17. fejezet

Sziasztok!

Remélem jól telt a hetetek! Én végig itthon gubbasztottam egy kis náthával, szóval volt időm megírni a fejezete, körmöt festeni, filmet nézni, olvasni és minden mennyiségben lustálkodni.Ez után rossz lesz jövő héten még három napra visszarázódni a tavaszi szünet előtt.
A fejezet második felében a Gorillaz Feel Good Inc c. számát hallgattam, majd észre is veszitek :P
Remélem a fejezet első fele tetszeni fog nektek. Szerintem nem lett "durva". Mármint én szeretem az ilyeneket is megírni, különben honnan tudnánk, hogy mélyül a kapcsolatuk? Na, de nem is árulok el többet előre, inkább olvassatok :)
Éééés: egy kis meglepi: új menüpontot nyitottam Extrák néven. Még elég kezdetleges, de majd dolgozok rajta :)

Puszilok mindenkit, jó hétvégét!
Dóri

U.i: A cím ne ijesszen meg véletlenül se senkit, totál nem képletes.

17. fejezet

~Mire jó egy roncs?~

-          Komolyan beszarsz? Komolyan? – püföltem a kormányt, de hiába próbálkoztam újra, az autó csak nem akart indulni. – Bazdmeg!

Kiszálltam, és egy erőteljes mozdulattal bevágtam magam mögött annak a hülye roncsnak az ajtaját.

-          Jake, nyugi – pattant fel a sámliról Bella, és az egyik karomra tapadt.

-          Áá! – folytattam fél kézzel a fejemet fogva. – Utálom. Érted? Annyi rohadt munkám van benne, és…

Belém kapaszkodott, és a tarkómnál fogva maga felé húzta a fejem, amíg össze nem értek az ajkaink.

Ez volt az a pont, ahol totál elfeledkeztem a hülye Rabbitről, vagy a félkész matekháziról a szobámban, és még arról is, hogy kicsit éhes vagyok. Most csak Bella volt – a megszokott parfümillat, az enyhén eper ízű ajkak és a teste, amint épp tökéletesen beleillik a karjaimba. Mintha egy egyedi, csak és kizárólag nekem gyártott alkatrész lenne – bár ezt nem mondtam neki, mert nem tudtam, mit szólna, ha alkatrészekhez hasonlítanám.

-          Azért ugye tudod, hogy csókolózással nem lehet mindig megoldani a problémákat? – dünnyögtem a fülébe, mikor már csak öleltük egymást.

-          Te komolyan elhiszed, amit mondasz?

-          Hát… - gondolkodtam el. – Nem.

És újra csókoltuk egymást. Elveszítettem az időérzékemet.

Szorosan magamhoz húztam, majd kicsit megemeltem, megfordultam vele és felültettem a motorháztetőre, mire ő a mellkasomba bokszolt.

-          Mm! – nyögtem volna, hogy „au!”, de mivel a csókolózást továbbra sem függesztettük fel, csak ennyire tellett.

-          Uh, üljünk be a kocsiba – tolt el magától. – Kicsit fázok.

Fel nem tudtam fogni, hogy fázhat Bella – én éppen felforrni készültem -, de nem ellenkeztem, csak kinyitottam neki az anyósülés ajtaját.

-          Üljünk hátra – javasolta bizonytalanul, és megint olyan furcsa pózban tekergette maga előtt a karjait. Néha azt hittem, ki fogja törni őket.

-          Okés – bólintottam, majd Bella bemászott hátra.

Mikor én is leülni készültem, megragadta a pulcsimat a nyakamnál fogva, és szinte berántott a hátsó ülésre. A kezem a kilincsen volt, így automatikusan behúztam magam után az ajtót. Ketten ültünk, pár centire egymástól a működésképtelen roncsomban. Azt gondoltam, már ezért megérte belevágni a Rabbit rendbe rakásába.

-          Ideges vagy? – kérdeztem rá.

-          Miért? – Olyan volt, mint egy ijedt nyuszi, pedig az előbb igazán magabiztos mozdulattal rántott be a kocsiba.

-          Olyankor szoktad olyan furán csavargatni a karodat – vontam meg a vállam.

-          Ó. – Láthatólag meglepődött, amiért ilyeneket is észreveszek. – Csak… csak holnap lesz valami dolgozat, és kicsit izgulok…

-          Bells – állítottam le. – Holnap van az utolsó suli nap a szünet előtt. Fene se fog veled dolgozatot íratni.

Az ölembe húztam, mire a vállamra hajtotta a fejét.

-          Miért vagy ideges? – Simogatni kezdtem a hátát, hátha attól megnyugszik, de inkább csak megfeszültek az izmai.

Nem értettem ezt a gyors váltást: az előbb még tök vidám volt meg magabiztos – berángatott a kocsimba (!), mint valami menő filmben, hogy az után…

-          Oh – esett le.

-          Mi az? – dünnyögte.

-          Ugye tudod, hogy nem foglak semmi olyanra kényszeríteni, amit te nem akarsz… kis unszolás után sem – vicceltem el, mire ő is felnevetett, de nem őszintén. – Olyan lökött vagy – szorongattam meg, miközben ráhajtottam a fejem a fejére. – De akkor mégis miért voltál ilyen az előbb?

Nagy levegőt vett, és kicsit fészkelődött, mielőtt rászánta magát.

-          Akkor jó ötletnek tűnt, de…

-          Megijedtél.

-          Igen! – húzódott hátra, hogy a szemembe tudjon nézni. – Mert ez, áh, ez olyan gáz! Teljesen ideges leszek tőle, és görcsbe rándul a hasam, és… ilyenkor olyan, mintha nem bíznék benned, pedig bízok, mert tudod, de… - hadovált. – Mi van, ha tök béna leszek, vagy ha leblokkolok? Tudom, hogy hülyeség, de mindig az jut eszembe, hogy kinevetsz, meg elmeséled Embryéknek…

-          Hé! – tettem a kezem a szája elé, hogy abbahagyja ezt az oltári idiótaságot. – Ez egy nagy hülyeség! – jelentettem ki. Pár másodpercig nagy néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetés, mire megint magamhoz húztam Bellát. – Először is: miért nevetnélek ki? Azt hiszed, nekem van bármi tapasztalatom? Mert akkor közlöm, hogy semmi. Nulla. Talajszint. Örülök, ha nem megyek el húsz máso… perc után- pontosítottam, és éreztem, hogy egyre vörösödik az arcom. Bella kuncogott, mire oldalba böktem. – És csak hogy tudd, mi nem vagyunk olyankor, mint ti, lányok. Mi nem beszélünk meg ilyeneket. Pláne akkor, ha te nem szeretnéd. Ez a mi dolgunk, hadd egye meg őket a sárga irigység, hogy gőzük sincs róla, hol tartunk.

-          Ez azt jelenti, hogy én sem mondhatok semmit Angelának?

-          Nem akarok tudni róla, miket beszéltek meg a hátam mögött – szögeztem le.

Csend telepedett közénk. Bella jobban odafúrta magát hozzám, majd egy idő után apró csókokat éreztem a nyakamon. Fokozatosan, apró lépésekbe haladt az arcom felé, miközben lovagló ülésben helyezkedett el a térdemen. Én továbbra is átfogtam a derekát, de nagy önfegyelmet igényelt, hogy ne tévelyedjen el a kezem.

Jesszus, megőrjített azzal, hogy nem csókolt szájon.

-          Meg akarsz ölni? – morogtam lehunyt szemmel.

Éreztem, hogy elmosolyodik, és teljesen felengedett.

-          Jól csinálom? – suttogta, és közben az egyik keze lejjebb ereszkedett a mellkasomra, míg a másikkal a hajamat birizgálta.

-          Profi kínzómester vagy.

Halkan felnevetett, majd én már nem bírtam tovább, muszáj volt megcsókolnom, úgy igazán.

Egy idő után megkíséreltem, hogy megszabadítom a dzsekijétől. Bella megértette, mit akarok, és könnyedén kibújt belőle a nélkül, hogy a csókolózást felfüggesztettük volna. Azután én jöttem. Nekem kicsit nehezebb dolgom volt, mert a háttámla miatt a dzsekim először sehogy sem akart megválni tőlem, de végül attól is megszabadultunk.

-          Fázol még? – hadartam, mikor elváltunk levegőért.

-          Melegem van.

-          Hát… khm… vegyél le még valamit – utaltam a pulcsijára. Meg a pólójára. És még a melltartójára is. Bella úgy tűnt, mindezt kiolvasta a szememből. – Ha akarsz.

Nem válaszolt, csak levette a pulcsiját.

-          Te jössz! – Én is levettem a pulcsim, így rajtam még rövid ujjú volt, Bellán meg egy hosszú ujjú.

Nem akartam erőltetni, de a kezem becsúszott a derekánál a pólója alá. Éreztem, hogy egy pillanatra megfeszülnek az izmai, de aztán kiengedett.

-          Segítesz? – sütötte le a szemét.

Nem válaszoltam, csak megfogtam a pólója alját két oldalon, és lassan felfelé húztam a testén. Mikor elértem a melltartója aljának vonalát, Bella becsukta a szemét, és fölemelte a karjait, és pedig lehúztam róla a ruhadarabot.

Azt hiszem, felesleges lenne mondani, milyen reakciót váltott ki belőlem Bells látványa póló nélkül, alig pár centire tőlem.

Bella nem hagyott nézelődni, gyors mozdulatokkal levette a rövid ujjúmat. Aztán már mind a ketten csak a másikat bámultuk. Igen, az utóbbi időben kicsit nekiveselkedtem a hasizmomnak, és örültem, hogy tetszik Bellának.

Odahúztam magamhoz, és megint csókolni kezdtem, miközben a kezem a szinte meztelen felsőtestén járt.  Mikor végigsimítottam a hátán eljátszadoztam a melltartója kapcsolójával. Egyetlen könnyű mozdulat – egész gyerekkoromban gyakoroltam Rachel és Rebecca melltartóival, amiért aztán néha jól elvertek, de ebben a pillanatban úgy éreztem, megérte az a pár lila folt, ha most nem fogok bénázni.

Közben Bella keze is lecsúszott a vállamról, mire én összerezzentem.

-          Jesszus, jeges a kezed – csúszott ki a számon, mikor levegőt vettünk.

-          Bocs –kapta el a kezét. – A tiéd jó meleg.

Békén hagytam a melltartóját, és a kezembe vettem az ő kezét, hogy kicsit megmelengessem, mielőtt a hasam kezdetleges kockáiból jégkockákat gyárt. Úgy gondoltam, máskülönben nem lenne fair, ha csak én nyúlhatnék őhozzá.

Mikor már langyos volt a keze, elengedtem, és újra végigsimítottam a hátán.

-          Akarod, hogy kikapcsoljam, vagy egyedül is megy? – kérdezte teljesen belevörösödve a saját kérdésébe.

Válaszul egy mozdulattal kikapcsoltam a melltartóját, de nem „téptem le” róla rögtön.  Bella keze a hasa előtt volt összefonva, mintha így bármikor eltakarhatná előlem a cicijét.

Bármit, csak ne takard el, könyörögtem magamban.

-          Biztos? – kérdeztem rá, miközben már majd’ megvesztem, hogy végre levegyem róla.

Bells nem várta meg, míg én csinálom, egy gyors mozdulattal megszabadult tőle, majd az egész arca lángra lobbant, és a keze is kicsit feljebb csúszott, de nem takarta el magát.

-          Uh – nyögtem ki véletlenül, mert semmi nem jutott az eszembe, csak hogy eltévedtem, és most biztos a mennyországban vagyok.

A kezeimet kettőnk között tartva egyszer előre nyúltam, de aztán gyorsan visszahúztam őket, mire Bella felnevetett, és az egész teste megrázkódott. Azt hittem, ott halok meg…

-          Én még sosem láttam ilyen klassz dolgot – csúszott ki a számon, pedig azt hittem, csak magamban motyogom. Bella még jobban nevetett.

-          Mint a cicim? – kuncogott. Láthatólag elmúlt a zavara. – Tudod, azt hittem, esetleg kicsinek fogod találni, vagy valami ilyesmi…

-          Dehogy, imádom őket – nyögtem.

-          Szeretem, hogy őszinte vagy – vallotta be, és biztos mosolygott, de én egyszerre nem akarództam az arcára nézni… még egy darabig. Ettől kicsit bunkónak éreztem magam, de…!

-          Szeretem, hogy nincs rajtad melltartó – mondtam megint őszintén. Ha már Bellának bejön a színtiszta igazság, akkor legalább elmondom neki, mit gondolok, cserébe hogy vagy egy perce csak a melleit fixírozom.

-          Kezdek fázni…

Ó, ne, légyszi, még ne! Még egy kicsit!

-          Meleg a kezem – vetettem fel. Ekkor jutott eszembe, hogy lehet, Bella pont erre célzott. Aha. Azt mondjuk nem értettem, miért nem lehet egyenesen kimondani, csak utalgatni rá – mintha logikai feladatokat kellene megoldanom, hogy rájöjjek, mit szeretne. Vagy, hogy ebben az esetben mire ad burkoltan engedélyt. Nők.

Én még dermedt voltam, amikor Bella csókolni kezdett. Beletúrt a tarkómon a hajamba, két kézzel, és úgy tűnt, őfelőle szabad a pálya. Én viszont – az idióta – még mindig vacilláltam.

Rögtön az ugrott be, hogy mi van, ha elmegyek? Mármint… jesszus, sosem fogdostam még ciciket. Olyanokat meg pláne nem, amik Bellához tartoznak, márpedig őt ruhában is jó fogdosni. Három lehetőség jutott eszembe: kinevet, és azt gondolja, gáz vagyok; megijed – mert ám nála ilyenre is számíthatok; vagy egyszerűen segít nekem keresni egy új nadrágot.

Ő viszont úgy tűnt, biztos magában; megfogta a kezemet, és a hasára rakta, hogy onnan menjenek arra, amerre jónak látják. Itt eldobtam minden elméletemet, és az eddig tűkön ülő ösztöneimet engedtem szabadon.

Bella kicsit felnyögött, mire én elhúzódtam tőle, de a kezem nem mozdítottam.

-          Szarul csinálom?

-          Nem – csókolt meg újra. – Csak… kicsit furcsa.

-          Hát… majd megszokod – kuncogtam, mire jól mellkason bokszolt. – Visszaütök! – fenyegetőztem.

-          Kötve hiszem – rázta meg a fejét.

Felváltva mozgatni kezdtem a lábaimat, csak hogy piszkáljam, de erre ő beütötte a fejét a tetőbe.

-          Au! – kapott a fájó ponthoz.

-          Basszus! Nem akartam, bocs – nevettem.

Először durcásan nézett, majd ütött egyet a mellkasomba. Aztán még egyet. És még egyet, és végül a kezemmel kellett védenem magam, úgy belejött a püfölésembe.

-          Megállj csak! – vigyorogtam rá.

Megragadtam a derekát, és csikizni kezdtem, mire ő megint felugrott kicsit, és újra beverte a fejét, de most nem foglalkoztunk vele – ő épp sikongatott, míg én a kínzásával foglalatoskodtam. Végül sikerült úgy elhelyezkednünk, hogy ő végignyúlva a hátán feküdt az ülésen, én pedig a dereka mellett két oldalt térdeltem terpeszben, mert véletlenül sem akartam ránehezedni. Igaz, az egyik térdem fele már lelógott az ülésről, de ott a talpammal támasztottam még magam a padlón.

Aztán újra csókolózni kezdtünk, és már mindketten fel voltunk teljesen oldódva. Mintha világéletünkben ezt csináltuk volna – amit én nem igazán bánnék, gondoltam.  Egy idő után úgy ügyeskedtünk, hogy én feküdtem alul, Bella pedig rajtam nyúlt el. Találtam egy pokrócot a földön, így azt magunkra terítettem, hogy Bells véletlenül se fázzon meg – de azért ne is kelljen fölöltöznie.

-          Beszéltél már Billyvel a karácsonyról? – kérdezte Bella, miközben fészkelődött kicsit.

-          Ühüm. Belement. De amúgy mit vártál, imádja a tévéteket – nevettem fel. – Charlie?

-          Hát, idézem, „Ideje volt már, hogy bemutasd nekem!” Mintha nem ismerne pisis korod óta! De szerinte „Ez most más, most a… most ő a te barátod. Ez más.” – dörmögött Bella Charlie hangját utánozva.

-          Tudod, kicsit tartok azért tőle – vallottam be. – Pisztolya van!

-          Nyugi – támasztotta meg az állát a mellkasomon, hogy a szemembe tudjon nézni -, nem fog rögtön lelőni.

-          Nem rögtön, mi? Bíztató.

~*.*~

Kilöktem az utas ülés felöli ajtót Bellának, aki durcásan vágta be magát mellém, és még puszit sem adott. Péntek volt, és ma úgy döntöttem, reggel is direkt korábban felkelek, és én furikázom Bellst – á, nem, dehogy, semmi köze nem volt ahhoz, hogy előtte való nap láttam félmeztelenül. Most délután volt, és megijedtem, mi történhetett a tanórák alatt, ami így felzaklatta.

-          Hé, Bells – hajoltam oda hozzá én adni egy puszit. – Minden okés?

-          Ühüm – dünnyögte, de makacsul az ablak felé fordult.

Egy percig csak némán ültem, és legszívesebben megráztam volna, hogy mondja már el, mi a gáz, de végül inkább csak higgadtan azt kérdeztem:

-          Később elmondod?

Aprót bólintott.

-          Elmenjünk kocsikázni?

Újabb bólintás.

Kiálltam a parkolóból, és találomra elindultam egy úton, miközben a fél szememet végig Bellán tartottam, és megpróbáltam kitalálni, mi lehet a baj. Rossz jegyet kapott? Valaki megbántotta a suliban? (Ez utóbbi személyt jól péppé verem.) Charlie-val van valami, vagy az anyjával? Összekaptak Angelával? Beteg? Rájött, hogy nincs Télapó? Nem ízlett neki az ebédje?

Egyre meredekebb ötleteim támadtak, miközben inkább benyomtam a rádiót, és találomra mesélni kezdtem neki a napomról, hátha aztán ő is mesél valamit.  Csak annyit sikerült elérnem, hogy most már az autó belseje felé fordulva duzzogott – de ez azért sokkal jobb volt, legalább az arcát láttam.

Épp valami Gorillaz szám szólt, vagy hasonló, mikor Bella a rádióhoz nyúlt, és hangosra tekerte, majd lehúzta az ablakot és kilógatta a kezét.

-          Nem fogsz engem megunni? – kérdezte. Épp csak hogy hallottam a zene mellett, ezért halkabbra vettem.

-          Mi?

-          Megunni.

-          Hé, most mi bajod van? – ráncoltam a szemöldököm. – Most izé… megjött, vagy mi van?

Sikert értem el; Bella elmosolyodott.

-          Dehogy unlak meg, te lökött – nyúltam a kezéért, hogy összefűzzem az ujjainkat. - Ez most hogy jött?

-          Angie és Ben összekaptak – nyögte ki. Én türelmesen bólintottam, és vártam a folytatást, ami nem jött. Úgy tűnt, ez volt minden, ami miatt Bella így kikészült.

-          Jesszus, én meg azt hittem, valami durvább – lélegeztem fel.

-          Bocs. Szar napom volt – rázta meg a fejét, és a szélbe tartotta az arcát. – Matekból bekaptam egy felelet kettest, tesin meg többet bénáztam, mint valaha.

Megszorítottam a kezét. Pontosan még most sem értettem, miért kellett ezért duciznia velem, de nem akartam feszegetni a dolgot, úgy tettem, mint aki érti, és bólogattam.

-          De hát, volt jobb dolgom tegnap, mint a matek – mosolygott rám, és beletúrt a hajába. Egy pillanat alatt olyan lett, mint a régi Bells.

-          Hé, én még nem is kaptam puszit – méltatlankodtam hirtelen.

Bella felhúzta az ablakot – jól tette, már kezdett bazi hideg lenni a kocsiban, és nem akartam pazarolni a fűtést -, aztán közelebb húzódott hozzám, és adott volna egy puszit az arcomra, ha én nem fordítom oda rögtön a szám.

-          Mm – húzódott el. – Karambolozni fogunk. – Hátradőlt az ülésében, és csak úgy mellékesen még hozzátette: - Meg amúgy hagymásat ebédeltem.

Kitört belőlünk a nevetés.

-          És is – vontam meg a vállam.

-          És te nem szóltál volna, mi?! – bökött oldalba méltatlankodva.

-          Mondja, aki a múlt héten valami olyan szörnyű szószt evett, hogy aztán fogat kellett mosnom – emlékeztettem.

-          Jól van na, bocs, még egyszer. Szerintem meg amúgy is finom az a szósz.

-          Pff.

-          És te? Mr. Mustár?

-          Azt hittem, szereted. Mindenki szereti a mustárt, jézusom!

-          Hát én utálom a mustárt – döntötte oldalra a fejét kicsit felvont szemöldökkel. Édes volt.

-          Legalább pasik terén jó az ízlésed – vigyorogtam.

-          Úúú! – rázta a fejét Bells. – Na, ez aztán az egó!

-          Ez egészséges önbizalom.

-          Aha. Én meg most traktorba ülök.

-          Hát, köztudott, hogy jármű-analfabéta vagy… - kezdtem, de ő már ütni kezdett, mire én leálltam az út mellé, és magamhoz húztam; megcsókoltam.

A kezei kettőnk közé szorultak, így aztán megadta magát, és visszacsókolt. A száját elhagyva rátértem a nyakára, mire ő megborzongott.

-          Brr. Ez csikis!

-          Mm… akkor hogy fogom majd kiszívni a nyakad? – dörmögtem, és teljesen rátapadtam a nyaka puha, felforrósodott bőrére. Egy pillanatig olyan volt, mintha megdermedt volna, de aztán izegni-mozogni kezdett, hogy kiszabaduljon az ölelésemből.

Később tovább autóztunk, és kicsit hangosabbra vettem a rádiót.

-          De ugye nem szívtad ki a nyakam? – kapott a kicsit pirosas területhez.

-          Nyugi, mire hazaviszlek nem lesz nyoma… gondolom. Mit szólna Charlie, ha karácsonykor egy nagy lila folttal lepném meg? Nem vagyok öngyilkos, szóval… még inkább nem.

Az egyik számnál Bella dúdolni kezdett, egész halkan, mire jó hangosra vettem a zenét. Azt vártam, hogy így esetleg fölbátorodik, és majd jó hamisan énekelni fog. Mivel nem tette, de láttam, hogy nagyon szereti a számot, próbáltam elkapni a szövegét, és egy csomó hülyeséget énekeltem be jobbra-balra dülöngélve. Bella erre nevetni kezdett, és az egészből az lett, hogy végre elkezdett énekelni. Kár volt aggódnia, alig hallottam a hangját, meg amúgy is, én is szörnyen hamis vagyok.

A dal végén visszavettem a rádiót, hogy halljuk egymás szavát.

-          Félsz előttem énekelni?

-          Hát… - vonta meg a vállát. – Most már annyira nem, hogy hallottam, te sem leszel énekes – nevetett fel, mire én megsértetten néztem rá, majd végül én is elnevettem magam.

-          De ne féljél, jó? – néztem rá komolyan. – Azt hittem, a lányok hamarabb mutatják meg az énekhangjukat, mint a cicijüket… - ugrattam.

Bella elfojtott vigyorral csóválta a fejét, és elvörösödött.

-          Mostantól minden második mondatod ehhez fog kötődni?

-          Nem. Minden harmadik.

-          Fiúk – csóválta a fejét.

-          Lányok – utánoztam.

Újra a kezéért nyúltam, ő pedig közel húzódott hozzám, és a vállamra hajtotta a fejét.

16. fejezet

Sziasztok!

Most rövid leszek. Csak meg szeretném köszönni a türelmeteket, nagyon édesek vagytok. Rohannom kell a barátaimhoz, de remélem jól telik a nő-nap, és ha ajándékot nem is kaptatok mástól, tőlem itt ez a fejezet :))
Jó olvasást!

Puszilok mindenkit,
Dóri

16. fejezet

~Bizalom~

 

-          Uh, figyelj… mi van, ha mégsem fognak kedvelni? – nyavalyogtam, pedig magamban megfogadtam még otthon, hogy nem fogok. A fiúk elméletileg utálják ezt, és nem akartam idegesíteni Jake-et, de nem tudtam visszafogni magam.

-          Ó, fogd már be – rázta a fejét vigyorogva, mire elnevettük magunkat.

A szeme az úton volt, de csak fél kézzel fogta a kormányt, a másik keze a combomra tévedt.

Csütörtökön értem jött iskola után, és hazafurikázott. Miután leparkolt a házunk előtt nem nagyon kérette magát, az első félmondatomra bejött a házba.

-          Adj öt percet, oké? Az üdítő a hűtőben, a távirányító meg az asztalon van. – A lépcső felé indultam, és a fokokat szedve még visszapillantottam rá – ekkor csíptem el először, hogy a fenekemet nézi. Gyorsan mentem tovább, lehajtott fejjel pirultam és vigyorogtam.

Persze gondoltam, hogy külsőre is tetszhetek neki, de még sosem gondoltam bele, hogy tényleg meg szokta bámulni egyes testrészeimet. Edward sosem tett ilyet, maximum a szemembe bámult hosszasan. És most ezt annyira bénának tartottam.

Imádtam, hogy tetszek Jacobnak. Felmerült bennem a gondoltat, hogy nem kellene-e esetleg tartanom tőle, mennyire vonzzák a testiségek, de aztán elhessegettem. Jacob nem ilyen. Megnézi a fenekem, de megelégszik azzal, hogy a keze a csípőmön van, nem tolakodik, nem erőszakos. Tőlem függ, bátorítani akarom-e.

És én akartam. De csak egy kicsit…

Gyorsan ledobtam a cuccomat a szobámban, majd bevetettem magam a fürdőbe. Fénysebességgel sikáltam meg a fogamat, aztán felkötöttem, majd leengedtem, majd újra felkötöttem a hajam, mert úgy éreztem, hozzám izzad. Megmostam az arcom, aztán levettem a pulcsimat, és megnéztem magam a tükörben.

Hát igen, kicsit izgultam, először kettesben maradva Jacobbal úgy, hogy nem moziban vagy kocsiban vagyunk. Ketten voltunk az egész házban.

Persze dilis voltam, hisz semmi olyan nem történt, amitől meg kellett volna ijednem.

Jacobot a kanapén fészkelődve találtam meg. Olyan volt, mintha a jó pózt keresné. Ő is ledobta a pulcsiját, csak egy rövid ujjú volt rajta, vöröses színű, és nagyon jól állt neki. Lehuppantam mellé, és belekortyoltam abba a pohár üdítőbe, amit valószínűleg nekem készített oda.

-          Milyen napod volt? – kérdezte. Kicsit ő is feszültnek tűnt.

-          Csak a szokásos, tudod. Matekórán húsz percig zaklattak, de én esküszöm, nem értettem a feladatot…

-          Leüssem azt az embert?

-          Nee, nem kell – vihogtam idiótán. De annyira tetszett, és zavarba hozott, hogy akár ilyeneket is csinálna miattam.

Ő is mesélt a napjáról meg beszélgettünk erről-arról, és aztán már csak azon kaptuk magunkat, hogy a lábaim átvetettem az övéin, összekulcsoltuk a kezünket, és így nevetgélünk elterülve a kanapén. És annyira természetes volt ez az egész. És már cseppet sem éreztük magunkat feszülten.

Ez után történt először, hogy Jake keze a combomra tévedt. Tudtam, hogy eltolhatnám, mert értené, de tetszett a széles, meleg tenyere a combomon. Közelebb húzódtunk egymáshoz, és hosszasan csókolóztunk. Sosem csókolóztam még senkivel ilyen hosszan és szenvedélyesen, mint Jacobbal.

És itt vissza is ugrottam a jelenbe, és a kezére tettem a sajátomat. Olyan nagy tenyere volt az enyémhez képest.

Öt percen belül megérkeztünk a partra, és Jake leállította a motort. Tényleg úgy tűnt, hogy ez lesz az utolsó kellemes délután a zord tél előtt, így mindenképp ki akartuk használni. Jacob azt mondta, a srácokkal megmutatnak majd klassz helyeket, ha lesz kedvem mászkálni, de ha nem, gyújthatunk tüzet is, vagy amit akarok. Én viszont túlságosan is izgultam ahhoz, hogy bármiben is döntésképes legyek. Hisz ezek Jacob barátai! A legjobb barátai! Fontos, mit gondolnak rólam!

A parton már láttunk két alakot, akik a víznél ugrándoztak és rikoltoztak őrülten.

-          Az a két majom, ők lesznek – sóhajtott Jake.

Elindultunk feléjük, de aztán mégis megtorpantunk, Jake befékezett.

-          Figyelj, szerintem nekem itt több félnivalóm van. Hidd el, egy hét alatt az összes ciki sztorimat elővették és kiszínezték, szóval…

-          Engem nem érdekel, ha nyolc évesen bepisiltél valami táborban, vagy nekimentél egy fának, vagy bármi, jó? Bár azért viccesek – kuncogtam, mire komor pillantással válaszolt.

Hirtelen magához húzott, és megcsókolt.

-          Ha már meghalni megyünk… - dörmögte.

-          Ne rinyálj – ütöttem játékosan a mellkasára.

-          Mert te mégis mit csináltál?

-          Ó, fogd már be! – nevettem.

Kézen fogva sétáltunk oda a srácokhoz, akik időközben leálltak a hülyéskedéssel, és csak egymást böködve vigyorogtak rám.

-          Sziasztok!  - köszöntünk. Jake kicsit fölényesen, én pedig félénken. Megszorítottuk egymás kezét.

Az egyik fiú elég állt, kinyújtott kézzel.

-          Quil vagyok – mosolygott rám, mire én is illendően be akartam volna mutatkozni, de ő folytatta: - Te pedig Jacob Bellája vagy.

A fülem tövéig elpirultam, de azért próbáltam erősen kezet rázni vele.

-          Khm… - köszörültem a torkom, miközben visszavágáson gondolkodtam. Jake azt mondta, szeretik, ha egy lány nyelve csípős. – Én szabad ember vagyok. Jake meg csak a rabszolgám – suttogtam oda.

Quil elismerően biccentett.

-          Bízom a csajod, haver – veregette vállba Jacobot. – Tee, kis pajkos szex rabszolga! – suttogta oda neki, de én is hallottam. Jake erre megpróbált lekeverni neki egy taslit, de Quil kitért előle.

Jake elengedte a kezem, és kötekedni kezdtek egymással. Embry közben mellém araszolt.

-          Embry vagyok – mosolygott rám. – A visszafogottabb idióta.

-          Bella – mosolyogtam vissza. – A csaj, aki az előbbiek szerint szex rabszolgának használja a legjobb haverod.

-          Á, dehogy, mindenki tudja, hogy Jake alig mer hozzád nyúlni.

Összevontam a szemöldököm.

-          Tudod, nem akar tolakodó lenni, meg ilyenek. Totál oda van érted, én mondom.

Elpirultam.

-          Nyár óta csak rólad beszél. Bella így, Bella úgy - kacagott. És én csak még vörösebbre váltottam. A szeme sarkából ellenőriztem, hogy a két kiskakas egyben van-e még, de már kibékülve közelítettek hozzánk.

Jacob átkarolta a derekam, és amolyan „ha valami cikit mondasz, meghalsz” pillantást vetett Embryre.

-          Homokos a hajad – kuncogtam, és a dús sötét hajszálak közül kisepertem a homokszemcséket.

-          Ugye nem hordott össze semmi idiótaságot neked Embry? – kérdezte, mire az illető feltartott kézzel rázni kezdte a fejét, miszerint ő nem, ő soha. Én is csak megráztam a fejem.

Jacob idefelé ellátott némi háttérinfóval, hogy mivel tudok a srácoknál társalgást kezdeményezni – bár szerinte Quil úgyis magától dumálni fog, Embrytől pedig nem igazán kell tartanom.

Beszélgettünk kicsit felszínes témákról, miközben a parton sétáltunk. Jake meg akarta mutatni az egyik törzshelyüket.

-          Éééés: most jönnek Tökéletes Jake Tökéletlen Sztorijai! – konferálta fel magát Quil, és a karját az enyémbe fonta, elszakítva ezzel az én Tökéletes Jacobomtól. – Mond, Bella, mit szeretnél hallani? Visszamenjünk egészen az ovis időszakra, vagy az alsóba, esetleg a gimiben történt égő viselkedését elemezzem ki neked.

-          Nee! Ne! Ne! – sopánkodott Jacob, de csak a tenyerébe temette az arcát, és hagyta, hogy a barátai feltárják előttem minden kis mocskos titkát.

-          Tudom, hogy még csak nem rég óta vagytok együtt, szóval még van alkalmad menekülni – csapódott hozzánk Embry is; úgy tűnt, felbátorodott.

-          Essünk túl rajta – mormogta Jake.

Quil úgy csinált, mintha a szakállát piszkálgatná, miközben azon gondolkodott, hol kezdhetné a mesélést. Úgy gondoltam, jó előadóművész lehetne, és biztos voltam benne, hogy ő a bohóc az évfolyamukban. Meg abban is, hogy Jessicának tetszene.

Megjegyeztem magamban, hogy ha valaha is szívességet akarnék kérni tőle, lesz mivel viszonoznom – egy partival a tengerparton, és egy tucat vicces rezervátumbéli fiúval, akik remélhetőleg odavannak a városi lányokért.

-          Mindent tudni akarok – vigyorogtam.

-          Így kell ezt! Na, szóval… Hm. Emlékszem, hogy egyszer, olyan négy-öt évesek lehettünk, valami kirándulás volt innen nem messze a tavaknál.  – Embry már kuncogni kezdett. – Azt hiszem vagy óvodás csoporttal voltunk vagy közösen szülőkkel, de a lényeg, hogy már jól előre figyelmeztettek minket, hogy az út göröngyös, és nem ajánlatos a tavak pereméig elmenni, mert egy rossz lépés, és vízben leszel. Persze mi ketten Jacobbal már akkor is földbe döngöltük egymást – pontosabban én őt, de ez most nem számít. És ott is elkezdtük ezt, ha jól emlékszem azon, hogy kinek nagyobb a sétabotja. És mivel az enyém hosszabb volt, Jake a fejébe vette, hogy bele lök a vízbe, de amikor megiramodott felém én félreugrottam, ő meg megcsúszott és pofával beleesett a tóba.

Kuncogni kezdtem, ahogy elképzeltem a kis Jacobot csurom vizesen és durcásan, ahogy a vízben kapálózik és Quilt szidja.

-          Hé, ez totál nem vicces, be is vághattam volna a fejem, és agyrázkódásom is lehetett volna – szólt közbe Jacob.

-          Haver, téged annyiszor fejre ejtettek, hogy még egy már nem számít, hidd el!

Jacob durcásan előre ment, míg én tovább hallgattam a fiúk beszámolóját.

Volt szó további óvodás baklövésekről – például hogy alvás közben lefordult az ágyról, és óriásit koppant a feje, de fel sem ébredt, vagy hogy körbe lehetett kergetni az udvaron plüssmackókkal, mert a nővérei annyit ijesztgették vele, hogy már félt tőlük. Aztán az alsós sztorik jöttek. Jacob olyat esett tesi órán, hogy letört egy darab a fogából – szerencsére tejfog volt. Vagy mikor biciklivel járt, elvágták a fékjét, és belebucskázott az út szélén egy bokorba – és többet nem jött bringával.

Aztán egy kicsit sötétebb időszaka jött – ekkor halt meg az anyukája. Ekkorra Jacob már kidurcizta magát, így belékaroltam és ráhajtottam a fejem a vállára, miközben Quiléket hallgattuk.

Elméletileg volt olyan, mikor Jake szinte egész nap aludt a suliban, és csupa nyál lett a füzete, meg elkenődött a tinta. Aztán nagy komolyan felhozták az esetet, mikor Jake megcsókolt valami lányt, aki erre sípcsonton rúgta.

-          Ugye te nem fogsz megrugdosni? – kérdezte Jake.

-          Ne… - kezdtem volna a választ, ha Quil félbe nem szakít.

-          Figyelj Bella, mi megtanítunk rúgni. Ha Jake valaha is erőszakoskodna veled, simán le tudod majd szerelni egy jól irányzott, megfelelő erősségű rúgással pontosan a két lába közé.

-          Oké, megjegyzem – bólintottam, és még jobban odabújtam Jacobhoz.

-           

Annyira jó érzés volt, hogy vállal a barátai előtt, és hogy átfogja az óriási karjával a derekam, és a testéből áradó meleg, amit még a dzsekinken keresztül is érzékelni véltem. Vagy egyszerűen csak melegem lett, amiért vele lehetek? Bármelyik volt is, imádtam az érzést.

Megmutatták a „törzshelyüket”, ami egy nagy fehérre szikkadt fatörzs volt. Rögtön átfutott az agyamon, hogy nekünk is lehetnének majd törzshelyeink, Jake autóján kívül.

Később a városban is sétáltunk beszélgetés közben, és Jacob megmutatta a munkahelyét, a sulijukat - amit kínzókamraként mutatott be nekem. Olyan volt, mint egy mini-városnézés. Végig fogja a kezem, és ha véletlenül elmerült valami számomra idegen nyelven zajló témában a fiúkkal, pár perc után bűnbánó mosollyal rám nézett:

-          Nem akarunk untatni…

-          Nem unatkozok – mosolyogtam, és közelebb bújtam hozzá, szinte belecsimpaszkodtam a karjába, így mentünk tovább egy darabig.

Miután a srácok leléptek – és megígértették velem, hogy jövök még, és hozok magammal „sápadt csajokat”, amik városi lányokat jelentenek -, Jacobbal beültünk a kocsijába, fölkapcsoltuk a fűtést és mellé a rádiót is benyomtuk háttérzajnak.

-          Ne mondj semmit – tette fel a kezét.

-          Miért? – vontam össze mosolyogva a szemöldököm. – Nem volt gáz. Bírom őket, viccesek…

-          Szóval élvezted a leégetésem óráit?

-          Nagggyon! – vigyorogtam, és végigjátszottam a fejemben Jake jó pár baklövését.

-          Igen?

-          Ühüm.

-          Biztos vagy benne? – Megragadta a derekamat, és az egybe-ülésen közelebb húzott magához.

Most már csak bólogatni tudtam.

-          Hát, akkor vállald a következményeket!

Azt hittem, meg fog csókolni, és lehunytam a szemem, de váratlanul csikizni kezdett. Őrülten sikítoztam és próbáltam messzebb vergődni tőle, de az egyik kezével befogta a számat, és mikor a hátamra feküdtem az ülésen, felém tornázta magát. Abbahagyta a csikizést, és lassan leemelte a kezét a számról, de én még mindig szuszogtam.

Tudtam, hogy ha akarnék, kiszállhatnék alóla, de tetszett, ahogy felém tornyosult a kis térben, és nem hagyott menekülő utat. Megragadtam a tarkóját, és közelebb húztam magamhoz, amíg össze nem ért a szánk.

A jobb kezem ujjai a hajába szántottak, míg a balommal a mellkasán simítottam végig. A pólója alatt éreztem, hogy megfeszülnek az izmai. Az ő egyik keze a combom külső felén simított végig, míg a másikkal a fejem mellett támaszkodva tartotta meg magát.

Nem hallottam a zenét, a szívem a fülemben dobogott, ahogy a nyelvét a számban, a kezét pedig a testemen éreztem. Tudtam, hogy még nagyon korai, de hirtelen vágytam rá, hogy megszabadítson minden ruhadarabomtól, és végigcsókolgassa az egész testem. Még én is zavarba jöttem a saját gondolataimtól, és finoman eltoltam magamtól Jacobot.

Ő a nyakamba fúrta fejét, és valami értelmetlent dörmögött a hajamba.

-          Hm? – Többre nem tellett tőlem, még arra próbáltam koncentrálni, hogy lassítsam a szívdobogásomat és lenyugodjak.

-          Cseréljünk helyet, bújj ide – mormogott.

Kis nehézségek árán sikerült elérnünk, hogy Jacob feküdjön a hátán, én pedig félénken ránehezedtem az egész súlyommal az ő testére. A lábaink összegabalyodtak, a fejem a mellkasán pihent, a szívdobogását hallgattam, míg ő egyenletesen lélegzett és a hajammal játszott. Kint pedig eleredt az eső.

-          Maradjunk itt – suttogtam.

-          Örökre?

-          Akár.

Az eső egyre hangosabban kezdett kopogni az autó tetején, én pedig mintákat rajzoltam az ujjammal Jacob mellkasára. Ő az egyik kezével átfogott, a tenyere pár centire volt a fenekemtől, és tudtam, hogy legszívesebben odatévedne.

-          Csak én érzem azt, hogy nem bírok magammal? – kérdezte. A hangja bizonytalan volt, időbe telhetett, mire fel merte tenni a kérdést.

Kicsit meg is lepett vele, pedig számíthattam volna rá, hogy nagyjából ő is azokat a dolgokat éli meg belül csókolózás közben, mint én. De hirtelen mégis zavarba jöttem. Egyértelmű volt, mit ért ez alatt, és nekem még sosem mondtak ilyet.

Edward sosem utalt szexre, a csókolózásban is határokat szabott, én pedig sosem voltam olyan bátor, hogy megkérdezzem, szokott-e arra gondolni, hogy mi szeretkezünk.

Most viszont úgy éreztem, nincsenek korlátaink, és annyira bíztam Jacobban, hogy mindent meg akartam tenni vele. Hiába tartott a kapcsolatunk úgy igazából még csak két hete, nem ekkor kezdődött.

Jacobra a nyár közepe óta számíthattam, és ezek alatt a hónapok alatt kialakult bennem a feltétlen bizalom iránta. Olyan, mintha olyan három hónapig csak kerülgettük volna egymást, mint macska a forró kását, és most egymásnak estünk, és ez olyan érzés, mintha miénk lenne a világmindenség.

-          Nem – feleltem végül.

Szorosabban húzott magához, és puszit nyomott a hajamba.

-          Jake?

-          Hm?

-          Mikor… mikor tetszettem meg neked? Elmondod?

-          Hát, először biztos kiskorunkban, de arra nem emlékszem szóval… - viccelődött. – Mikor lejöttetek tavaly a partra, akkor mindenképp megtetszettél, aztán most nyáron… nem tudom. Csak észrevettem, hogy őrülten odavagyok érted – vallotta be.

Éreztem, hogy felforrósodik az arcom, és abbahagytam a minták rajzolgatását, helyette átöleltem Jacobot, és még jobban belefúrtam a fejem a mellkasába.

-          És én neked? Mikor ébredtél rá, hogy teljesen belehabarodták a végtelenül helyes képembe is isteni testembe?

Zavaromban vihogni kezdtem, és a műszerfalra koncentráltam, mintha neki mesélném el. Jobb volt, hogy nem láttam Jake arcát, mert akkor nem tudtam volna megszólalni.

-          Khm… tudod, mi volt Edwarddal, és nagyon jól esett a nyáron, hogy… hát, hogy törődtél velem. De azt hiszem, valahol a születésnapom után jöttem rá, hogy… hogy van valami.

Úgy éreztem, teljesen értelmetlenül beszéltem, az egész tiszta hablaty volt, és Jake biztos azt hiszi, hogy megkattantam, vagy nem érez elég őszintének, vagy…

Szerencsére félbeszakította a buta gondolatmenetemet.

-          Tudod, hogy legszívesebben mindenhová elkísérnélek, és hogy sosem akarom elengedni a kezed, mert annyira jól esik, ha hozzám bújsz? Bár egyszer muszáj lesz kicsit szétválnunk, hogy megszabaduljunk a felesleges ruháinktól – viccelte el a valójában elég komoly vallomását.

Feljebb másztam, és megcsókoltam, mert nem tudtam, erre mit mondhatnék.

Újra elkezdődött a perzselő folyamat a testemben, és mikor Jake erősen megmarkolta a csípőmet, elmosolyodtam. Az tenyere apránként araszolt lejjebb, és tudtam, hogy nincs elég bátorsága még. Tetszett, hogy nem meri feszegetni a számára ismeretlen korlátaimat, mégis alig tud parancsolni magának.

-          Megfoghatod – hadartam, mikor levegőért elváltunk egymástól.

Gyorsan újra rátapasztottam a szám az övére, mert nem akartam meggondolni magam. Bíztam Jacobban, és a kedvére akarta tenni.

Nem vacillált sokat, szinte rögvest belemarkolt a fenekembe, először egy, aztán mindjárt két kézzel. Mosolyognom kellett a mohóságán. És igazából nem tudom, mitől tartottam, mert jó érzés volt.

Pár perc után elváltunk egymástól, de Jacob keze még mindig a fenekemen volt.

-          Mennem kell, vagy Charlie elkezd keresni a cirkálójával, és nem hinném, hogy tetszene neki ez a helyzet – mutattam kettőnkre, utalva arra, hogy rajta ülök, fenekemmel a tenyerében konkrétan.

-          Oké – sóhajtott.

Visszakászálódtunk a normális helyünkre, bár annyira közel ültem Jacobhoz, hogy szinte az ölében voltam. Mikor a házunk elé értünk, még megcsókolt, és amikor az ajtóm felé kecmeregtem, rácsapott a fenekemre. Próbáltam csúnyán nézni rá, de olyan édesen mosolygott, hogy csak elnevettem magam.

-          Szokj hozzá – vont vállat színészkedve, mintha nem érdekelné, mi az én véleményem.

-          Majd kitalálok valamit, ami ellensúlyozza.

-          Vállalom!

Mosolyogva ráztam a fejem, és az ajtóból még visszaintegettem neki.

Egyre több testrészem került Jacob Black hatalma alá, és nagyon nem bántam. Azt viszont igen, hogy aznap már nem láthattam többet. Máris hiányzott.