14. fejezet

 Sziasztok!

Remélem mind jól vagytok, és vártátok már ezt a fejezetet, amivel belecsapunk a történet "Második Könyv" részébe. Itt kezdenek el inkább történni a dolgok, mind Jacob és Bella, mind egyéb más dolgok helyzetét nézve.

Ez a fejezett kicsit szórakozott lett, tükrözve Bella érzelmi állapotát; nézzétek el neki, hogy kicsit megőrült. De ki ne tenné Jacob mellett, őszintén?

 Puszilok mindenki, jó olvasást! :)

Dóri

14. fejezet

~„…te mondtad…”~

 

 

-          Szóval…

A plafonomat kezdtem szuggerálni, mintha annyira érdekes lenne. Olyan nehezemre esett kimondani azt az árva szót, hogy az már képtelenség. Pedig tudtam, hogy Angelában megbízhatok, és amikor hazaértem legszívesebben még apának is elcsacsogtam volna, mi történt. Most viszont, pár órával később már meg akartam tartani magamnak az élményt, hogy csak a kettőnké legyen.

Jacobé és az enyém.

Az agyamban újra lejátszódott a jelenet: az ajkai, ahogy az enyémre simulnak, és az az összeránduló, görcsös érzés a gyomromban (a pillangóim valószínűleg szívrohamban haltak meg). Nem volt erőszakos és tolakodó. Elsőre… Miután eltávolodtunk annyira egymástól, hogy lássam az arcát, hirtelen hibának éreztem az egészet. Persze nem a csókot, hanem azt, hogy akár egy centiméter is elválaszt minket egymástól.

Lehet, hogy Jacob is ezt érezte, mert amikor másodszor csókolt meg sokkal szenvedélyesebben tette. Nem kellett erőlködnie; az ajkaim maguktól szétnyíltak utat adva a nyelvének, és hirtelen azt éreztem, minek nekem levegő, ha itt van Jacob. Forró volt és tüzes. Sosem csókoltak még így.

Teljesen új élmény volt, és beszippantott, mintha egy másik univerzumba zuhantam volna.

Az agyam tudta, hogy Jacob közben a derekamat öleli, és egy kitörni készülő vihar előtt állunk a semmi közepén, de én csak azt éreztem, hogy a nyelve az enyémet érinti, az bőrünk pedig izzik, ahol összeér. A fejemben nagyobb volt a vihar, mint felettünk a felhőkben.

-          …megcsókolt – hadartam.

Miután Angela úgy tűnt, nem reagál rá sandítottam. Úgy vigyorgott a régi hintaszékemben, mint a vadalma.

-          Tudtam! – Inkább csak magának motyogta félhangosan, még mindig töretlen mosollyal. Annyira vágytam rá abban a pillanatban, hogy kíváncsiskodjon, érdeklődjön, ő pedig úgy tűnt olvas a gondolataimban: - Jó érzés volt?

-          Igen – somolyogtam. – De… teljesen más, mint Edwarddal. Mintha nem is ugyanaz a dolog lenne, érted? – próbáltam elmagyarázni neki. – Jake sokkal, khm… vadabb – vigyorogtam.

-          De Jacobbal jobb? – kérdezte.

Elgondolkodtam.

Most már gond nélkül visszaemlékeztem arra az időre, amikor Edwarddal voltam együtt. Azokra a félénk, szinte semmis csókokra, amiket egymástól loptunk. Hogy mennyire utáltam, amiért annyira nem merte magát elengedni velem.

-          Sokkal – forgattam a szememet zavaromban.

Nem voltam hozzászokva, hogy ennyire megnyíljak valakinek. Mielőtt visszaköltöztem volna apához anya volt a legnagyobb bizalmasom, de még vele sem jöttem ki igazán jól. Még Edward volt az, aki előtt rengeteg dolgot felfedtem. És most Angela.

Rögtön eszembe jutott Jacob, és hogy talán hozzá közelebb kerülhetek majd, mint bárki máshoz egész életemben.

-          Tetszik neked, ugye?

-          Sőt… túlságosan is – temettem az arcom a tenyerembe.

Angela elnyújtózott mellettem az ágyon, éreztem, ahogy a matrac benyomódik a súlya alatt, és én kicsit felé dőlök.

Csengettek, mire lent Charlie ajtót nyitott. Én még mindig arra koncentráltam, hogy ne legyek rákvörös, amikor megnyikordult az egyik lépcsőfok, és apa megkopogtatta az ajtófélfámat.

-          Kértek pizzát, lányok?

Miután megköszöntük és átvettük a vékony tésztás családi méretű pizzát (aminek óriási kerülete volt) Charlie újra egyedül hagyott minket.

Miközben az első szeletet ettük törökülésben ülve az ágyamon, Angela tovább faggatózott. Hálás voltam, mert az evésről valahogy megint tele lett a fejem Jacobbal, és ki kellett magamból beszélnem.

Elmeséltem neki, hogy tegnap este még elhívott moziba, sőt, még éjfél után telefonálgattunk. Angela jót kuncogott rajtunk.

-          Rögtön láttam, hogy az a srác oda van érted. Higgy nekem! – bizonygatta. – Jess ugyanúgy néz Mike-ra, mint Jacob rád.

-          És Mike meg én miért nem veszünk észre ebből semmit? – tettem fel a költői kérdést. – Te tudtad, hogy tetszel Bennek?

-          Hát… - gondolkodott el. – Elég nyíltan közeledett felém. Szóval bíztam benne, hogy nem csak átverni akar vagy hasonlók. De már tudom, hogy ő cseppet sem olyan srác!

-          Tényleg nagyon jól néztek ki együtt – mondtam. Tudtam, hogy Angelát feszélyezi a magassága – tényleg nagyon magas volt, mint valami szupermodell -, pláne, hogy Ben körülbelül tizenöt centivel alacsonyabb is volt nála. De sugárzott róluk, hogy imádják egymást, és ez minden külsőségbeli malőrt eltüntetett.

-          Ti is nagyon jól fogtok kinézni együtt.

Mosolyognom kellett, hogy úgy beszélt rólunk, mint akik hamarosan összejönnek. Már csak idő kérdése, tervbe van véve. De őszintén bíztam benne, hogy így lesz, ha egy kicsit tartottam is az új helyzettől. Attól féltem, hogy Jake egyszer csak rájön, hogy egy roncs vagyok, akivel kár foglalkozni, és akkor újra összetörök.

De bízni akartam Jacobban. Annyira szerettem volna, hogy újra szeressenek és én is szerethessek valakit!

Angie-ért hétkor jött érte Ben, így azután egyedül ültem a szobám homályában, és csak Jacob és a vele való csókolózás töltötte ki a fejem. Egy idő után már elzsibbadt az agyam, ahogy egyre többször játszottam le a jelenetet a fejemben. Állandóan érezni akartam azt a különleges érzést, amit csak ő tudott kiváltani belőlem. Azt hittem beleőrülök.

A hetem csigalassúsággal vándorolt, és a telefonom lett az állandó kellékem. Mindenhová magammal vittem, hogy el ne szalasszam Jake hívását. Én nem mertem felhívni, persze. Csak vártam, és vártam.

Charlie kicsit furcsán nézett rám, amikor az étkezéseknél is kiraktam a mobilomat az asztalra, és evés közben végig azt fixíroztam, ösztönözve, hogy csörrenjen meg.

Szerdán felhívott anya, és úgy tessék-lássék beavattam a dolgokba. Ő persze nagyon izgatott lett, így én azt füllentettem, hogy már késő van, aludnom kell, pedig csak kora délután volt, de tudtam, hogy anya hinni fog nekem, és ha rá is jön, hogy becsaptam, meg fogja érteni.

Annyira igazából nem tudott foglalkoztatni, mert a beszélgetésünk alatt attól féltem, hogy Jacob épp akkor hívna, én meg foglalt leszek. Kezdtem megszállott lenni.

Pénteken aztán már minden reményem elhalt, és az is megfordult a fejemben, hogy Jacob teljesen elfelejtette a randinkat. A mi randinkat… Belefeledkeztem a szóba, és újra a csókolózás járt a fejemben. Szörnyű!

A biztonság kedvéért miután hazaértem a suliból egy müzli szelet után alaposan fogat mostam, és elővettem a szegényes sminkcuccomat. Csak egy szempillaspirált, egy kékes szemceruzát és egy cseresznye árnyalatú szájfényt tartalmazott, meg az anyától elcsent púdert.

Nem akartam túlzásokba esni, így egy alapos arcmosás után csak nagyon halványan áthúztam a szemem a ceruzával és kispiráloztam a pilláimat. Mikor épp a szákfényért nyúltam volna hirtelen csörögni kezdett a mobilom a zsebemben.

-          Szia Jake – szóltam bele izgatottan.

-          Szia. Ugye áll a mozink? Bocsi, hogy nem hívtalak, csak elfogyott a pénzem… vonalas telefonon meg nem mertelek hívni…

-          Charlie miatt – kuncogtam. – Igen, még áll.

-          Mikor menjek érted, mikor leszel kész?

-          Hát úgy… fél óra múlva.

-          Pontos leszek – ígérte.

-          Mint mindig – bólintottam magamban, aztán elköszöntünk egymástól.

A hasam görcsbe rándult, és tíz percig vacilláltam, hogy kell-e az a szájfény, ha reményeim szerint úgyis csókolózni fogunk. De aztán mégis felkentem, majd ellenőriztem magam a tükörben. A hajam rendben volt, tegnap mostam meg. A sminkem leheletnyi, a szájfény mégis sokat dobott az egészen – kicsit féltem is, nem-e túl kihívó, vagy valami. A kedvenc farmerem és egy tört fehér blúz volt rajtam, amin jól mutatott a hajam gesztenyebarnája.

Ha nem izgultam volna annyira talán még elégedett is lettem volna a kinézetemmel – talán.

A kezemet a kilincsen tartva vártam a dudaszót, de mikor Jake megérkezett kiszállt az autóból és bekopogott. Vártam három másodpercet, hogy ne nézzen teljesen megszállottnak, amiért rögtön feltépem az ajtót, és nyugodtnak szánt mozdulattal léptem ki a házból.

-          Szia – hebegtem. Alig találtam meg a kulcslyukat, rögtön elöntött a pír, és automatikusan Jacob száját kezdtem szuggerálni.

-          Szia Bells – vigyorgott rám Jake, teljesen magabiztosan.

Végtelenül boldognak tűnt, már csak azért, hogy lát, és bennem is szétáradt az öröm és egy kis nyugalom.

A tekintetem a szemei és a szája között cikázott, az agyam pedig azt üvöltötte, hogy csókoljon meg. Miért nem csókolt még meg? Mire vár? Minek megyünk egyáltalán moziba, és fizetünk egy olyan filmért, amiből semmire sem fogok emlékezni, mert csak Jacob fog az eszemben járni?

Talán ő nem vágyik rám ennyire? Lehet, hogy a szombati dolgokat nem is gondolta komolyan, és csak azért csókolt meg, mert éppen olyan kedve szottyant? Vagy rosszul csókolok? Mi van, ha igen, és soha többé nem akar megcsókolni?

Ezernyi kérdés száguldott keresztül az agyamon egy másodperc alatt, mielőtt mindet elnémítottam volna. Megfogtam Jacob vállát, pipiskedtem és arcon pusziltam.

-          Hiányoztál – szaladt ki a számon, és fülig elvörösödtem.

-           

Jacob fölkuncogott és hirtelen az jutott eszembe, mi van, ha az ő boldogságához tényleg elég csak az, hogy láthat, és az ő agyát nem csak a csókolózás tölti ki. Vihogós csitrinek éreztem magam, és megpróbáltam visszafogni a vágyat, hogy többször a szájára nézzek.

-          Te is nekem – felelte, majd kézen fogott, mire az agyamon hurrikán söpört végig, és majdnem elfelejtettem, hogy kell járni.

Miután beültünk a jó meleg kocsiba – kint már fagyos idő volt – és elindultunk kezdett feloldódni az eleinte döcögős hangulat.

-          Milyen heted volt? – kérdezte Jake az út helyett engem figyelve, ami aranyos volt, csak balesetveszélyes.

-          Lapos. Unalmas. Hosszú… - soroltam grimaszolva.

-          Pont mint az enyém – mosolygott rám. Megköszörülte a torkát, és úgy tűnt, hirtelen kicsit zavarban érzi magát. – Bár a srácok már rágják a fülem, hogy mikor láthatnak végre, ha már én is találkoztam a te barátaiddal – vallotta be. A visszautasítás lehetőségétől félve nézett rám immár csak a szeme sarkából. – De ha te nem akarsz…

-          Embry és Quil, ugye? – mosolyogtam félbeszakítva Jacobot.

-          Idegesítő és Idegesítőbb – helyesbített, mire én felnevettem.

Ekkor elérkeztünk a forksi apró kis mozihoz. Mindketten kiszálltunk, majd én összeborzongtam a hidegtől. Már kezdett sötétedni, de nyugat felől még kikukucskált a nap egy szürke felhő mellől.

Jake újra, szinte magától értetődő módon megfogta a kezem, az én arcomról pedig nem lehetett levakarni a mosolyt. Olyan volt, mintha mindig is kézen fogva jártunk volna, és ez lenne a legtermészetesebb dolog a földön. Pedig nem volt az.

Annyira különleges és bizsergető érzés volt az a meleg kéz az enyémre kulcsolva, hogy már a hideget sem éreztem. A testem lángolt, élén az arcommal.

-          Te ugye tudod, mit játszanak mostanság?

-          Hát… öö… három film van, de úgy gondoltam, te majd eldöntöd, mit nézzünk – felelte kinyitva előttem az ajtót.

-          Rendben.

Bent fűtöttek, és egy kis parafatáblán kint volt az aktuális filmek rövid ismertetője. A büfénél két ismeretlen lány flörtölt épp az eladófiúval, de rajtuk kívül nem volt ott senki.

A három film közül kettő dráma volt, és hiába érdekelt volna az egyik, inkább a harmadik akcióvígjáték mellett döntöttem, hogy kedvezzek kicsit Jacobnak, és talán még vagánynak is tartson a választásom miatt.

-          Ó, ez klassz! A múltkor Embryékkel láttuk a bemutatóját, és elég ütősnek tűnik… - lelkendezett.

-          Akkor tuti jó lesz – bólintottam.

Megnéztük, mikor lesz kezdés, de mint kiderült, volt negyven szabad percünk. Vettünk egy csomag csokis mazsolát és egy szénsavas vizet – pontosabban Jake vette, mert én valahogy sikeresen otthon felejtettem a pénztárcám.

-          Ígérem, kifizetem majd! – biztosítottam, nehogy azt higgye, hogy ezentúl neki kell engem eltartania. Leültünk a szőnyeggel borított lépcsőre, és felbontottuk a csemegénket.

-          Ne hülyéskedj!  - legyintett Jake, majd felém tartotta a zacskót, mire én kivettem pár szem csokis finomságot.

Egy ideig csak csendben ettünk, és a nem messze lévő italautomata zúgását hallgattuk. A két lány gyorsan beszaladt arra a drámára, mi engem is érdekelt volna – valószínűleg késve jöttek, de azért a büfés sráccal még volt idejük cseverészni. Nem irigykedtem rájuk, hogy ők azt a filmet nézik, amit igazán akarnak is, mert Jacobbal lenni simán túlszárnyalt mindent.

És a párkapcsolatok alapja eleve egy csomó kompromisszum és áldozat. Jake fizet, én pedig beülök vele arra a filmre, ami őt érdekli. Cserébe egymással lehetünk.

-          Hallgatag vagy – vonta össze a szemöldökét.

-          Hát… sosem voltam az a nagy dumás – ráztam a fejem. Igazából annyira izgatott voltam, hogy féltem, a hangom is remeg.

Jake csak pár centire ült mellettem, és ha kicsit máshogy helyezkedtem volna el, összeért volna a combunk vagy a könyökünk. Szóval addig mocorogtam, amíg így nem lett. Jacob csak mosolygott rám.

-          De máskor ennyi idő után már jobban megnyílsz. – Összevont szemöldökkel néztem rá, nem pontosan értettem, mire gondol. – Tudod! Az elején csak kukán ülünk, aztán felületes cuccokról kezdünk dumálni, és utána végre tényleg beszélgetünk.

Visszamosolyogtam rá. Nem gondoltam volna, hogy ennyire figyel rám. Ez olyan aranyos dolog volt tőle, hogy kivettem egy szem csokis mazsolát, és a szájához tartottam. Ő erre úgy tett, mint aki az egész kezemet be akarja kapni, én pedig ijedten kuncogva húztam vissza a kezem, és kaptam be gyorsan a mazsolát.

-          Ha megharapsz, nem etetlek! – fenyegettem, és újabb szemet vettem ki a zacskóból.

-          A rendőrfőnök lánya bekeményít – csipkelődött, és nyitott szájjal várta, hogy felé nyújtsam a mazsolát, de én az utolsó pillanatban inkább újból magam kaptam be a finomságot, mire Jacob felhördült.

Már készült, hogy ő maga egyen, egyes egyedül, de én kikaptam a kezéből a zacskót és a hátam mögé rejtettem vigyorogva.

-          Ellopjam a szádból azt, ami nekem járt volna? – kérdezte, mire én fülig vörösödtem. A szívem őrülten kalapált, és egy olyan választ kerestem, ami nem túl egyenesen, de mégis azt mondja, hogy igen, csókolj meg.

-          Ahogy te akarod… - motyogtam végül.

Jacob nem hajolt rögtön felém, mint ahogy vártam, így kezdtem kétségbeesni, hogy nem volt elég egyértelmű az utalásom, és talán a pasik tényleg nem fogják az ilyeneket. De Jake természetesen fogta.

 Szinte észrevétlenül még közelebb került hozzám.

-          Hát… te mondtad…

Majd közelebb hajolt, és már csak azt láttam, hogy lehunyja a szemét, mielőtt én is így tettem volna.

Most egyből a „lényegre” tért, nem teketóriázott. A vérem pillanatok alatt felforrt, és akkor is csak alig bírtam magammal, amikor levegő hiányában elváltunk egymástól. Nem tudtam, Jake is ennyire élvezi-e a dolgot, de a heves szívdobogásából, amit akkor éreztem, amikor csókolózás után átölelt, arra következtettem, hogy igen. A fejem a vállára hajtottam, és egyszerűen beszívtam az illatát. Mennyei volt… Igazi Jacob-illat. Olyan, amit órákig az orrodban érzel, és nem akarod elfelejteni, milyen.

Figyelmetlen voltam, és nem vettem észre, hogy Jacob elcsente mögülem a kis zacsit, csak amikor eltartott magától és egy szem mazsolát nyomott a számhoz. Eszembe jutottak azok a tévéreklámok, ahol a lányok olyan felháborítóan erotikusan képesek egyszerűen csak enni, és megpróbáltam utánozni őket. Lassan nyitottam szét a számat, és a fogaim közé vettem a mazsolát, majd még mindig csigalassúsággal kezdtem el rágni.

Úgy tűnt, valami hatást elértem, mert Jake hirtelen aprót rázott a fején, mint aki most ocsúdott fel. Gyorsan lenyeltem a mazsolát és most először én csókoltam meg őt. Úgy tűnt, nekem sosem lesz sok őbelőle, mindig többet akarok majd. És még mennyire a kapcsolatunk elején tartottunk…

-          Le fogjuk késni a filmet – kuncogott Jacob.

-          Oké – távolodtam el tőle vigyorogva.

Kézen ragadott, majd a jegy megvétele után besiettünk a vetítőterembe. Időközben elég sokan lettek itt az emberek, de mivel mi a folyosó végén levő lépcsőn ültünk, eddig nem is vettük ezt észre – és amúgy is volt, ami jobban lekötött, mint a mozizni vágyók számlálása.

A hátsó sorok egyikére szólt a helyünk, és mire leültünk elkezdődtek a reklámok. Maradt még egy kicsi mazsolánk, így azt eszegettük. Mániákusan állandóan Jacobra sandítottam, és akárhányszor elkaptam a tekintetét egyre csak szélesedett a letörölhetetlen vigyorom.

A film maga nem is volt olyan rossz, elég sokat nevettünk – ott is, ahol semmi nevetséges nem volt, csak egyszerűen kuncoghatnékunk volt.

Hiába tudtam, hogy kicsit nevetségesen viselkedek a sok pirulással és kuncogással, mérhetetlenül boldog voltam. És úgy tűnt, Jacob is az. Volt, amikor mind a ketten a térdünket csapkodva nevettünk, és két srác hátra is fordult hozzánk, de csak halkan nevettek rajtunk.

Jake a film alatt hülyeségeket motyogott a fülembe, hogy ennek meg annak a pasinak milyen óriási lapátfüle van, és milyen jó már az, mert ha zuhansz, biztos lelassít és kisebb sebességgel csapódsz a földbe. Csupa-csupa idiótaság. Ha nem Jake motyogja ezeket a fülembe a dörmögős hangján, biztosan nem nézem komplettnek az illetőt. De már a hangja is fogságba ejtett.

A film végeztével még mindig nem volt túl késő, nyolc óra sem, ezért úgy döntöttünk, hogy kocsikázunk. Jake a La Push felé vette az irányt, állította, hogy az út felénél van egy leálló hely.

Közben ment a rádió, és mi csak beszélgettünk. A filmről, a suliról, tanulásról, a barátainkról, az eddigi életünkről távol egymástól, a terveinkről és álmainkról, mindenről.

-          Hú! – kiáltott egyszer csak Jake. – El is felejtettem, pedig már vasárnap mondani akartam neked.

-          Mit?

-          Szóval, amikor mentem érted, útközben néztem ki az ablakon, és valami óriási medve, vagy hasonló volt a fák között, és a kocsimat nézve.

-          Medve? – hitetlenkedtem. Tudtom szerint erre nem igazán gyakoriak, inkább északabbra, az erdős területeken. – Biztos vagy benne?

-          Nem láttam valami jól, de fekete volt és körülbelül akkora, mint én, vagy még magasabb is.

Hirtelen bevillant egy kép, ahogy az autómmal a fának csapódok, és kirázott a hideg. Jacob ezt észrevette, és lelassított a kocsival, majd le is állt az út mentén; úgy tűnt megérkeztünk a leállóhoz.

-          Mi az? Fázol? – Automatikusan felém nyúlt és magához volt. Hiába nem fáztam, cseppet sem ellenkeztem melengető közelsége ellen.

-          Ez tök hülyeség, de…

-          Figyelj, én a film alatt szerintem annyi hülyeséget hordtam össze, hogy te is igazán előállhatsz egyel –viccelődött.

-          Tudod, mikor volt a balesetem…

-          Igen? – A hangja figyelmes volt, és én megbíztam benne.

-          Szóval úgy történt, hogy hajtottam az úton, aztán vissza akartam fordulni, de ezzel még nem is lett volna ekkora galiba. Csak miközben visszafordultam valami nagy fekete izé suhant… vagy ugrott, nem tudom, elém. Lehet, hogy ezt csak beleképzelem, de… nem lehet, hogy… érted.

-          A kettő ugyanaz? De. Akkor legalább csak egy kóbor medvét kell levadászni.

-          Szerintem a medvék nem ilyen gyorsak – vetettem fel. – Az a valami csak egy elmosódott, hatalmas folt volt, mintha egyetlen ugrással szelte volna át az utat, vagy ilyenek.

-          Nem tudom, Bells – rázta a fejét Jake, majd a hajammal kezdett babrálni, és ezzel az én figyelmemet is elterelte a rejtélyes sötét valamiről. – Ha mondhatok ilyet… egy valami azért jó volt abban, hogy baleseteztél.

-          És mi? – kérdeztem visszaemlékezve arra a rengeteg nehézségre, amivel a gipszelt tagjaim jártak.

-          Ha nem történik meg, lehet, hogy mi sosem jutunk el eddig.

Mosolyogva néztem ki az ablakon; elkezdett szállingózni a hó.

-          Tudod mit?

-          Hm? – dörmögte.

-          Imádok balesetezni – nyomtam mosolyogva az ajkaim az övére.