Prológus

Prológus

Mélyen beszívtam az óceán hideg szelét. Szinte égette a légcsövemet. A kezem izzadt, ahogy a régi stílusú fadobozt szorongattam.

-          Van időnk – suttogta türelmes hangon. – Búcsúzz el tőle, ha akarsz.

Csukott szemmel bólintottam, majd ügyetlenül leültem a földre, és magam elé helyeztem a dobozt. Kinyitottam a parányi fém kulccsal, és felnyitottam a tetejét.

Újból mély levegőt kellett vennem. A seb a mellkasomban fájdalmasan – s reményeim szerint utoljára - felizzott.

-          Jól vagy? – guggolt le mellém, és a hátamra tette a kezét.

Észre sem vettem, hogy időközben szorosan átkaroltam magamat.

Még mindig fájó pontok voltak azok az emlékek. Pedig már rég el kellett volna fogadnom a helyzetet. Rengeteg emberrel szakítanak nap, mint nap. Én sem lehettem kivétel.

-          Zárd be, kérlek! – suttogtam elfúló hangon.

Szorosan behunytam a szemem, amíg meg nem hallottam a zár halk kattanását. – Kösz.

-          Nincs mit.

A kezéért nyúltam, s ő rögtön megfogta az enyém. Érdes volt, meleg, és megnyugtató. Igen, ő volt az én hangulatjavító drogom.

-          Csak… csak szabaduljunk meg tőle, jó? – szorítottam meg a kezét.

-          Készen vagy? – kérdezte, majd felsegített a földről.

-          Ja.

Átvettem a dobozt, és kézen fogva a szirt széléhez sétáltunk.

A szél belekapott a hajamba, én pedig libabőrös lettem. De az a meleg kéz az enyémre kulcsolva sokat segített.

Még utoljára vetettem egy pillantást a dobozra, majd egy dühös mozdulattal elhajítottam.