17. fejezet

Sziasztok!

Remélem jól telt a hetetek! Én végig itthon gubbasztottam egy kis náthával, szóval volt időm megírni a fejezete, körmöt festeni, filmet nézni, olvasni és minden mennyiségben lustálkodni.Ez után rossz lesz jövő héten még három napra visszarázódni a tavaszi szünet előtt.
A fejezet második felében a Gorillaz Feel Good Inc c. számát hallgattam, majd észre is veszitek :P
Remélem a fejezet első fele tetszeni fog nektek. Szerintem nem lett "durva". Mármint én szeretem az ilyeneket is megírni, különben honnan tudnánk, hogy mélyül a kapcsolatuk? Na, de nem is árulok el többet előre, inkább olvassatok :)
Éééés: egy kis meglepi: új menüpontot nyitottam Extrák néven. Még elég kezdetleges, de majd dolgozok rajta :)

Puszilok mindenkit, jó hétvégét!
Dóri

U.i: A cím ne ijesszen meg véletlenül se senkit, totál nem képletes.

17. fejezet

~Mire jó egy roncs?~

-          Komolyan beszarsz? Komolyan? – püföltem a kormányt, de hiába próbálkoztam újra, az autó csak nem akart indulni. – Bazdmeg!

Kiszálltam, és egy erőteljes mozdulattal bevágtam magam mögött annak a hülye roncsnak az ajtaját.

-          Jake, nyugi – pattant fel a sámliról Bella, és az egyik karomra tapadt.

-          Áá! – folytattam fél kézzel a fejemet fogva. – Utálom. Érted? Annyi rohadt munkám van benne, és…

Belém kapaszkodott, és a tarkómnál fogva maga felé húzta a fejem, amíg össze nem értek az ajkaink.

Ez volt az a pont, ahol totál elfeledkeztem a hülye Rabbitről, vagy a félkész matekháziról a szobámban, és még arról is, hogy kicsit éhes vagyok. Most csak Bella volt – a megszokott parfümillat, az enyhén eper ízű ajkak és a teste, amint épp tökéletesen beleillik a karjaimba. Mintha egy egyedi, csak és kizárólag nekem gyártott alkatrész lenne – bár ezt nem mondtam neki, mert nem tudtam, mit szólna, ha alkatrészekhez hasonlítanám.

-          Azért ugye tudod, hogy csókolózással nem lehet mindig megoldani a problémákat? – dünnyögtem a fülébe, mikor már csak öleltük egymást.

-          Te komolyan elhiszed, amit mondasz?

-          Hát… - gondolkodtam el. – Nem.

És újra csókoltuk egymást. Elveszítettem az időérzékemet.

Szorosan magamhoz húztam, majd kicsit megemeltem, megfordultam vele és felültettem a motorháztetőre, mire ő a mellkasomba bokszolt.

-          Mm! – nyögtem volna, hogy „au!”, de mivel a csókolózást továbbra sem függesztettük fel, csak ennyire tellett.

-          Uh, üljünk be a kocsiba – tolt el magától. – Kicsit fázok.

Fel nem tudtam fogni, hogy fázhat Bella – én éppen felforrni készültem -, de nem ellenkeztem, csak kinyitottam neki az anyósülés ajtaját.

-          Üljünk hátra – javasolta bizonytalanul, és megint olyan furcsa pózban tekergette maga előtt a karjait. Néha azt hittem, ki fogja törni őket.

-          Okés – bólintottam, majd Bella bemászott hátra.

Mikor én is leülni készültem, megragadta a pulcsimat a nyakamnál fogva, és szinte berántott a hátsó ülésre. A kezem a kilincsen volt, így automatikusan behúztam magam után az ajtót. Ketten ültünk, pár centire egymástól a működésképtelen roncsomban. Azt gondoltam, már ezért megérte belevágni a Rabbit rendbe rakásába.

-          Ideges vagy? – kérdeztem rá.

-          Miért? – Olyan volt, mint egy ijedt nyuszi, pedig az előbb igazán magabiztos mozdulattal rántott be a kocsiba.

-          Olyankor szoktad olyan furán csavargatni a karodat – vontam meg a vállam.

-          Ó. – Láthatólag meglepődött, amiért ilyeneket is észreveszek. – Csak… csak holnap lesz valami dolgozat, és kicsit izgulok…

-          Bells – állítottam le. – Holnap van az utolsó suli nap a szünet előtt. Fene se fog veled dolgozatot íratni.

Az ölembe húztam, mire a vállamra hajtotta a fejét.

-          Miért vagy ideges? – Simogatni kezdtem a hátát, hátha attól megnyugszik, de inkább csak megfeszültek az izmai.

Nem értettem ezt a gyors váltást: az előbb még tök vidám volt meg magabiztos – berángatott a kocsimba (!), mint valami menő filmben, hogy az után…

-          Oh – esett le.

-          Mi az? – dünnyögte.

-          Ugye tudod, hogy nem foglak semmi olyanra kényszeríteni, amit te nem akarsz… kis unszolás után sem – vicceltem el, mire ő is felnevetett, de nem őszintén. – Olyan lökött vagy – szorongattam meg, miközben ráhajtottam a fejem a fejére. – De akkor mégis miért voltál ilyen az előbb?

Nagy levegőt vett, és kicsit fészkelődött, mielőtt rászánta magát.

-          Akkor jó ötletnek tűnt, de…

-          Megijedtél.

-          Igen! – húzódott hátra, hogy a szemembe tudjon nézni. – Mert ez, áh, ez olyan gáz! Teljesen ideges leszek tőle, és görcsbe rándul a hasam, és… ilyenkor olyan, mintha nem bíznék benned, pedig bízok, mert tudod, de… - hadovált. – Mi van, ha tök béna leszek, vagy ha leblokkolok? Tudom, hogy hülyeség, de mindig az jut eszembe, hogy kinevetsz, meg elmeséled Embryéknek…

-          Hé! – tettem a kezem a szája elé, hogy abbahagyja ezt az oltári idiótaságot. – Ez egy nagy hülyeség! – jelentettem ki. Pár másodpercig nagy néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetés, mire megint magamhoz húztam Bellát. – Először is: miért nevetnélek ki? Azt hiszed, nekem van bármi tapasztalatom? Mert akkor közlöm, hogy semmi. Nulla. Talajszint. Örülök, ha nem megyek el húsz máso… perc után- pontosítottam, és éreztem, hogy egyre vörösödik az arcom. Bella kuncogott, mire oldalba böktem. – És csak hogy tudd, mi nem vagyunk olyankor, mint ti, lányok. Mi nem beszélünk meg ilyeneket. Pláne akkor, ha te nem szeretnéd. Ez a mi dolgunk, hadd egye meg őket a sárga irigység, hogy gőzük sincs róla, hol tartunk.

-          Ez azt jelenti, hogy én sem mondhatok semmit Angelának?

-          Nem akarok tudni róla, miket beszéltek meg a hátam mögött – szögeztem le.

Csend telepedett közénk. Bella jobban odafúrta magát hozzám, majd egy idő után apró csókokat éreztem a nyakamon. Fokozatosan, apró lépésekbe haladt az arcom felé, miközben lovagló ülésben helyezkedett el a térdemen. Én továbbra is átfogtam a derekát, de nagy önfegyelmet igényelt, hogy ne tévelyedjen el a kezem.

Jesszus, megőrjített azzal, hogy nem csókolt szájon.

-          Meg akarsz ölni? – morogtam lehunyt szemmel.

Éreztem, hogy elmosolyodik, és teljesen felengedett.

-          Jól csinálom? – suttogta, és közben az egyik keze lejjebb ereszkedett a mellkasomra, míg a másikkal a hajamat birizgálta.

-          Profi kínzómester vagy.

Halkan felnevetett, majd én már nem bírtam tovább, muszáj volt megcsókolnom, úgy igazán.

Egy idő után megkíséreltem, hogy megszabadítom a dzsekijétől. Bella megértette, mit akarok, és könnyedén kibújt belőle a nélkül, hogy a csókolózást felfüggesztettük volna. Azután én jöttem. Nekem kicsit nehezebb dolgom volt, mert a háttámla miatt a dzsekim először sehogy sem akart megválni tőlem, de végül attól is megszabadultunk.

-          Fázol még? – hadartam, mikor elváltunk levegőért.

-          Melegem van.

-          Hát… khm… vegyél le még valamit – utaltam a pulcsijára. Meg a pólójára. És még a melltartójára is. Bella úgy tűnt, mindezt kiolvasta a szememből. – Ha akarsz.

Nem válaszolt, csak levette a pulcsiját.

-          Te jössz! – Én is levettem a pulcsim, így rajtam még rövid ujjú volt, Bellán meg egy hosszú ujjú.

Nem akartam erőltetni, de a kezem becsúszott a derekánál a pólója alá. Éreztem, hogy egy pillanatra megfeszülnek az izmai, de aztán kiengedett.

-          Segítesz? – sütötte le a szemét.

Nem válaszoltam, csak megfogtam a pólója alját két oldalon, és lassan felfelé húztam a testén. Mikor elértem a melltartója aljának vonalát, Bella becsukta a szemét, és fölemelte a karjait, és pedig lehúztam róla a ruhadarabot.

Azt hiszem, felesleges lenne mondani, milyen reakciót váltott ki belőlem Bells látványa póló nélkül, alig pár centire tőlem.

Bella nem hagyott nézelődni, gyors mozdulatokkal levette a rövid ujjúmat. Aztán már mind a ketten csak a másikat bámultuk. Igen, az utóbbi időben kicsit nekiveselkedtem a hasizmomnak, és örültem, hogy tetszik Bellának.

Odahúztam magamhoz, és megint csókolni kezdtem, miközben a kezem a szinte meztelen felsőtestén járt.  Mikor végigsimítottam a hátán eljátszadoztam a melltartója kapcsolójával. Egyetlen könnyű mozdulat – egész gyerekkoromban gyakoroltam Rachel és Rebecca melltartóival, amiért aztán néha jól elvertek, de ebben a pillanatban úgy éreztem, megérte az a pár lila folt, ha most nem fogok bénázni.

Közben Bella keze is lecsúszott a vállamról, mire én összerezzentem.

-          Jesszus, jeges a kezed – csúszott ki a számon, mikor levegőt vettünk.

-          Bocs –kapta el a kezét. – A tiéd jó meleg.

Békén hagytam a melltartóját, és a kezembe vettem az ő kezét, hogy kicsit megmelengessem, mielőtt a hasam kezdetleges kockáiból jégkockákat gyárt. Úgy gondoltam, máskülönben nem lenne fair, ha csak én nyúlhatnék őhozzá.

Mikor már langyos volt a keze, elengedtem, és újra végigsimítottam a hátán.

-          Akarod, hogy kikapcsoljam, vagy egyedül is megy? – kérdezte teljesen belevörösödve a saját kérdésébe.

Válaszul egy mozdulattal kikapcsoltam a melltartóját, de nem „téptem le” róla rögtön.  Bella keze a hasa előtt volt összefonva, mintha így bármikor eltakarhatná előlem a cicijét.

Bármit, csak ne takard el, könyörögtem magamban.

-          Biztos? – kérdeztem rá, miközben már majd’ megvesztem, hogy végre levegyem róla.

Bells nem várta meg, míg én csinálom, egy gyors mozdulattal megszabadult tőle, majd az egész arca lángra lobbant, és a keze is kicsit feljebb csúszott, de nem takarta el magát.

-          Uh – nyögtem ki véletlenül, mert semmi nem jutott az eszembe, csak hogy eltévedtem, és most biztos a mennyországban vagyok.

A kezeimet kettőnk között tartva egyszer előre nyúltam, de aztán gyorsan visszahúztam őket, mire Bella felnevetett, és az egész teste megrázkódott. Azt hittem, ott halok meg…

-          Én még sosem láttam ilyen klassz dolgot – csúszott ki a számon, pedig azt hittem, csak magamban motyogom. Bella még jobban nevetett.

-          Mint a cicim? – kuncogott. Láthatólag elmúlt a zavara. – Tudod, azt hittem, esetleg kicsinek fogod találni, vagy valami ilyesmi…

-          Dehogy, imádom őket – nyögtem.

-          Szeretem, hogy őszinte vagy – vallotta be, és biztos mosolygott, de én egyszerre nem akarództam az arcára nézni… még egy darabig. Ettől kicsit bunkónak éreztem magam, de…!

-          Szeretem, hogy nincs rajtad melltartó – mondtam megint őszintén. Ha már Bellának bejön a színtiszta igazság, akkor legalább elmondom neki, mit gondolok, cserébe hogy vagy egy perce csak a melleit fixírozom.

-          Kezdek fázni…

Ó, ne, légyszi, még ne! Még egy kicsit!

-          Meleg a kezem – vetettem fel. Ekkor jutott eszembe, hogy lehet, Bella pont erre célzott. Aha. Azt mondjuk nem értettem, miért nem lehet egyenesen kimondani, csak utalgatni rá – mintha logikai feladatokat kellene megoldanom, hogy rájöjjek, mit szeretne. Vagy, hogy ebben az esetben mire ad burkoltan engedélyt. Nők.

Én még dermedt voltam, amikor Bella csókolni kezdett. Beletúrt a tarkómon a hajamba, két kézzel, és úgy tűnt, őfelőle szabad a pálya. Én viszont – az idióta – még mindig vacilláltam.

Rögtön az ugrott be, hogy mi van, ha elmegyek? Mármint… jesszus, sosem fogdostam még ciciket. Olyanokat meg pláne nem, amik Bellához tartoznak, márpedig őt ruhában is jó fogdosni. Három lehetőség jutott eszembe: kinevet, és azt gondolja, gáz vagyok; megijed – mert ám nála ilyenre is számíthatok; vagy egyszerűen segít nekem keresni egy új nadrágot.

Ő viszont úgy tűnt, biztos magában; megfogta a kezemet, és a hasára rakta, hogy onnan menjenek arra, amerre jónak látják. Itt eldobtam minden elméletemet, és az eddig tűkön ülő ösztöneimet engedtem szabadon.

Bella kicsit felnyögött, mire én elhúzódtam tőle, de a kezem nem mozdítottam.

-          Szarul csinálom?

-          Nem – csókolt meg újra. – Csak… kicsit furcsa.

-          Hát… majd megszokod – kuncogtam, mire jól mellkason bokszolt. – Visszaütök! – fenyegetőztem.

-          Kötve hiszem – rázta meg a fejét.

Felváltva mozgatni kezdtem a lábaimat, csak hogy piszkáljam, de erre ő beütötte a fejét a tetőbe.

-          Au! – kapott a fájó ponthoz.

-          Basszus! Nem akartam, bocs – nevettem.

Először durcásan nézett, majd ütött egyet a mellkasomba. Aztán még egyet. És még egyet, és végül a kezemmel kellett védenem magam, úgy belejött a püfölésembe.

-          Megállj csak! – vigyorogtam rá.

Megragadtam a derekát, és csikizni kezdtem, mire ő megint felugrott kicsit, és újra beverte a fejét, de most nem foglalkoztunk vele – ő épp sikongatott, míg én a kínzásával foglalatoskodtam. Végül sikerült úgy elhelyezkednünk, hogy ő végignyúlva a hátán feküdt az ülésen, én pedig a dereka mellett két oldalt térdeltem terpeszben, mert véletlenül sem akartam ránehezedni. Igaz, az egyik térdem fele már lelógott az ülésről, de ott a talpammal támasztottam még magam a padlón.

Aztán újra csókolózni kezdtünk, és már mindketten fel voltunk teljesen oldódva. Mintha világéletünkben ezt csináltuk volna – amit én nem igazán bánnék, gondoltam.  Egy idő után úgy ügyeskedtünk, hogy én feküdtem alul, Bella pedig rajtam nyúlt el. Találtam egy pokrócot a földön, így azt magunkra terítettem, hogy Bells véletlenül se fázzon meg – de azért ne is kelljen fölöltöznie.

-          Beszéltél már Billyvel a karácsonyról? – kérdezte Bella, miközben fészkelődött kicsit.

-          Ühüm. Belement. De amúgy mit vártál, imádja a tévéteket – nevettem fel. – Charlie?

-          Hát, idézem, „Ideje volt már, hogy bemutasd nekem!” Mintha nem ismerne pisis korod óta! De szerinte „Ez most más, most a… most ő a te barátod. Ez más.” – dörmögött Bella Charlie hangját utánozva.

-          Tudod, kicsit tartok azért tőle – vallottam be. – Pisztolya van!

-          Nyugi – támasztotta meg az állát a mellkasomon, hogy a szemembe tudjon nézni -, nem fog rögtön lelőni.

-          Nem rögtön, mi? Bíztató.

~*.*~

Kilöktem az utas ülés felöli ajtót Bellának, aki durcásan vágta be magát mellém, és még puszit sem adott. Péntek volt, és ma úgy döntöttem, reggel is direkt korábban felkelek, és én furikázom Bellst – á, nem, dehogy, semmi köze nem volt ahhoz, hogy előtte való nap láttam félmeztelenül. Most délután volt, és megijedtem, mi történhetett a tanórák alatt, ami így felzaklatta.

-          Hé, Bells – hajoltam oda hozzá én adni egy puszit. – Minden okés?

-          Ühüm – dünnyögte, de makacsul az ablak felé fordult.

Egy percig csak némán ültem, és legszívesebben megráztam volna, hogy mondja már el, mi a gáz, de végül inkább csak higgadtan azt kérdeztem:

-          Később elmondod?

Aprót bólintott.

-          Elmenjünk kocsikázni?

Újabb bólintás.

Kiálltam a parkolóból, és találomra elindultam egy úton, miközben a fél szememet végig Bellán tartottam, és megpróbáltam kitalálni, mi lehet a baj. Rossz jegyet kapott? Valaki megbántotta a suliban? (Ez utóbbi személyt jól péppé verem.) Charlie-val van valami, vagy az anyjával? Összekaptak Angelával? Beteg? Rájött, hogy nincs Télapó? Nem ízlett neki az ebédje?

Egyre meredekebb ötleteim támadtak, miközben inkább benyomtam a rádiót, és találomra mesélni kezdtem neki a napomról, hátha aztán ő is mesél valamit.  Csak annyit sikerült elérnem, hogy most már az autó belseje felé fordulva duzzogott – de ez azért sokkal jobb volt, legalább az arcát láttam.

Épp valami Gorillaz szám szólt, vagy hasonló, mikor Bella a rádióhoz nyúlt, és hangosra tekerte, majd lehúzta az ablakot és kilógatta a kezét.

-          Nem fogsz engem megunni? – kérdezte. Épp csak hogy hallottam a zene mellett, ezért halkabbra vettem.

-          Mi?

-          Megunni.

-          Hé, most mi bajod van? – ráncoltam a szemöldököm. – Most izé… megjött, vagy mi van?

Sikert értem el; Bella elmosolyodott.

-          Dehogy unlak meg, te lökött – nyúltam a kezéért, hogy összefűzzem az ujjainkat. - Ez most hogy jött?

-          Angie és Ben összekaptak – nyögte ki. Én türelmesen bólintottam, és vártam a folytatást, ami nem jött. Úgy tűnt, ez volt minden, ami miatt Bella így kikészült.

-          Jesszus, én meg azt hittem, valami durvább – lélegeztem fel.

-          Bocs. Szar napom volt – rázta meg a fejét, és a szélbe tartotta az arcát. – Matekból bekaptam egy felelet kettest, tesin meg többet bénáztam, mint valaha.

Megszorítottam a kezét. Pontosan még most sem értettem, miért kellett ezért duciznia velem, de nem akartam feszegetni a dolgot, úgy tettem, mint aki érti, és bólogattam.

-          De hát, volt jobb dolgom tegnap, mint a matek – mosolygott rám, és beletúrt a hajába. Egy pillanat alatt olyan lett, mint a régi Bells.

-          Hé, én még nem is kaptam puszit – méltatlankodtam hirtelen.

Bella felhúzta az ablakot – jól tette, már kezdett bazi hideg lenni a kocsiban, és nem akartam pazarolni a fűtést -, aztán közelebb húzódott hozzám, és adott volna egy puszit az arcomra, ha én nem fordítom oda rögtön a szám.

-          Mm – húzódott el. – Karambolozni fogunk. – Hátradőlt az ülésében, és csak úgy mellékesen még hozzátette: - Meg amúgy hagymásat ebédeltem.

Kitört belőlünk a nevetés.

-          És is – vontam meg a vállam.

-          És te nem szóltál volna, mi?! – bökött oldalba méltatlankodva.

-          Mondja, aki a múlt héten valami olyan szörnyű szószt evett, hogy aztán fogat kellett mosnom – emlékeztettem.

-          Jól van na, bocs, még egyszer. Szerintem meg amúgy is finom az a szósz.

-          Pff.

-          És te? Mr. Mustár?

-          Azt hittem, szereted. Mindenki szereti a mustárt, jézusom!

-          Hát én utálom a mustárt – döntötte oldalra a fejét kicsit felvont szemöldökkel. Édes volt.

-          Legalább pasik terén jó az ízlésed – vigyorogtam.

-          Úúú! – rázta a fejét Bells. – Na, ez aztán az egó!

-          Ez egészséges önbizalom.

-          Aha. Én meg most traktorba ülök.

-          Hát, köztudott, hogy jármű-analfabéta vagy… - kezdtem, de ő már ütni kezdett, mire én leálltam az út mellé, és magamhoz húztam; megcsókoltam.

A kezei kettőnk közé szorultak, így aztán megadta magát, és visszacsókolt. A száját elhagyva rátértem a nyakára, mire ő megborzongott.

-          Brr. Ez csikis!

-          Mm… akkor hogy fogom majd kiszívni a nyakad? – dörmögtem, és teljesen rátapadtam a nyaka puha, felforrósodott bőrére. Egy pillanatig olyan volt, mintha megdermedt volna, de aztán izegni-mozogni kezdett, hogy kiszabaduljon az ölelésemből.

Később tovább autóztunk, és kicsit hangosabbra vettem a rádiót.

-          De ugye nem szívtad ki a nyakam? – kapott a kicsit pirosas területhez.

-          Nyugi, mire hazaviszlek nem lesz nyoma… gondolom. Mit szólna Charlie, ha karácsonykor egy nagy lila folttal lepném meg? Nem vagyok öngyilkos, szóval… még inkább nem.

Az egyik számnál Bella dúdolni kezdett, egész halkan, mire jó hangosra vettem a zenét. Azt vártam, hogy így esetleg fölbátorodik, és majd jó hamisan énekelni fog. Mivel nem tette, de láttam, hogy nagyon szereti a számot, próbáltam elkapni a szövegét, és egy csomó hülyeséget énekeltem be jobbra-balra dülöngélve. Bella erre nevetni kezdett, és az egészből az lett, hogy végre elkezdett énekelni. Kár volt aggódnia, alig hallottam a hangját, meg amúgy is, én is szörnyen hamis vagyok.

A dal végén visszavettem a rádiót, hogy halljuk egymás szavát.

-          Félsz előttem énekelni?

-          Hát… - vonta meg a vállát. – Most már annyira nem, hogy hallottam, te sem leszel énekes – nevetett fel, mire én megsértetten néztem rá, majd végül én is elnevettem magam.

-          De ne féljél, jó? – néztem rá komolyan. – Azt hittem, a lányok hamarabb mutatják meg az énekhangjukat, mint a cicijüket… - ugrattam.

Bella elfojtott vigyorral csóválta a fejét, és elvörösödött.

-          Mostantól minden második mondatod ehhez fog kötődni?

-          Nem. Minden harmadik.

-          Fiúk – csóválta a fejét.

-          Lányok – utánoztam.

Újra a kezéért nyúltam, ő pedig közel húzódott hozzám, és a vállamra hajtotta a fejét.