2014. július 18., péntek

24. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy kicsit elhúzódott ez a fejezet, de most tart a "családi 2hét" - apukám nem olyan sűrűn van itthon hosszabb időre, szóval most össze vagyok zárva a szüleimmel, bár nem olyan zavaró, mint először gondoltam, sok időt töltök velük és még nem mentek az idegeimre :D
Igazából tegnap este álltam neki a fejezetnek, aláfestésként Trónok Harca soundtrack ment és olyan szélsebesen írtam, hogy csak na! Nem hiába, ez az új favorit sorozatom, és filmzene-buzi is vagyok, szóval egyszerűen magával ragadott és csak úgy jöttek a szavak :))
Remélem mindenkinek jól telik a szünete. De nem csacsogok többet, inkább hagylak benneteket olvasni :))

Puszilok mindenkit, a véleményeket várom, és szép pénteket nektek!
Dóri

24. fejezet

~Vihar~










Feldúltabb nem is lehettem volna. Tudtam, hogy örülnöm kellett volna és megkönnyebbülni, de az indulataim a tetőfokára hágtak mindennek, és előjött belőlem a régóta felgyülemlett, eltemetett feszültség.

Megtaszítottam Jacobot, aki így nekiütközött a mögötte álló Rabbitnek. Tudtam, hogy csak a meglepetés ereje volt velem, különben egy tapodtat sem tudnám elmozdítani Jacobot. Annyi volt a szerencsém, hogy ilyen reakcióra nem számított és teljesen váratlanul érte, hogy nekitámadtam. Az arcára kiült a meglepettség, majd az összezavarodás, és végül letelepedett a félelem.

Félhet is, gondoltam. Hiába tart aprónak és törékenynek, haragtartó tudok lenni.

-           Bells... - kezdte volna a mentegetőzést, de felemelt kézzel belé fojtottam a szót. A válla megrogyott, ahogy meghunyászkodott és egy pillanatra képes lettem volna megszánni, de aztán nem tettem. Tényleg, ideje volt mindent kiadnom magamból, mielőtt még több felgyűlik.
-          Arról volt szó, hogy megbízol bennem, nem? Jake, mit tegyek még, hogy ne titkolózz előlem, hm? Mit?! - Toporzékolni támadt kedvem és a mellkasát ütlegelni.
-          Figyelj, ez nem olyan nagy dolog, én csak nem akartam, hogy bajod...
-          Te figyelj ide, Jacob! Én mindenbe beavatlak téged, mindent elmondok neked, mindent megosztok veled. Olyan nagy elvárás lenne, hogy ezt viszonozd? Eltűnsz egy teljes hétre, egyetlen szó nélkül? És azokat a barátaidat kell hajkurásznom, akiket nem is ismerek! Tudod, hányszor jártam Paul és Jared nyakára? Tudod, mennyire aggódtam? El tudod te ezt képzelni?!

Miután Emily hazahozott másnap nem kerestük egymással Jacobot, de nem tartottam feltűnőnek, főleg azok után, ami a legjobb barátaival történt. Úgy véltem, biztosan tölt velük egy kis időt, hiszen elég durva dolgokon mennek keresztül manapság. Az utána való nap küldtem neki SMS-t, majd este próbáltam hívni, de nem vette fel.

Később Billyt kerestem fel, aki azt mondta, Jake Sammel van, és megadta a telefonszámukat. Senki nem vette fel. Quil által eljutottam Paulhoz és Jaredhez, akikről úgy véltem, többet tudnak már Samről, mint például Embry, aki túl friss még a falkában - és őt amúgy sem akartam zavarni. Mondjuk később kiderült, hogy ő is eltűnt. A két hátramaradt farkasfiú elég hideg volt velem, először semmit sem akartak mondani, csak azt árulták el, hogy Emily elutazott a városból az azt követő nap, hogy hazahozott engem, Sam pedig szintén nincs a környéken. Ennyit kaptam: nincs a környéken.

Végül addig zargattam őket, amíg leteremtettek, hogy ne aggódjam már halálra magam, Jake biztosan Sammel van meg Embryvel. Nem értettem, hogy akkor miért nem tudom elérni őket, és végül nagy kegyesen kinyögték. Tőlük tudtam meg hogy sok szenvedés árán, de Samnek sikerült kiprovokálnia Jacobból az átváltozást. És elmondták, hogy Jake hagyta meg, ne szóljanak nekem róla, mert majd ő szeretné nekem elmondani.

De mit képzelt, mit fogok hinni, ha eltűnik egy hétre?

Az egyik felem azért természetesen meg is könnyebbült, hogy nem esett baja Jake-nek, de ezt az oldalamat egyszerűen elfojtottam és nem engedtem a felszínre törni, mert ezt a beszélgetést meg kellett ejtenünk. És minél előbb, annál jobb. Szóval előástam minden indulatomat, kétségemet, sértettségemet, haragomat, és végre rázúdítottam Jacobra, aki most értetlenül állt hirtelen felindulásom vihara alatt és ijedten, tehetetlenül hagyta, hogy záporozzanak rá a szavaim.

-           Bella, ne haragudj...
-          De igenis haragszom és haragudni is fogok!
-          Védeni akartalak! - Most már ő is indulatos lett, láttam, hogy szikrázik a szeme és megremeg az ökölbe szorított keze, amit szorosan a combja mellett tart. - Ha elmondtam volna, mire készülök, ott akartál volna lenni. Megsérülhettél volna, Bells - lágyult el a tekintete és esdekelve pillantott rám.
-          Attól féltél, hogy megsérülök vagy, hogy ellenzem az egészet?

Lesütötte a szemét, hirtelen szörnyen érdekes lett a pocsolya a lábai előtt.

Tudtam, hogy mondtam olyasmit, miszerint nem szeretném, ha Jake átváltozna. De ez nem jelentette azt, hogy ha ő viszont szeretné, akkor én ellenzem. Sőt! Támogatni akartam volna ebben az egész folyamatban. Igaz, hogy szerettem volna ott is lenni mellette, de ha kerek perec megkért volna rá, hogy menjek haza, mert veszélyes és nem akarja, hogy akár véletlenül is megsérüljek elfogadtam volna. El, mert én bíztam benne, amennyire ember csak bízhat valakiben.

De úgy tűnt, ő nem bízik bennem, és ez nekem szörnyen rosszul esett.

-          Kérlek, hallgass végig, rendben? - nyúlt felém, hogy a kezébe vegye az arcom, de elég volt egy parányit hátrébb húzódnom és értette a célzást, hogy most távolságra van szükségem, és megtörten ejtette vissza a karjait maga mellé.

Egy darabig várt a válaszomra, a beleegyezésre vagy a heves ellenkezésre, de én csendben maradtam.

-          Nagyon nehezen sikerült átváltoznom, addigra viszont már annyira agresszív voltam, hogy nekitámadtam Samnek. Erre nem vagyok büszke, de ő nem haragudott, inkább csak hagyta, hogy kitomboljam magam. Aztán azt mondta, az a jó, ha minél több időt töltök farkasként az első alkalommal, szóval úgy gondoltam, majd vasárnap este leplek meg a hátsó udvarotokon, vagy valami. Összeszedtük még Embryt is, hogy ő is gyakoroljon, meg ilyenek, és az erdőben voltunk, futottunk északnak meg hasonló...
-          A Cullen birtokot is megnéztük. Sam azt gondolta, jó lesz, ha felismerjük később annak a három vérszopónak a szagát, ott viszont friss volt a nyom, nagyon friss. Igazából nem is gondolkodtunk, csak elkezdtük követni. Most már teljesen biztos, hogy hárman vannak, mert szétváltak, ahogy megérezték, hogy üldözzük őket. Kanadában aztán az egyik trükközött és nekitámadt Embrynek. Én is odamentem, és hát, az oldalamat kicsit megtépte, de mindegy, már kutya bajom. Embry is megsérült kicsit, de sokáig üldöztük őket, viszont Sam egy idő után megállított. Valami ismeretlen helyen voltunk több mint egy napig, amíg mind a kettőnk sebe begyógyult. Az a három vérszopó meg ott körözött körülöttük folyton, tíz mérföldes távolságban.
-          Bella, én nem akartam, hogy aggódj, de nagyon messze voltunk, nem tudtunk beszélni Jaredékkel.

Aggodalmas pillantást vetettem Jacob mindkét oldalára, a sérülés nyoma után kutatva, bár póló volt rajta, mégis ellenőrizni akartam, jól van-e. Egy pillanat múlva megacéloztam magam, és emlékeztettem, hogy ez mind még mindig nem elég egy teljes hétre való eltűnés megmagyarázására. Ezek után akár szerdán is itthon lehettek volna már!

-          Folytasd! - utasítottam és összefontam a karomat a mellkasom előtt. Kicsit megborzongtam, és felpillantva az égre már láttam a közeledő viharfelhőket.
-          Sam szinte megkattant, nagyon el akarta fogni őket, de kettőnkkel nem ment volna sokra, nem nyerhettünk ellenük. Jaredet és Pault pedig nem tudtuk hívni, túl messze voltunk. És azok meg folyton csak körbe-körbe mászkáltak. Olyan volt, mintha bármelyik percben nekünk támadhattak volna.
-          Sam egy nap után elcsalta kettejüket, mi pedig elkezdünk visszafelé futni, de az, aki ottmaradt, a vörös, valami nőstény utánunk jött, és Bella, komolyan mondom, hajszálon múlt az életünk. Az az egy szörnyen veszélyes... Viszont már elég közel voltunk, és Paul meghallott minket, az a szuka meg valahogy biztos rájött, szóval rögtön visszafordult, Sam viszont nem volt sehol. Aztán megjött végre Jared meg Paul, és egy csomó ideig kerestük Samet. Még ott ragadt a másik kettővel, a vörös viszont felszívódott. Samnek mázlija volt, hogy jöttünk, mert már sok sérülése volt; az a másik kettő férfi, egy fekete bőrű és egy szőke. A szöszi tiszta kattant, még vérszopó létére is. Amikor megjöttünk akkor törte le Sam lábát, de aztán rögtön lelépett mind a kettő, berezeltek tőlünk.
-          Meg kellett várnunk, hogy Sam tudjon járni, szóval a hazafele út sem volt könnyű, de hidd el, Bella, nem direkt csináltam. Végig gondoltam rád, hogy biztos aggódsz értem, és hidd nekem el, kérlek, hogy nem akartam én ezt.

Kifújta a maradék levegőt, kiadott mindent magából, én viszont még mindig szigorúan néztem rá, holott igazából már megbocsátottam neki. Félreértelmezte a tekintetemet, nem hagyott, időt, hogy feldolgozzam, hanem rám dörrent:
-          De ne fújd már fel ennyire a dolgokat!

Egy pillanattal ez előtt még oda akartam simulni hozzá és csókolni, most viszont a büszkeségem utamat állta és eluralkodott rajtam a sértettség, ahogy Jacobon is, aki túl türelmetlen volt, hogy kivárja a megbocsájtásom.

-          Rendben. Nem fújom fel. Szia - fordítottam neki hátat és szinte futva mentem be a házba, aztán még magamra is zártam az ajtót, nehogy a későn kapcsoló Jacob hirtelen mégis utánam jöjjön.

A homlokomat az ajtó lapjának támasztottam, és hallottam, ahogy Jake dühösen bevágta a Rabbit ajtaját, majd elhajtott előlünk. Ekkor az eddiginél is jobban szorult össze a torkom és némán sírtam. 
Tudtam, hogy apa hallgatózik a nappaliból, így nem akartam hangot kiadni. Viszont miután felrohantam a lépcsőn és magamra zártam a szobám ajtaját is, az egyik párnámba temettem az arcom és kitört belőlem a bömbölés, mint egy újszülöttből. Fájt mindenhol, az izmaim görcsösen feszültek, a szívem bénultan sikoltozott és a torkomat kitépték.

Odakint villámlott és sötétség ereszkedett a szobámra, én pedig addig sírtam, hogy nem jött ki több hang a torkomon, és zsibbadt szívvel aludtam el cipőben, ruhástól.


Másnap reggel is keserűen keltem, felduzzadt szemekkel, még mindig bedugult orral, összekócolva és egyszerűen keservesen.
Vasárnap volt és az égvilágon semmihez nem volt kedvem. Fájt minden. Azt hiszem, az ilyesmit neveznék világfájdalomnak.

Charlie délben bátorkodott kopogtatni az ajtómon.
-          Bells, engedje be! Kérlek. - A hangja bizonytalan volt, és ez kissé kibillentett az önsajnálatból. Eszembe jutott, mennyit aggódhatott értem az apám, hisz bezárkóztam a szobámba és fájdalmasan zokogtam álomba magam, ő pedig nem tudta az okát.

Úgy gondoltam, ő nem érdemli meg, hogy szenvedjen miattam, szóval pár perc múlva kikecmeregtem az ágyból és elfordítottam a kulcsot a zárban. Az ajtót nem nyitottam ki, visszarogytam a puha matracomra, a mentsváramra, a kedvenc helyemre az egész világon. De egy pillanat múlva az ágyról is Jake jutott eszembe, szóval fölpattantam és még mielőtt apa nyithatott volna be, én tártam fel hirtelen előtte az ajtót.

Próbált nem túl megrökönyödött és rémült képet vágni, de én elkaptam az első reakcióját és pontosan láttam, mennyire megijedt és elszörnyedt az állapotomon. Erre a pólóm ujjával megtöröltem az arcom és megpróbálkoztam egy félmosollyal, de az lett a vége, hogy a szám csak lefelé volt képes görbülni és megint felszakadt bennem a sírás.

Most már nem láttam semmit, de képzeltem, milyen fejet vághatott apa, mielőtt összeszedte magát és átölelt. Puszit nyomott a fejemre és buta ringatózásba kezdett jobbra-balra, mintha kisbaba lennék a karjaiban, nem pedig a majdnem felnőtt lánya, akit már biztos, hogy nem bírna felemelve ringatni. De azért nagyon jól esett a közelsége, hiába nem vagyunk az az ölelkezős apa-lánya, most mégis olyan erősen szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam. Ő a hajamat simogatta és próbált csitítani. Nem kérdezte, miért sírok, mi a bajom, és ez pont jó volt így. Ha megkérdezte volna, akkor eszembe jutott volna az oka, és akkor még keservesebb bömbölésre váltottam volna, azt hiszem.

Egy idő után sikerült úgy-ahogy lenyugodnom, és apró csuklások közepette kibújtam apa karjai közül.
-          Rendelek pizzát, jó?
Csak bólogatásra volt erőm, mielőtt a fürdőszobába mentem volna. Húsz percig álltam a meleg víz alatt, mire sikerült ellazulnom. Aztán melegítőt vettem fel és meleg, belebújós polárpulcsit, amit anya még akkor vett nekem, mikor elhatároztam, hogy Forksba költözök. Kék volt, anyu tudta, hogy az a kedvenc színem és elég jól is áll. És hirtelen még ettől is elérzékenyültem. 

Vastag, bolyhos zoknis lábamat felhúzva ültem a kanapén. Apa kivételesen inkább mellém telepedett le, nem a kedvenc foteljába, és megkérdezte, mit szeretnék nézni a tévében. Ráhagytam, hogy nézhetünk nyugodtan sportcsatornát, szóval valami meccsnél akadtunk le és némán falatoztunk egymás mellett, de nem éreztem kínosnak a csöndet úgy, mint sokszor máskor. Most pont erre a csöndes megnyugtatásra volt szükségem. Faltam a pizzát, pedig amikor felkeltem még úgy gondoltam, valaki összegyűrte a gyomrom, mert semmit nem lennék képes megenni. Apáé lett az utolsó szelet, de miután lerágta a szélét átnyújtotta nekem, én pedig befejeztem.

A telefonom, amit pont akkor láttam meg, hogy az asztalon pihen, hirtelen pittyegni kezdett, miszerint üzenetem érkezett.
-          Végig ezt csinálta - tájékoztatott apa, de nem próbált meg rávenni, hogy nézzem meg, amiért hálás voltam.
-          Biztos elromlott.

Végül egész álló nap a tévé előtt ültünk. Apa bizonyos időközönként hozott innivalót a konyhából, sőt, talált nekem müzli szeletet is. Este, miután rám terített egy pokrócot megköszörülte a torkát.

-          Bells, ha holnap nem akarsz, nem kell iskolába menned. Leigazolom neked. Oké? Csak... szedd össze magad, jó?
Én is megköszörültem a torkom, lévén nem igazán beszéltem sokat a mai nap folyamán.
-          Köszi, apu - mosolyogtam rá fancsaliul.

Végigsimított a hajamon és felment, hogy megfürödjön. Amikor meghallottam a folyó vizet a telefonomhoz nyúltam, de nem az üzeneteim érdekeltek, oda sem pillantottam, csak benyomtam a gyorshívót és a telefon elkezdett kicsöngeni.

-          Napsugaram! - vette fel hihetetlen gyorsasággal anya a mobilját az ország másik felén. Az pedig még hihetetlenebb volt, hogy mennyire jól esett egyszerűen csak hallani is a hangját. Nyugalmat sugárzott rám, még a telefonon keresztül is, pedig az én anyám minden volt, csak nyugodt természetű nem.
-          Szia anyu! - bágyadtan mosolyogtam és gyűrögettem a pokrócot. Heti rendszerességgel beszéltünk, általában többször is, szóval mindig tisztában volt a dolgaimmal. Legutóbb hétfőn beszéltünk, amikor már panaszkodtam neki, hogy Jake nem jelentkezik.
-          Mesélj valamit! Megkerült már a herceged? Amúgy már lassan én is hívni akartalak, pont most kértem meg Philt, hogy nézze meg, hány óra van nálatok, tudod, mindig belekavarodok ezekbe a buta időzónákba - csacsogott. A háttérből Phil beleköszönt a telefonba, én pedig szintén üdvözöltem.
-          Hát... - dünnyögtem. Anya pedig ismert, szóval rögtön rájött, hogy valami nem stimmel.
-          Tálalj ki, rögtön! Kit kell elvernünk? - kuncogott, oldva a feszültségemet.
-          Összevesztünk Jacobbal - nyögtem ki.
-          Ó... ó, drágám - sóhajtott anyu. - Pedig olyan helyes gyerek, kár lesz az arcáért, ha apád meg Phil elintézik.

Először felnevettem, de a gyenge kuncogásom egy pillanat alatt megint könnyekbe csapott át. Érthetetlen nyelven elbőgtem anyának, hogy szerintem nem bízik bennem, és hogy mennyre mérges vagyok rá, és milyen rosszul esik, mikor néhány dologba nem avat be, amihez azért van közöm és igazán tudnom lehetne.

Anyu végig megértően hümmögött a telefonba. Ha nem lett volna ilyen szörnyű az állapotom, biztos felnevetek. Furcsa és vicces volt, hogy most én beszéltem többet, máskor mindig pont fordítva volt, anyu mesélt Philről, a terveikről, a barátaikról, és úgy mindenről nagyon jól el tudott csacsogni, én pedig szeretettel hallgattam. Persze én is mindig beszéltem, de sosem volt olyan sok mondani valóm, mint neki.

Miután véget ért a kiborulásom anya még egy utolsó nagyot sóhajtott.
-          Keresett azóta?
-          Apa azt mondta, egész nap jelzett a telefonom, de igazából nem néztem rá, csak hívtalak. De biztos ő volt... - szipogtam, majd nagy szerencsémre a melegítőnadrágom zsebében találtam egy gyűrött zsepit, ami még használható volt.
-          Gondold át a dolgokat, jó? De legkésőbb holnap írj neki. Ha más nem azt, hogy időre van szükséged, vagy... vagy ha úgy döntesz azt, hogy te ezt nem szeretnéd tovább.

Gombóc nőtt a torkomba. Igen, összevesztünk, de eddig a pillanatig igazából nem fordult meg komolyan a fejemben az, hogy Jake és én szakítsunk. Pláne nem úgy, hogy én szakítsak ővele. Igaz, hogy úgy éreztem, megbánt és nem bízik bennem, mégis szívesebben viseltem ezt, mint hogy teljesen nélkülözzem a társaságát.

Beszéltünk még egy kicsit semmis dolgokról, aztán egyszer csak anyu ásított.
-           Jesszus, hány óra van nálatok? - jutott eszembe hirtelen, hogy ott későbbre jár az idő.
-          Hm, olyan éjfél körül lehet. De ne aggódj, szívecském, ma amúgy is jó későn keltünk - nyugtatott.
-          Hé, Bella, nem ruccansz le most nyáron is hozzánk? Igazán kéne egy úszótárs, anyád tudod, milyen... - szólt bele Phil.

Nagyon jól esett, hogy hív, de rögtön az jutott eszembe, hogy ha Jacobbal együtt maradunk - amit azért minden vita ellenére is reméltem -, nem szeretném itt hagyni.

-          Természetesen Jake-et is szívesen látjuk, ha úgy alakul. Okés, édesem? Vagy akár valamelyik barátnődet is magaddal hozhatod, ha akarod, jó?
-          Rendben, majd átgondolom. És köszi.
-          Nincs mit, napsugaram. Csak rendezd el azt a dolgot, jó? Én nem akarlak befolyásolni, te döntöd el, mit akarsz, de azért azt remélem tudod, hogy ő egy nagyon édes srác. Legalábbis amit meséltél róla.
-          Okés, anyu. Szeretlek.
-           Én is, drágám. Üdvözlöm apádat, add át neki.
-          Jó, én meg puszilom Philt. Mond meg neki, hogy nyáron versenyt úszunk!
-          Hallom ám! És fú, de le leszel hagyva, kislány - nevetett.
-          Majd meglátjuk - mosolyogtam. - Jó éjt, anyu.
-          Jó éjszakát, szívem. Majd hívj! Szeretlek.

Odafent apa már a fogát mosta, így visszatettem a mobilt az asztalra és begubóztam a pokróc alá. Kapcsolgattam a csatornákat és ráakadtam valami csajos vígjátékra. Itt nem tévéztem valami sokat, mióta ideköltöztem, de régen anyuval elég sok könnyed vígjátékot meg romantikus filmet néztünk, és most olyan érzésem támadt, mintha itt lenne velem.

Tetszett az ötlet, hogy nyáron megint meglátogassam őket. Hiányzott anya és Philt is nagyon kedveltem. A napsütésről meg ne is beszéljünk... Igaz, hogy megszoktam a forksi időjárást, de hiányzott a bőrömet melengető napsugár és a lenge, könnyű ruhák is, meg a tengerpart, a langyoskás víz.

Apa lejött hozzám elköszönni, neki már aludnia kellett, hogy holnap időben kelhessen. Megpuszilt és jó éjszakát kívántunk egymásnak. Azt hiszem, a mai napon több puszit kaptam tőle, mint egyébként egész héten. Kicsit különös volt, de ebben az állapotomban nagyon jól esett a kedvessége, habár láttam rajta, hogy még mindig kicsit ijedt és nem tudja, mit is kezdjen velem pontosan.

Végignéztem a filmet a tévében, de a stáblista alatt már egyre csak a telefonomat lestem, nem-e kapok újra SMS-t. Végül érte nyúltam és elhatároztam, hogy átnézem, mik jöttek eddig.

„Bells, beszéljük meg”  „Figyelj, én nem akartam durva lenni, sajnálom, de tudod, milyen könnyen felmegy az agyvizem. Sajnálom”  „Azért gondold át, te is eléggé izé voltál velem”  „Legalább válaszolhatnál valamit… hihetetlen vagy”  „Bocs, nem akartam”

Volt még üzenet, d egyszerűen nem akartam őket megnézni. Üzentem Angie-nek, hogy holnap nem leszek suliban, de ne aggódjon. Azt írta, majd beugrik a leckével, és hogy mázlista vagyok, lemaradok a biosz dogáról. Az... mázlista.

Nagyokat ásítoztam és ott nyomott el az álom, a kanapén, zsepivel a kezemben. Másnap a telefonomra keltem, Angie hívott.
-          Hm? – nyögtem bele a telefonba. Elaludtam a nyakam és kiszáradt a szám, valami borzasztóan festhettem…
-          Bella, itt van Jacob – suttogta fojtott hangon.
-          Mi? Jake? Hol? – pattant ki a szemem. Máris éberebb voltam.
-          Itt, a sulinál. Nagyon ki van akadva, mit mondjak neki?
-          Elmehet a fenébe…
-          Bella… - kezdte volna Angela, de aztán furcsa hangok jöttek csak át, mintha kézről kézre járna a telefon.
-          Te vagy az? – szólt bele a készülékbe végül Jake, én pedig nem tudtam megmozdulni, egyszerűen lemerevedtem a hangja hallatára. Arról meg kár beszélni is, hogy az agyam leblokkolt.
-          Add vissza a mobilt Angelának! – szóltam bele a létező leghűvösebb hangomon.
-          Rendben.

Megdöbbenten néztem a mobilomra, mikor a hívás megszakadt. Hát mi volt ez az egész? Ennyi? Azt hittem, Jake majd erőszakoskodik és hasonlók, hogy nekem kell rácsapni a telefont, erre ilyen könnyen végez velem? Teljesen össze voltam zavarodva.

Dühösen kikapcsoltam a telefonomat és a konyhába vánszorogtam reggeliért. Pont, mikor elkezdtem kanalazni a müzlimet kopogtattak az ajtón. Elkerekedett a szemem, mert látatlanul is éreztem, hogy Jake az.
-          Bells, beszélnünk kell! Kérlek, csak öt percet adj! – kiabált be.

Az ajtóhoz mentem és résnyire nyitottam, csak hogy egy pillantást vethessek rá. Cipő nem volt a lábán és levágott szárú farmert meg trikót viselt, pedig nem volt nagy meleg. Rögtön rájöttem, hogy farkas alakban jött.

-          Mit akarsz? – köszörültem meg a torkom.
-          Kettőnkről beszélni, és…
-          És?
-          És van még valami.
-          Mi az? - vontam össze a szemöldököm, mert Jake nagyon elkomolyodott, és úgy éreztem, tényleg fontos dologról van szó, szóval félretettem a dacomat és figyelmesen vártam.
-          Jobb, ha tőlem hallod meg, hogy Cullenék visszajönnek.

7 megjegyzés:

  1. szia gratulálok de bellsnek igaza van edwardék elmehetnek a francba
    pusy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszett, remélem a folytatása is fog majd :3
      Köszönöm a kommentet, puszi :*
      D.

      Törlés
  2. Szia Dóri!

    Már megint elámultam rajta, hogy mennyire szépen írsz. Egyre jobb vagy! :) Délelőtt mobilról, az udvaron olvastam ezt a fejezetet zavaró tényezők (család, rajtam ugráló macska, füvet nyíró szomszédok) mellett, de még így is úgy bele tudtam merülni a történetbe, mint amennyire az izgalmasabb könyveknél is alig szoktam.
    Sajnáltam és megértettem Bellát, a helyében én is hasonlóképp reagáltam volna. De közben Jacob indokait is értem, hogy ő csak Bellát próbálta védelmezni. Gondolom (remélem!) ki fognak békülni minél hamarabb. Főleg most, hogy Cullenék visszatérnek a városba. Apropó, mi ez a függővég?... Hát szabad ilyet csinálni szegény olvasókkal? :D
    Bella édesanyja nagyon aranyos volt, és hát Charlie is nagyon igyekezett :)
    Várom a következőt, és neked is további jó szünetet :)

    Puszi,
    Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andi! :)

      Hm, hát, azt hiszem fejlődőképes vagyok :)) És köszönöm szépen.
      Igazi gyilkos cliffhanger lett, úgy látom :D Az a baj, hogy mivel én már kigondolom előre nekem annyira nem tűnik szembe.
      Köszi, hogy írtál, neked is klassz nyarat! :)

      Puszi,
      D.

      Törlés
  3. Szia Dóri!

    Nem tudom hogy csinálod de egyre egyre jobban imádom - nem mintha eddig nem imádtam volna -
    Érthető Bella és Jake kifakadása is, de Jake kicsit várhatott volna egy kicsit hogy Bella megeméssze és reagáljon amit mesélt, és nem "rátámadni" . Annyira aranyosak együtt, remélem sikerül megbeszélni, és kibékülnek. Korábban Bella Edward párti voltam de elérted, hogy Jake párti legyek :) És jobb páros is. :)
    Jó volt olvasni hogy Charlie ennyire Bella mellett áll, és kimutatta mennyire szereti a lányát. Eddig nem mutatta ki ennyire. Aranyos volt, főleg Renne " Tálalj ki, rögtön! Kit kell elvernünk? - kuncogott, oldva a feszültségemet." :D
    Jake csak nem hagyta annyiban a dolgot, és csak elment Bellához. De pont itt abbahagyni?! Most komolyan? Az egy dolog, hogy most fogják megbeszélni a történteket, de hogy még Cullen-ék is visszatértek? Csak nem ők is beszállnak majd a vámpírhármas elpusztításában? Vajon mit fognak szólni hogy Bella továbblépett, és milyen lesz az újra találkozás?
    Alig várom a folytatást. :-)
    Kellemes nyári pihenést
    Nóci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nóci! :D

      Igazán büszke vagyok magamra, hogy meg tudtam veled szerettetni ezt a Jake-Bella párost, örülök, hogy "imádod" :D
      Nem árulok el előre semmit! Csak azt, hogy hamarosan megtudod :))
      Köszi, hogy írtál :)

      Puszi,
      D.

      Törlés
  4. Szia.
    Nemrég találtam rá a blogodra de fantasztikus imádom. Kérlek téged folytasd Ne hagyj itt bennünket. Várom a folytatást addig is sok puszi. Remélem hamar hozod. Pusy

    VálaszTörlés