kétszemélyes tálunkat is. Az utóbbi pont az asztal közepére került, és nem mertem volna megesküdni rá, hogy mindent meg merek kóstolni rajta.

-          Öhm… vegyél előbb te – unszolt Bella.
Mélyet szippantottam, hátha az illatok meggyőznek róla, hogy mindez, amit elénk pakoltak, ehető és finom. És igen, meggyőztek. Rögtön éhes lettem, és találomra válogattam különböző kinézetű húsokat és köreteket a tányéromra, színüktől és állaguktól függetlenül. Ha beteg leszek tőle, legalább perkálhat nekem az étterem.

Bella is felbátorodott, így háromnegyed órás evés, beszélgetés és egymást etetés után szinte mindent eltűntettünk.
-          Fér még beléd? – vigyorogtam.
-          Hú, nem tudom…
-          Pedig desszertet muszáj lesz ennünk. Húst otthon is kapsz, ilyen sütiket viszont szerintem már nem.
-          Igazad van – vonta meg a vállát Bells, és elkezdett a desszertek között nézelődni.

Én valami különlegesen akartam, így egy flambírozott kelyhet kértem, Bells viszont inkább egy egyszerűbb epertorta szelet és tiramisu között válogatott. Aztán az epertortát választotta.
Elég gyorsan kihozták a desszertjeinket, és az enyémet természetesen meg is gyújtották. Elég klasszul nézett ki, és aztán az íze is jó volt.

Egy falatot átnyújtottam Bellának, de köhögnie kellett, amikor megérezte az alkoholt, amivel a gyümölcsök át voltak itatva.
-          Ez után akarsz hazáig vezetni? – vonta fel a szemöldökét.
-          Szerintem annyi húst magamba pakoltam, hogy ez még véletlenül sem kottyan meg.
-          Apával kell számolnod, ha elkapnak ittas vezetésért, vagy karambolozunk… vagy lehánysz.
-          Vállalom – egyeztem bele.

Fél óra múlva otthagytuk az éttermet, és Bella javaslatára sétálni mentünk.
-          Degeszre ettem magam, muszáj kicsit mozognom.
Erre a mondatára felröhögtem. Bella meg a mozgás – na, jó vicc! El szokta mesélni, mennyit bénáz tesiórán, és hallásból is katasztrofális. Ha látnám, valószínűleg röhögő görcsöt kapnék, és a padlóról kéne összekaparni. De nem szóltam többet, csak kézen fogtam, és random elindultunk valamerre a városban. Voltaképp nekem is jól esett a séta és a kissé csípős szél. Az meg pláne, hogy kettesben lehettem Bellával a félhomályban.

Egy klub mellett berántottam a sikátorba, és a nyakát kezdtem csókolgatni, mire nevetve felsikkantott. A vastag falakon átszűrődött a dübörgő zene.
-          Ezért ne sétálj idegenekkel a sötétben.
-          Mert a nyakamat fogják csókolni?
-          Mert csúnya dolgokat tesznek veled, aztán egy konténerben ébredsz.
-          Aha. – Kihallottam a hangjából, hogy mosolyog, és meg akartam ragadni a jókedvét.
-          Menjünk be!
-          Micsoda? Hová? Egy konténerbe? – értetlenkedett.
-          Nem! A klubba – mondtam, és már húzni is kezdtem a bejárat felé.
-          Kizárt. Én… tudod, milyen bénán táncolok. És olyan sok ember van ott, nem?
-          Nincs még olyan késő, hogy tömegnyomor legyen. Épp csak annyian lehetnek, hogy senkinek se tűnjön fel, milyen béna vagy. Rajtam kívül… - mosolyogtam.
-          Jake, légyszi…
-          Te éttermet akartál. Én meg ezt akarom – jelentettem ki.

Bella felsóhajtott, és túljátszott unottsággal az arcát vonta meg a vállát.
-          Ugye tudod, hogy ha normálisak lennénk, te akarnál táncolni rángatni? – húztam magamhoz, és jól megszorongattam, mert tudtam, hogy hiába szokott nyavalyogni, hogy ő bizony megfullad, valójában imádja.
-          Sosem voltuk normálisak – rázta a fejét Bella, miközben kijöttünk a sikátorból, és egy sarkot megkerülve a klub bejáratához érkeztünk. Körülbelül tízen álltak sorban, szóval hamar bejutottunk, nem volt fennakadás.

A hely maga olyan volt, amire számítottam. Nem túl lepukkant, de nem is a legmodernebb; a zene dübörgött, csoportok ültek a bárnál, az asztaloknál és táncoltak valahol középtájt. Bella izmai megfeszültek mellettem. Tudtam, hogy nem érzi magát kényelmesen, de elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, elérem, hogy élvezze.
-          Igyunk valamit! – kiabáltam túl a zenét, és a bár felé húztam Bellát.
Tudtam, hogy gonosz lesz, amit csinálok, de amíg Bells nem csiccsent be egy kicsit, addig nem fogja elengedni magát. És amúgy is itt leszek vele, és vigyázni fogok rá, gondoltam. Nem berúgatni akartam, csak azt, hogy lazítson, és ne görcsöljön annyit.

-          Te nem ihatsz többet! – szólt rám Bella. Én persze nem is akartam, csak egy italt rendeltem, azt is neki.
Először furcsán nézett, aztán beletörődően megvonta a vállát, meg megitta, amit rendeltem neki. Közel álltunk egymáshoz, a kezem a derekát ölelte át. Miután kiürült a pohara, elkezdtem a táncolók felé húzni, mire ő az ingemnél fogva próbált a bárnál marasztani, de esélye sem volt.

Jó szám ment, és tudtam, hogy képes vagyok vezetni Bellát. Anno sosem gondoltam volna, hogy az a sok hülye táncikálás a nővéremmel ennyire hozzám nő. Embry és Quil nem igazán tudtak erről. Párszor voltunk együtt klubbokban, de ők inkább csajozni akartak, így táncolni csak lányok miatt mentek. Akkoriban nem igazán éreztem, hogy szükségem lenne egy barátnőre, szóval csak ittam pár rövidet, meg hasonlók.

Bellával beérkeztünk a tömeg közepére, épp a refrénnél, és elkezdtem előtte hülyéskedni, hogy ellazuljon. Mivel nem igazán reagált, megragadtam és közel húztam magamhoz, majd megpróbáltam az enyémmel együtt mozgatni az ő testét is. A karjait a nyakam köré fontam, és éreztem, hogy teljesen összeolvadunk a tömeggel. Lassan mindenfelől emberi testek vettek körbe, hajzuhatagok, fedetlen lábak, izomtömegek és átható alkohol szag.

-          Itt mindenki idióta! Miért nevetnének ki pont téged? – „suttogtam” a fülébe, ami konkrétan inkább ordítás volt.
Bells elmosolyodott, és innentől már nem volt olyan nehéz bánni vele. Végre nem azt éreztem, hogy egy szobrot próbálok megmozgatni, hanem tényleg, hajlandó volt táncolni velem. Miután ivott még egy kört, már mosolyogva pattogott velem. Eddig csak kettesben volt ennyire felszabadult, mások előtt sosem láttam még ilyennek.

Valahogy eszembe jutott, mennyi lehet az idő, és kiderült, hogy sietnünk kell, hogy ne túl későn essünk haza – eszem ágában sem volt magamra haragítani Charlie-t. Bells szerencsére még eszénél volt, szóval megértette, hogy mennünk kell.

Az utcán összebújtunk, mert elég hideg volt már. Hülyének éreztem magam, amiért sétálás előtt nem vettem ki a kocsiból Bella felsőjét, amit benne hagyott. Így folyamatosan dörzsöltem a vállát, és a lehető legközelebb húztam magamhoz, hogy azért mellette még haladni is tudjunk.

Az autóhoz visszaérve beültettem Bellát az első ülésre, és bekapcsoltam a biztonsági övét, mire ő a tarkómnál fogva odahúzta az arcom az övéhez, és csókolni kezdett. Éreztem az alkoholt a száján, és tudtam, hogy Charlie nem lesz boldog tőle.
-          Bells – próbáltam elhúzódni tőle, de határozottan tartott. Mikor végül elváltunk egymástól, megkerültem a kocsit, és beszálltam a kormány mögé.

Körülbelül el óra volt az út hazáig, így bele kellett taposnom, hogy időben otthon legyünk. Bella a rádiót nyomkodta, és egy ideig beszélgettünk valamiről, de aztán egyszer csak bealudt. Kinyomtam a zenét, hadd aludjon; nem akartam, hogy fölkeljen, mert így legalább Charlie-nak nem igazán lesz alkalma kérdezősködni. Fölcipelem Bellát a szobájába, és el lesz intézve, észre sem fogja venni, hogy a lánya becsiccsentett.

Aztán végül is annyira nem volt egyszerű művelet Bellát kiszedni az autóból. Ráfeküdt a biztonsági övére, és alig tudtam kikapcsolni, aztán meg csak néha motyogott valamit, amúgy hasznavehetetlen volt. Charlie szerencsére csak kicsit nézett idegesen, amit jó jelnek vettem, szóval beraktam Bellát az agyba, levettem a cipőjét, betakartam, aztán el is húztam onnan, mindezt az aggódó apa szemeivel a hátamban. Nem volt épp kellemes, de lehetett volna rosszabb is. Szerintem Charlie félig aludt, így nem volt energiája mindenféle keresztkérdéseket feltenni azzal kapcsolatban, hogy miért késtünk, Bella miért alszik, milyen volt a vacsora, és ha nagyon éber lett volna, talán még azt is megkérdezi, miért vagyunk kicsit leizzadva.

Hazafelé álmosan hajtottam, de azt még így is észrevettem, hogy valami furcsa alakzat türemkedik ki a fák közül. Mikor egy pillanatra ráesett az autóm lámpájának fénye, biztos voltam benne, hogy egy hatalmas farkast láttam. Be is fékeztem, élesen csikorogva, és visszatolattam, de addigra már eltűnt.
Magamban megtárgyaltam, hogy biztos csak képzelődök. Elvégre volt bennem valamennyi alkohol és menten el tudtam volna aludni, ülve is. Mikor viszont valami szintén nagyméretű lény átvágott előttem az úton, én meg fékezve szlalomoztam, kezdtem kételkedni a dolgokban. Egyrészt abban, hogy haza tudok-e vezetni, másrészt meg az alkoholmennyiségben, amit magamba töltöttem. Kiesett volna pár feles? Vagy tényleg csak a fáradtság teszi, hogy idiótaságokat látok?

A következő kanyarban bíztam benne, hogy semmiféle képzeletbeli matyi nem fog ugrálni előttem. Hát, nem is ugrált.

Az utat voltaképp totálisan elállta három ló méretű, szőrös valami. Mást nem tudtam megállapítani róluk, csak hogy meredten néztek, és úgy tűnt, eszük ágában sincs arrább menni, így végül én fékeztem le. Arra gondoltam, bármiféle eltévedt állatok is legyenek, a dudálás biztos elijeszti őket, de miután háromszor is megnyomtam, tévesnek bizonyult az elméletem.

Túl fáradt voltam ezekhez a valamikhez, bármik is legyenek. Dudáltam még kétszer, majd minden mindegy alapon gázt adtam. Ha nem végtelenül lassú a reflexük, úgyis elugranak az autó elől az utolsó pillanatban, gondoltam.

Az utolsó fél méreten ugrottak arrább az állatok. Majdnem biztos voltam benne, hogy farkasra hasonlítanak, viszont mire a visszapillantó tükörbe néztem, mind eltűnt.
Biztosan csak képzelődtem.
-          Hülye pia! – ásítottam, és az út többi részét eseménytelenül tettem meg.

Otthon csak bezuhantam az ágyba, és reggelre azt is elfelejtettem, hogy farkasokkal álmodtam.