20. fejezet

Sziasztok!
Hm, most nem is kellett olyan sokat várni, ugye? *büszke arckifejezés*
Oké, még mindig kívül esek a két héten, de már a hármon belül vagyok. Fejlődőképes vagyok, látjátok?
Jó, ezt mondjuk legfőképp az Andimnak lehet köszönni (elég inspiráló a lelkesedése, szóval majd' egy szuszra fejeztem be tegnap este a fejezetet - ma már csak egy végső bekezdést biggyesztettem a végére). Szóval nagy "DANKE" jár neki.
De hagylak is benneteket olvasni, remélem élvezni fogjátok. Mivel nem nagyon akarok megsúgni előre semmit, csak annyit mondok: vigyázat...! [rot circle]

Puszi mindenkinek!
Dóri

20. fejezet

~Szeret~

Egyszerre több dolog pörgött le az agyamban, miután felébredtem, de a szememet még nem mertem kinyitni.

Elsőként, hogy mégis miért érzem úgy, hogy enyhén sajog a fejem? És miért nem emlékszem a hazafelé tartó út végére? Elaludtam volna? Hol vagyok? Hol van Jacob? Te jó ég, egyáltalán mi történt?!

Azt meg tudtam állapítani csukott szemmel is, hogy a ruhám van rajtam, és hogy puha ágyban fekszem. Aztán jött az az ijesztő gondolatom, hogy mi van, ha Jake ágyában fekszem? Charlie mindkettőnket meg fog nyúzni elevenen! Életem végéig szobafogságban leszek, és nem találkozhatok Jacobbal.

Úgy véltem, jó lesz ezen minél hamarabb túljutni, szóval kinyitottam a szemem, és kiszaladt belőlem a megkönnyebbült sóhaj, mikor észrevettem, hogy a saját szobámban fekszek, a saját ágyamban, egyedül.

A szobám ajtaja be volt csukva, és nem hallottam mozgást, szóval a mobilomért nyúltam, ami a táskámban volt az ágy mellett. Felhívtam Jacobot, hogy tisztázzuk a helyzetet, és az esetleges félreértések elkerülése végett beszéljük meg, ki mit mond. Igen, vannak annak hátulütői, hogy az apáink barátok. Többek között az, hogy ha az én apám meghallja, hogy Jake nem ugyanazt mesélte Billynek, akkor annak nem lesz jó vége.

-          Monnya’ – szólt bele a telefonba végtelenül értelmesen a nyolcadik csörgés után.

-          Neked is jó reggelt, Jake!

-          Bella! – A hangja hirtelen sokkal éberebb lett. – Hogy vagy? – ásította.

-          Mi volt tegnap? – tértem a lényegre, figyelmen kívül hagyva a kérdését. Gondoltam, ő is elég fáradt még, és totál nem érdekli, hogy vagyok, úgysem fogja fel a válaszom. Abban bíztam, hogy a kérdésemre azért tud válaszolni.

-          Mmm… - Úgy hangzott, mintha nyújtózkodna. – Hát… - ásított újból – bealudtál a kocsiban, aztán nálatok fölvittelek a szobádba és ennyi. Charlie túl kómás volt ahhoz, hogy a köszönésen kívül mást is szóljon.

-          Aha. Elmondjuk a klubbot? Szerintem az én apám nem rajongana érte… bár ha kihagyjuk a piát – morfondíroztam, hogy mégse hazudjak akkorát.

-          Nekem tök nyolc.

Hát, nagyon sokra mentem Jacobbal, mondhatom. Végül úgy egyeztünk meg, hogy azt mondjuk, elmentünk még táncolni, de csak az étteremben ittunk, ott is alig. Bár én úgy gondoltam, hogy mindennemű alkoholt kizárok az élménybeszámolómból.

Miután tusoltam és rendbe tettem magam, lementem apámhoz, aki a konyhában ült, és újságot olvasott. Szerintem mondjuk ez csak álca volt, alig várta, hogy beszélhessen velem a tegnap estéről.

-          Szia apu! – mosolyogtam rá, és adtam neki egy puszit, ezzel is elkezdve a lágyítását. Nem tudtam haragszik-e, de a kedveskedés mindenképp jó ötletnek tűnt.

-          Szia Bells. Kialudtad magad? – utalt enyhén arra, hogy fél órán belül dél lesz.

-          Ühüm – bólogattam. – Mit csináljak ebédre?

-          Hagyd. Gondoltam, hogy fáradt leszel, szóval, ha neked jó, elmehetnénk abba a kajáldába, tudod, amibe régen olyan sokat jártunk.

Valójában fogalmam sem volt, miről beszél, de beleegyeztem. Húsz perc múlva már egy kis boxban ültünk, és az étlapot nézegettük. Két napon belül másodszor voltam étteremben – vagy hasonlóban -, ez igazi rekord! Régen anyával mindig házhoz rendeltük a kaját, miután megbizonyosodtunk róla, hogy anya még mindig nem tud főzni. Ennek az egésznek az lett a következménye, hogy hamar önnön szorgalomból elkezdtem főzni… meg hogy a futárfiúk ránk köszöntek az utcán.

Phoenixből visszatértem Forksba, az apámhoz. Rendeltem egy könnyű salátát csirkével – nem mertem megkockáztatni, hogy a gyomrom jól van a tegnapi után.

-          És – szólalt meg apa – milyen volt tegnap? Jacobbal?

Nagyon figyelni akart a válaszomra, le nem vette volna a szemét rólam. Így az volt a baj, hogy kényelmetlenül kezdtem érezni magam, és izzadt a tenyerem, mert tudtam, hogy ha hazudni nem is, de füllenteni fogok az apámnak. Mondhattam volna, hogy csak az ő érdekében teszem ezt, de minek beszéljek be magamnak ilyeneket? Csak azért csináltam, hogy ne éleződjön ki még jobban Jacobra. Már épp kezdtek egész jól kijönni egymással, a világért sem akartam ebbe belerondítani azzal, hogy bűntudatom van a kis füllentés miatt.

-          Nagyon jó volt – mosolyogtam kissé mesterkélten. Úgy gondoltam, ha megpróbálok csacsogni, nem tűnök majd túl furának, és le is tudhatjuk ezt a témát. – Valami kétszemélyes tálat ettünk. Életemben nem láttam még ilyen húsokat, apa! Aztán ettem még epertortát is, az nagyon finom volt. Utána meg még elmentünk táncolni. Mondtam, hogy Jake az egyik nővérétől milyen jól megtanult táncolni? Nagyon jól táncol!

Charlie összeráncolta a szemöldökét, így gondoltam, valamit mégiscsak rosszul csináltam. Talán nem kellett volna ennyire lelkesen mesélnem? Vagy hadartam?

-          Hát, örülök, hogy jól elvoltatok – felelt végül apa egy kis gondolkodás után. Biztosan felmérte, mennyire viselkedem furán egy tízes skálán. – De azt nem is tudtam, hogy szeretsz táncolni – grimaszolt, mintha a tánc és én két külön univerzumból származnánk. Ez voltaképp igaz is volt.

-          Hát, annyira nem is, de Jake nagyon imád – vontam meg a vállam, és az asztalterítő sarkával kezdtem el játszadozni.

-          Az a gyerek téged is imád – sóhajtott apa.

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor végleg belátta, hogy Jacob és én összetartozunk. Hogy mellette biztonságban vagyok, ő nem használ ki. Ő vigyáz rám, betartja a Charlie által felállított szabályokat és bízhatok benne. És hogy szeret.

Szeret. Sosem mondtuk ki még egymásnak, hogy „Szeretlek.”; azt hiszem azért, mert feleslegesnek tartottuk. Tudtuk, hogy szeretjük a másikat, és ahhoz, hogy ez igaz legyen, nem kell, hogy kimondjuk.

Apa kezéért nyúltam az asztalon, hogy megszorítsam, és azt üzenjem, hogy attól még az ő lánya vagyok. Kimondani nem mertem, ahhoz túlságosan meg voltam hatódva, és valószínűleg apa sem tudott volna mit kezdeni vele.

Így megy ez egy kissé antiszociális apa-lánya párosnál.

~*.*~

A februárból hirtelen március lett, és elkönyveltem magamban, hogy újból túléltem egy hideg telet. A végén még hozzászokom! Az idő egy fokkal jobb lett, és végre nem három, csak két takaróval aludtam.

Tanultam, néha sulin kívül összefutottam Angelával meg Jessicával, de legfőképp Jake társaságában töltöttem az időmet. Miután apa meglágyult egyre többet jött át, és én is náluk lehettem későig. Volt, hogy együtt tanultunk vagy elugrottunk moziba, aztán könyvesboltba. Néha egyszerűen csak a garázsában lógtunk. Olykor Quil és Embry is odacsapódtak hozzánk, így a végén az lett, hogy ők hárman valami számomra érthetetlen dologról beszélgettek meg vitatkoztak, én meg leckét írtam, olvastam vagy rendeltem pizzát magunknak. Jake sokszor aggodalmaskodott, hogy biztos untatjuk, de igazából jól elvoltam. Quil és Embry szerettek szórakoztatni engem, így amikor olyan nyelvre váltottak, hogy én is értettem a dolgokat, mindig feldobták a kedvem.

Épp vacsorát készítettem, apa pedig az asztalnál ült, és nyugodtan várt. Meséltem kicsit a suliról, aztán valahogy a rendőrségre terelődött a szó. Tudtam, hogy mostanában megszaporodtak a lopások és a randalírozások, sőt nem messze Forkstól több eltűnést és halálesetet is jelentettek.

-          A hét elején eltűnt egy pasas a városból – szólt hirtelen.

-          És… még mindig nem került elő? – kavargattam a tésztát.

-          De. Ma hajnalban megtalálták a holttestét – dobolt az ujjaival az asztalon, majd sóhajtott egy mélyet. Én pedig lefagytam. – Nagyon jó illata van, Bells, biztos nincs még kész?

-          Apa… a barátod volt? – suttogtam, miközben automatikusan elzártam a tűzhelyet.

Apa csak bólintott egy aprót, mire én hátulról átöleltem.

Nem tudtam, mivel vigasztalhatnám… semmi nem jutott az eszembe. Legkevésbé sem voltam felkészülve egy ilyenre. Egy konkrét halálesetre a városunkban. Apám baráti körében. Szörnyű!

Apa megköszörülte a torkát, és leültetett maga mellé, majd az asztalon felém csúsztatott valamit. Paprikaspay volt.

-          Szeretném, ha ez mindig nálad lenne, rendben? Mindig – kötötte ki határozottan. – És Jacobbal is beszélni fogok, hogy figyeljen oda rád és legyenek óvatosak a rezervátumban.

Beleegyezően bólintottam, bármennyire is idegenkedtem a paprikaspray gondolatától a táskámban, vagy bárhol. Ha ez apát megnyugtatja, hát legyen, gondoltam. Nem fogok belehalni. És, jutott eszembe, hátha így majd még jobban megbízik Jacobban.

Igazam is lett. Egy hét múlva, apa kicsit kelletlenül hívott oda magához, hogy mi a tervem szombatra.

-          Hát, úgy terveztük, hogy Jake átjöhetne, vagy valami… - vontam meg a vállam. Nem tudtam, miért kérdezheti.

-          És… khm… Jacob tudna kicsit tovább maradni?

Elkerekedett a szemem. Most az történik, hogy a saját apám ajánlja fog, hogy aludjon nálunk Jake? Az agyam ezt már nem volt képes, felfogni, így csak bambán visszakérdeztem.

-          Nagyon valószínű, hogy sokáig bent leszünk a fiúkkal, lehet, hogy csak hajnalban érnék haza, és nem akarom, hogy egyedül legyél. Jacob alhatna a kanapén.

-          Öhm… - nyögtem. Erre mit lehet reagálni? – Oké.

-          Rendben, akkor felhívom Billyt… bár szerintem neki semmi kifogása, mint mindig – dörmögte a mondat végét.

Ahogy hátat fordított nekem, szétterült a vigyor az arcomon, és máris milliónyi kép villódzott az agyamba arról, hogy együtt alhatok Jacobbal, hogy mellette kelhetek fel, és a többi…

Persze hallottam, hogy apa igen erősen utalt arra, hogy Jake a kanapén fog aludni, de mivel tudtam, hogy azon úgysem fog elférni, két lehetőség maradt. Vagy kihúzzuk a kanapét, és akkor ott aludhatok vele, vagy velem alszik, a szobámban. Ez már tök mindegy, a lényeg, hogy alhatunk együtt, ujjongtam magamban. Már csak abban kellett bíznom, hogy apa is rávezethető erre, és hogy megbízik bennünk.

Este Jake felhívott telefonon, így fölszaladtam a szobámba és magamra csuktam az ajtót, hogy normálisan tudjunk beszélgetni.

-          Ó, mondd, hogy meztelenül szoktál aludni! Kérlek!

-          Beteg! – nevettem fel, de közben a fülemig elvörösödtem.

-          Inkább fantáziadús.

-          Felőlem lehet dús a fantáziád, de beteg is.

-          Gyógyítsd meg – suttogta, mire megint nevetnem kellett zavaromban.

-          Meglátjuk… - vontam meg a vállam.

Miután leraktuk a telefont, elfeküdtem az ágyamon, és hirtelen görcsbe rándult a hasam. Azt hiszem, ekkor kezdtem el félni, izgulni, idegeskedni és végül is megőrülni.

Teljesen más poénkodva beszélni arról Jacobbal, hogy lefekszünk egymással, mint belátni, hogy ez pár napon belül konkrétan megtörténhet. Tudtam, hogy rajtam fognak múlni egy dolgok, és hogy Jake azt is megérti, ha én még nem vagyok készen rá. Az egyik részen fejest ugrott volna a dolgokba, a másik viszont visszahúzódott és begömbölyödött a csigaházába, minden bejárót elzárt, és kezdett bekattanni a sötét sarokban. És nem tudtam, melyik fog győzni.

~*.*~

-          Érezzétek jól magatokat – biccentett Charlie. – Mértékkel – tette hozzá még nyomatékosítva, és Jake kezére tévedt a pillantása, ami a derekamon pihent.

Apám nem hülye, tudta, hogy benne van a pakliban, hogy a kamasz lánya kihasználja a barátjával azt az időt, amit kettesben tölthetnek, egy üres házban. A múlt este próbálta volna a témára terelni a szót, de én berezeltem és inkább azt mondtam, nagyon fáradt vagyok, és elmentem lefürödni. Viszont még órákig fent voltam az ágyban, nem tudtam elaludni. Végig az ezt követő éjszaka járt a fejemben. A rémképeket álmaim romantikus pillanatai váltották, és végül valahogy csak bealudtam.

Miután Charlie elhajtott az őrsre, a szívem hevesebben kezdett verni, pedig még világos volt odakint – bár nem tudom, ezeket miért kapcsoltam össze, hisz az emberek fényes nappal is lefeküdhetnek egymással. Egyszerűen rám jött egy szolid kis pánikroham.

-          Baj van? – kérdezte Jake, és magával szembe fordítva átkarolta a derekam. A két szemöldöke között ránc jelent meg, de közben mosolygott.

-          Nem, nincs semmi – hadartam, és próbáltam a konyha felé venni az irányt, de ő szorosabbra fonta a karjait, és hozzám hajolt, hogy végre normálisan megcsókoljon – ugyanis apa előtt persze csak „puszikat” váltottunk.

Hamar elhúzódtam, és eltereltem a témát, megkérdeztem, éhes-e.

-          Ez egy komoly kérdés? Komolyan? Én? Bells, kezdem úgy érezni, nem ismersz engem – nevetett.

Savanyúan elmosolyodtam, és egy fokkal jobban kezdtem magam érezni a csipkés bugyimban, ami ott rejtőzött rajtam a farmer alatt. Végül is, tényleg ismertem Jacobot. Mitől kellene félnem?

Nyugodtabban bújtam oda hozzá a kanapén, miközben elindult valami film, amit hozott. Észrevettem, hogy kosztümös, és amikor felismertem, hogy Austen Büszkeség és balítélet című könyvének a feldolgozása kezdődik, értetlenkedve Jake-hez fordultam.

-          Azt hittem az ilyesmiket régi poros vackoknak tartod.

-          Hm – vonta meg a vállát. – Úgy gondoltam, örülni fogsz neki.

Hiába esett jól, hogy pont ezt a filmet választotta – pláne, hogy ezt a feldolgozást még nem is láttam -, kiéreztem a válaszából, hogy igazából azt akarta mondani „Remélem, hogy ettől ellazulsz, és engedékenyebb leszel”.

De úgy döntöttem, inkább a filmre koncentrálok, és nem agyalok annyit.

Összességében nekem tetszett a Büszkeség és balítélet, nagyon sármos volt benne Mr. Darcy, Jake viszont inkább végigszenvedte. Néha, mikor unottan sóhajtott egyet adtam neki egy csókot, mire ő úgy vette, hogy most már akkor csókolózhatunk, és viszont még mindig a filmre akartam koncentrálni, szóval… jól elvoltunk.

-          Áh, egy isten vagyok! – könnyebbült meg Jake a stáblista láttán.

-          Hogyhogy?

-          Kibírtam ezt a filmet. Bella, nekem díj kell! Korona! Vagy csak egy kis kárpótlás… - mosolygott rám sejtelmesen, és hozzám hajolt, majd csókolózni kezdtünk.

Nem tudom pontosan, mennyi idő volt, de már teljesen besötétedett, mikor egy telefonhívás zavart meg minket.

-          Igen? – vettem fel a vonalas telefont.

-          Szia Bells!

-          Ó, apu…

-          Öhm, én csak tudni akartam, hogy… rendben van minden?

-          Aha, persze. Most lett vége a filmnek – legalábbis valamikor most, tettem hozzá magamban. – Miért nem a mobilon hívtál?

-          Hát, csak… gondoltam, biztosan lent vagytok.

Aha. Erős utalás arra, hogy azt akarta tudni, nem hempergünk-e odafönn az ágyamban.

-          Igen apa, a nappaliban, a tévé előtt, mert filmeztünk.

-          Oké, akkor… majd még hívlak!

-          Rendben, apa. Szia!

Visszahuppantam Jake ölébe, és hitetlenül megráztam a fejem.

-          Charlie tudni akarja, rosszalkodunk-e?

Elvörösödtem, és csak egy bólintásra futotta. Most vettem észre, hogy odakint szakad az eső. Veszettül kopogott az ablakokon és a tetőn, de valahogy megnyugtató hatással volt rám.

Elhelyezkedtem szemben vele, még mindig az ölében ülve. A karjaimat a nyaka köré fontam, és odatámasztottam a homlokomat az övének.

-          Charlie úgy tudja, filmeket nézünk és zabálunk?

-          Aha – bólintottam csukott szemmel.

-          És… szeretnél neki hazudni? – siklott a keze a derekamról lejjebb.

Mélyen beszívtam a levegőt, amitől kitisztult az agyam. Jacob illatát éreztem, és ez ráébresztett, mióta tartom már természetesnek ezt a különleges aromát. Biztonságot jelentett. Egy biztos pontot.

Nem válaszoltam, csak megcsókoltam.

Az egyik keze a hajamba markolt, a másik közel préselt magához. Éreztem a szívdobogását, a puha kis tüskés haját az ujjaim között, a forróságot, ami a testéből áradt és azt a különleges illatot.

Elveszítettem az időérzékemet, szóval akár órák is eltelhettek, mikor Jake eltartott magától, és a derekamnál fogva velem együtt felállt, majd lerakott a földre, és kézen fogott.

Egymás mellett lépkedtünk fel a keskeny lépcsőn. A fülemben dobogott a vér, az arcom forró és vörös volt, én magam viszont ellazult voltam. Nem féltem, mi fog odafent történni, mert bármi is legyen az, kettőnk között marad, csak mi fogunk tudni róla.

Jake becsukta mögöttünk a szobám ajtaját, ahol így szinte teljes sötétség honolt, mire én fölkapcsoltam az egyik gyéren világító izzósoromat, ami titokzatos hangulatot adott a szobának.

Leültem az ágyamra, és Jacobra mosolyogtam. Ő is odatelepedett mellém, majd közel húzódtunk egymáshoz, és a nyakamat kezdte csókolgatni, miközben a keze a pólóm alá csúszott és végigsimított a hátamon. Egyszerre rázott ki a hideg és éreztem azt, hogy izzadok a forróságtól.

Elhúzódott tőlem, majd lassan lehúzta rólam a felsőmet, aztán az övét is, és a hintaszékemre dobta őket. Végigsimított az oldalamon, mire újból libabőrös lettem, és inkább a vállánál megragadva magamhoz húztam. Az ujjaim élvezettel járkáltak körbe az izmos hasán és hátán, miközben ő a melltartóm kapcsolóját birizgálta, majd végül kiakasztotta, a pántokat pedig óvatosan lecsúsztatta a vállamon, és a melltartómat is a hintaszékemre dobta.

Egyik keze a hajamban volt, ahogy végigfektetett az ágyon és fölém tornyosult, a másik viszont a melleimet cirógatta. Szerettem a nagy, meleg tenyerét magamon érezni. A hasáról az övére csúsztattam a kezem, és kikapcsoltam, majd elkezdtem a nadrágját kigombolni, végül lehúztam a zipzárt, és a fenekétől indulva megpróbáltam gyengéden lecsúsztatni róla, de még így be belenyögött a számba, és aztán segített, gyorsan lerángatta magáról a farmerját, és visszatért a szája és a nyelve az enyémhez.

Kicsit zihálni kezdtem, mikor Jake fél kézzel próbálta kigombolni a nadrágomat, és megéreztem, hogy az alsónadrágja nyomja a combomat. Leginkább csak meglepődtem, de Jake elhúzódott, fél kézzel a fejem mellett támaszkodva nézett kíváncsian a szemembe.

-          Meg… megálljunk? – Láthatólag nehezére esett feltenni ezt a kérdést, de értékeltem, hogy abbahagyná, ha én megkérném rá.

-          Nem, csak… - megráztam a fejem, és a tarkójánál fogva visszahúztam magamhoz.

Ő viszont megint elhúzódott tőlem.

-          Szeretlek, Bells – mosolygott rám.

-          Én is szeretlek – motyogtam kissé meghatottan. Azt hiszem, ha nem ebben a helyzetben lettünk volna, még tán el is sírom magam, de most nem a könnyek ideje volt.

-          Akkor is szeretni fogsz, ha veszettül béna leszek? – dörmögte az orra alatt, de én hallottam és értettem.

-          Őszintén remélem, hogy béna leszel, mert el sem tudod képzelni, mennyit agyaltam és izgultam e miatt az este miatt – vallottam be.

Kisimított egy tincset az arcomból.

-          Azért inkább hadd ne bénázzak.

Mosolyogva bólintottam, és újra csókolózni kezdtünk.

Lehúzta rólam a nadrágom, majd a zoknijainkat is gyorsan ledobtuk, és végül már mindkettőnkön csak alsónemű volt.

Jacob a számról először a nyakamra, majd fokozatosan egyre lejjebb vándorolt az apró, forró csókjaival, egészen a hasam aljáig, ahol csak egy pillanatra állt meg, hogy megszabadítson a csipkés csodámtól.

Örültem az égőimnek, hogy a felük már elromlott, és nem sokat látni a szobában, de csak egy pillanatig éreztem azt, hogy zavarban vagyok Jacob előtt. Aztán rájöttem, hogy felesleges.

Jake egy pillanatra leszállt rólam, a saját alsóját is levette, és matatott valamit, és pedig közben csukott szemmel mantráztam magamban, hogy még véletlenül se törjön rám semmilyen pánikroham, vagy hasonlók.

Mikor éreztem, hogy Jake megint fölém terpeszkedik, kinyitottam a szemem, és a mosolyával találtam szembe magam. Miközben újra csókolni kezdett, és egy kézzel még mindig támaszkodott a másik tenyerét a combom belső felén éreztem, ahogy befurakszik a lábaim közé.

Én a nyakába kapaszkodtam, és próbáltam teljesen beleveszni a csókunkba, mert nem tudtam, fájni fog-e, vagy sem, de végül is talán egy pillanatig tartott az egész rossz érzés, mikor a körmömet Jake vállába vájtam, és majdnem a nyelére haraptam, miközben ő furcsa, szinte állatias morgást hallatott, és kissé megbicsaklott a keze, amelyikkel a fejem mellett támaszkodott.

Óvatosan, nagyon lassan kezdett el mozogni, és a fél keze megint a melleimre tévedt. Végül már abbahagytuk a csókolózást, és csak néha-néha adtunk egy-egy csókot a másiknak, mert mindkettőnknek szüksége volt a levegőre.

Megengedtem a kezemnek, hogy a fenekére tévedjenek, majd vissza az izmos hátára, ami nemsoká megfeszült, Jacob szinte összes izmával együtt. A karja elgyengült, a fején a nyakam mellé fúrta, azzal támaszkodott, hogy ne nehezedjen teljes testsúlyával rám, de így is éreztem, hogy valósággal összeolvadunk.

Megizzadtunk, hevesen vert a szívünk, és nem akartunk elválni a másiktól, mert összetartoztunk. Testileg, lelkileg, bárhogy, ahogy emberileg csak lehetséges.

Pár perc pihegés után Jake legördült rólam, felült, majd kirángatta a takarót alólunk és rám terítette.

-          Ugye… ugye nem akarsz itt hagyni?

-          Dilis! Dehogy is. Csak legalább megkeresem azt a csipkés valamidet, meg a boxeremet.

-          Oké – mosolyogtam magamban, a takarót ölelve.

Nemsokára átadta a bugyimat, és miután fölvette a boxerét ő is befeküdt mellém.

Egymás felé fordultunk, ő pedig puszit nyomott a homlokomra, és szorosan magához húzott.

Számomra csak ez a szoba létezett, benne Jacobbal, aki a karjaiban tartott és a mellkasára vont. Újra ugyanolyan közel akartam lenni hozzá, mint pár perccel ezelőtt, de egyelőre megelégedtem azzal, hogy együtt alszunk el, és reggel arra ébredhetek majd, hogy itt szuszog mellettem.

Körkörösen simogatta a hátam, miközben én a szívverését hallgattam, és valahol mindeközben elnyomott az álom.